2010. október 3., vasárnap

Peloponnes 2010/5.

9. nap, 2010. Június 18.

Jól alszunk nyitott (szúnyoghálós ablaknál), de reggel arra ébredünk, hogy szemből tűz be a nap. Pechünk van, mert a többi erkélyt leárnyékolja a másik erkélyek fala, de mivel a miénk a legszélső, ezerrel tűz be alacsony szögből a nap, mivel egy árnyékos sarok sincs és már elviselhetetlen a meleg, nem bírunk kiülni reggelizni, ez nagyon lehangol. 

Githio szeméthegyei

10 után elmegyünk ismét Ghitioba és kisétálunk a kis kápolnás-világítótornyos szigetre. Utána elmegyünk a pár km-re fekvő öbölbe, ahol a Dimitrios hajó feneklett meg. Fentről, az útról már gigantikus látvány. De valahogy nem stimmel nekünk a dolog, mert ekkora nagy hajó hogyan jöhetett ki a bokáig érő vízbe? Na mindegy. Odamegyünk. A parkolótól talán 200 m-t kell az égető parti homokban gyalogolni. Megszemléljük a roncsot. Érdekes élmény az biztos. 








Ezután visszatérünk Githioba, mert tapasztalatunk szerint a gíroszosok mindig délben húzzák nyársra a húst és egy óra kell, míg elkészül. Ahogy sejtettük, a tegnapi grilles, most nyit ki éppen, beülünk a légkondis belső részbe és pitagíroszt ebédelünk, ami nagy, laktató és szerencsénkre a hústömb legkülső, erősen fűszerezett része, így aztán nagyon ízletes. Két dobozos üdítővel 6,80-at fizetünk. Veszek még péknél fetával töltött batyut és elmegyünk Skoutari strandjára. Ott ma sajnos erősen szeles idő van és a víz sem olyan gyönyörű, mint tegnap volt, mert hullámzik, de találunk a harmadik, hátsó, kisebb öbölben egy szélvédett sarkot, ahol tamariszkusz fa árnyékába telepedhetünk. Itt is rengeteg kiadó apartman van, direkt a víz mellett is, jobb lett volna itt lakni, de most már mindegy. Pár órát strandolunk és hazamegyünk. 


Vacsora görög saláta, amivel alaposan jól is lakunk és sokáig társasjátékozunk az erkélyen. 

Este kifizetjük a szobát, innentől kezdve mindig előző este fizetünk, nehogy másnap délelőtt a tulaj ne legyen otthon és mindig náluk van az útlevelünk is. 
Ma este nem olyan nyomasztó a meleg, jár a levegő.

10. nap, 2010. Június 19. 

8-kor kelünk és fél tízkor el is indulunk. Githionál tele tankolunk, sajnos a nagy kocsiban kicsi tankja van, szinte minden második napon kell tankolni. Skala település előtt narancsültetvények kísérnek az út mindkét oldalán, melyek fái roskadoznak a sok érett gyümölcstől. Skalaban van L is, itt ismét bevásárolunk alaposan a két elafonissosi napra. Kicsivel később, egy narancsliget széli dologintézés után szedek pár narancsot ott. 

Neapoli felé nagyon unalmas, hosszú, kanyargós és minőségen aluli az út. Átkompolhatnánk rögtön Elafonissosra, de előbb körül akarunk nézni még dél felé. Végigjárjuk Neapoli kikötői, éttermes részét, pitagíroszra vágyva, de csak egy helyet találunk nagy nehezen, ahol még csak most tették nyársra a gíroszt. Kávézó persze rengeteg van. Ezért aztán elindulunk délnek, de hamar elfogynak a rendes utak, és nincs túl nagy kedvünk na melegben sokat nézelődni, meg nagyon éhesek is vagyunk, így lenézünk Zovoloba és Limnibe. A Mani csücskével ellentétben itt nagyon zöldek a hegyek, nem olyan kopárak, barátságosabb a vidék. Zovolo mini, aranyos halászfalu, kihalt, mint mindig az ilyen eldugott helyek. Visszamegyünk Neapoliba, kész a gírosz, eszünk pitában (csak 1,30 darabja) és elindulunk Vinglafiaba a komphoz. Már a fenti útról is nagyon szép a rálátás a szigetre és a közte és a szárazföld között húzódó kis szorosra, aminek messziről kirí a világoskék, türkizes színe a tenger többi részétől. 

