2011. december 31., szombat

Mount Meru

Már elkezdtem a ruháinkat pakolászni és közben eszembe jutott, hogy M. búvárszemüvegén mintha leszakadt volna a szíj, ami az egészet a fejeden tartja. És valóban. Nem szakadt le, hanem a szíjat tartó és a szorosságot beállító kis csat törött le, de a végeredmény ugyanaz. Nemis értem, miért tettük el legutóbb így, már akkor el kellett volna dobni. Eszeveszett sebességgel megrendeltem a Decathlonból egy újat, ami ma meg is jött. Huhh. 

Akit érdekel a hegyi túránk, annak ajánlom Axel Bug naplóját. Igaz, németül van írva, de a képek is beszélnek. Hát én nagyon be vagyok zsongva. Néztem időjárást is Tanzániában. Arushában 28°, Zanzibáron pedig 34° van most éppen. Bár ne néztem volna két hétre előre is, mert pont a hegyi túránk idejében esőket muatat, ami nagyon szörnyű lenne. Egyelőre bízom abban, hogy két hétre előre senki sem tud biztosat jósolni és inkább többet meg sem nézem már a jelentést. 

Mount Meru, a Little Meru csúcsról nézve
Axel Bug képe
A képen látszik a régi vulkán beomlott falának megmaradt karéja. Ezen kell majd (az innen nézve) szemközti csúcsra éjjel fejlámpával felmásznunk. A fenti kép balalsó sarkában vannak a Saddle kunyhók. Jobbra, az őskráter belsejében ott van egy kisebb, fiatal vulkáni kúp, íme:

Kép forrása: www.trevellernet.ch=mtmeru
és itt pedig látszik még lentről a síkságról (remélhetőleg nekünk kis majd zsiráfokkal az előtérben) az egész, balra a Mount Meru legmagasabb csúcsa, a Sozialist Peak, 4.566 m, a jobb szélen a Little Meru, 3.801 m: 

Kép forrása: www.zawaj.com
A hegy - mint a legtöbb ősvulkán - eredetileg sokkal magasabb volt és még a történelem előtti időkben történt kitörések során omlott be a csúcsa. Az 1880-as években voltak kisebb kitörések, ennek során jött létre a középső képen látható kis fekete lávakúp (Ashcone). A legutolsó kis kitörés 1910-ben volt. A beomlott ősvulkán krátere - kaldera - 3,5 km átmérőjű. 

Most le akartam írni a túránkat részletesen, de mivel a beszámolómban úgyis minden benne lesz, most csak a napi etapokat írnám le röviden: 

1. nap: dél körül belépünk a Momella Kapunál az Arusha Nemzeti Parkba, ez a tengerszint feletti 1.580 méteren fekszik. A közelben vannak az ún. Momella-tavak. Itt sok állat él, nagy valószínúséggel láthatunk bivalyokat, zsiráfokat és esetleg elefántot is. Lesz egy túravezetőnk, egy fegyveres parkőrünk, két hordárunk és egy szakácsunk. 6 km-et menetelünk enyhén felfelé, a Miriakamba kunyhókig (2.514 m), ahol majd éjszakázunk.

2. nap: a kunyhóktól a következő hegyi kunyhókig (Saddle Hut, 3.566 m) megyünk felfelé, 6,5 km-t. Itt pihenő és ajánlott még megmászni a Little Merut (3.801 m), hogy az ember szokja a magasságot és a ritkás levegőt. Ez egy nagyon szép kirándulás. Utána korán le kell feküdni, mert a 

3. napon éjjel 1-kor van az ébresztő és a Saddle Hut-tól fejlámpával indulunk neki a Sozialist Peak-nek (4.566 m - itt már a mínuszok repkednek!), ennek elérése felfelé 6 km-t és 1.000 m magasságkülönbséget tesz ki. A csúcson ér minket a napfelkelte, ami bevilágítja a 80 km-re lévő Kilimanjaro csúcsát. Innen aztán 2.050 m magasságkülönbséget megyünk lefelé, vissza az első nap kunyhójához, a Miriakamba Hut-hoz. Ez a szakasz 13 km hosszú lefelé. Tehát hajnali 2-kor indulunk