Zovolo

Éppen nincs bent komp, nem rég ment át a szigetre, fél óránként jár. Amíg visszajön, nézegetjük a partot. Erős szél korbácsol nagy hullámokat és a homok tel van ezernyi apró kagylóval. A 3 órás komppal tudunk átmenni. A komp kettőnkre és az autóra 12,40 (vagy 12,60?). A kompra tolatva, farral kell felhajtani, ezt érdemes tudni előre, mert eleve így várakozik az ember, akkor nem okoz problémát, nem tart fel másokat a keskeny mólón való megfordulással. Mivel az út nagyon rövid, két percet engedek meg magamnak a jobb oldalán bámészkodva, és ugyanennyit a másikon. Az egyikről Elafonissost látni, ahol kapásból kiszúrom, hogy a kompkikötő felől messzebb, jobbra, jóval a kis templomos sziget mögött, homokos part van és sok szállás kinézetű épület. Egyből megtetszik az a rész, minek ücsörögnénk a kikötőben, ha strand előtt lehetünk? A másik oldalon a homokdűnés földnyelvet látni, mely messze benyúlik a semmitől csak kicsivel kékebb színű vízbe. 

Farral parkoló, várakozó autók, az első, nagy fehér Hyundai a miénk:


Vízszín:


Hipp-hopp meg is érkezünk. Ahogy lehajtunk a kompról jobbra, ott áll a sarkon a sokak által favorizált Estella apartman, amit szállásunknak terveztünk. Amint meglátjuk, rögtön nem tetszik egyikünknek sem, mert nagyon picúr erkélyei vannak, látszik, hogy a szomszédokkal egymás szájába lóg az ember, nincs napellenző sem az erkélyeken és előtte, a földből kiálló 5 méteres vashuzalokkal nagyon csúf képet mutat. Azért bemegyünk, mert a képek alapján szépek a szobák, és nem akarok ebből a modern stílusból alább adni. A duci kiscsaj, aki a recepciónál van eleinte a telefonitiszban szenved, hogy lassan elfogy a türelmünk, aztán a szobához kísérve minket még kint csacsog vagy 5 percet egy barátnőjével. Megmutat egy szép, tágas földszinti szobát, de 50-et akar érte, emeleti meg nincs, mi meg földszintit nem akarunk, így el sem kezdünk vele alkudni, van itt még elég szállás, nem muszáj itt maradni, csak azért, mert másoknak ez tetszett. 

Elindulunk a kikötői soron hátrafelé, a kis templomos sziget irányába, ahol már a kompról kiszúrtam, hogy az azután következő kanyarban messze elnyúlnak még a házsorok egy pici strandöböl mentén és sok apartman kinézetű is volt. Itt sok tetszik kívülről, de mind halott, ember fiának nyoma nincs a közelben, nem tudunk kérdezősködni. Végül egyiknél kijön a kertből egy fiatal nő és nézeget engem. Mondom neki, hogy szobát keresünk konyhával. Nem beszél angolul, de barátságosan megmutatja a földszinti, hatalmas nagy, hűs szobát (ami olyan bútorokkal van berendezve, mint a Verka által írt Anatoli rooms, de az máshol van). 30 Eurót ír be a telefonjába és azt mutatja. Rendben is lenne, de két okból nem tetszik: mert a szoba nagyon kanálisszagú és mert mini erkélye van csak, és sehova sem lehet rálátni. Az emeletről lehetne látni a tengert. Mondom neki, hogy fenti szobát szeretnénk, onnan látni a tengert. Erre mondja, hogy itt nincs neki, de van egy másik házuk is, és elmutogatja, hogy ez itt a fia, Panagiotis, beülteti az autóba a 11 éves kinézetű fiút, ő majd odakísér. A gyerek pont ott állít meg minket, ahol az „Anatoli rooms” van (melyet titkon reméltem is, hogy az lesz a miénk, mert Verka képeiről nagyon tetszett, csak éppen a konyha hiánya miatt mégsem lenne jó). Név nincs rá kiírva, a tulajt pedig Jannisnak hívják, (és hasonló arcvonásai vannak, mint Satallone-nak) így nem vagyok biztos benne, hogy ez volt Verkáéké. A szorgos Jannis a lenti étteremben sürgölődik, és verejtéktől patakozó arccal gyorsan felszalad velünk a szobába. Jól beszél angolul. A szoba tetszik nekem, M. zsörtölődik, hogy nagyon pici és este hangos lesz, de én beleszerettem már előre Verka képei alapján a modern, ízléses és romantikus bútorzatába. Igent mondok, még mielőtt M. bármit is szólhatna. Jannis kérdi, mennyit mondott a felesége árat. Mondom: 30 és két éjszakára maradnánk. Rendben. 




A szobában elviselhetetlen, katlani hőség van. Minden oldalról tűzi a pici doboz szobát a nap és alulról meg befűtöttek, mert ott sütik a húsokat. A kocsival addig meg tudunk ott állni, míg felhurcolkodunk. A mi szobánk az elsőn van, kicsit nagyobb, mint Verkáéké volt és van benne konyha is. Minden teljesen új, szép, hangulatos, van szúnyogháló, klíma és a fürdőszoba csodaszép. Elől-hátul erkély, kilátás a halászbárkás kikötőre. 


Kipakolás után azonnal elmegyünk a Simos strandra. Csak picit hullámzik a tenger, azonnal magába hívogat, de mégis amellett döntök, hogy előbb felrohanok a félsziget dombjára fotózni, hátha holnap már nem lesz kedvem hozzá. Tényleg szaladok, mint egy felvillanyozott kisgyerek. Fuldokolva érek fel egészen a sziklás rész alá, ahonnan körbefotózom az egész környéket és megállapítom, hogy a földnyelv másik oldalán lévő öböl vize egyáltalán nem hullámzik, ott még szebb lenne fürdeni, de ahol letelepedtünk, onnan nagyon sokat kellene oda gyalogolni a homokban. Visszamegyek M-hez, aki már rég a vízben van és begázolok, mint egy fürdőző kutya, úgy ugrándozok a gyönyörtől, annyira szép ez a hely. Azt hiszem üti a Voidokilia- öblöt is!





A dombon találtam ezt a denevér(?)csontvázat:

Csak egy órát maradunk, mert holnap úgyis itt töltjük majd az egész napot, és most szeretném még a falut is bejárni. Zuhanyozunk, a csempék szinte nemesek, nem ilyen kiadó szobában megszokottak, és végre a zuhany sem spricceli az egész fürdőszobát tele, mély, széles tálcába, gyönyörű mintázatú függöny lóg bele. Nem tapad a függöny ránk zuhanyozás közben, amit annyira utálok és undorodok tőle. Minden tökéletes lenne, leszámítva, hogy nagyon kicsi a szoba és a földön fekvő bőröndjeinkben folyton botladozunk. Hat főre elegendő tányér, pohár, egyéb van, csak szemetes nincs, arra a célra zacskót akasztunk fel, de van itt is teli flakon mosogatószer, becelofánozott, új (higiénikus) szivacs. 


Sétálunk egyet, a pici falut hamar fel lehet deríteni. Majd beülünk a templomhoz kivezető útnál lévő tavernába, direkt a ringatózó csónakok mellé. Lehűlt az idő, fázom. A kis templomban esküvő van, az odavezető utat, fáklyákkal szegélyezték. Romantikus. A vacsora kevésbé romantikus. Az étterem tele van. Eleve az egész sziget dugig tömve van (szombat van – másnapra kiürül). M. borjúhúst eszik valami szósszal, én makarónit polippal, de nagyon rossz a paradicsomos szósz. Minden adagra kicsi és két sörrel 27 Eurót fizetünk, amin kiakadok. Sem finom, sem elég nem volt, máshol 20 Euróból sokkal jobbakat ettünk. Látszik, hogy ez amolyan turistás hely. Hideg szél fúj, szokatlan ez a nagy hűvösség. 


A vacsora után felmegyünk és kiülünk a kikötő felöli erkélyre. Ez egy élő mozi. Nagyon vidám és érdekes látvány órák hosszán át nézni a hömpölygő embertömegeket, hogy ki mit eszik, hogyan öltözik, hogyan viselkedik. A főnök, Jannis nagyon szorgos, megállás nélkül rohangál, grillétterme tele van, a fia pedig 11 óráig segít neki és a borravalókat ő teheti el. Gondolom, ez neki egész nyári szünetre szóló munka, a borravalókból pedig szép kis zsebpénz jöhet össze. M. persze megjegyzi, hogy Németországban keményen büntetik a gyerekmunkát. Hiába mondom neki, hogy ez nem ugyanaz, azt a gyereket nem kényszerítik és rengeteg pénzt félre tud tenni egy nyár alatt, ha ezt nézzük, megalapozza a jövőjét ezzel. 

Meghámozok egyet az útközben szedett narancsból, finom. Nem bírjuk abbahagyni a mozizást, fél éjjel kint ülünk, míg el nem csitul a forgatag. Ilyenkor az éttermesek összerámolják az asztalokat és elpakolják a sétány széléről. Ekkor lehet látni, hogy vonalakkal fel van osztva a beton, hogy ki, melyik részig pakolhat ki és ezt milliméterre be is tartják. 

Aludni lehetetlen. A tenger felé néző ajtó szúnyoghálója szét van szakadva, pedig onnan fújna be a szél, ezért a hátsó ajtót nyitom ki, de egy bár zenéje egészen négy óráig bömböl, szúnyog is csíp minket, tucsogunk a saját levünkbe, a klíma alatt pedig nem lehet aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről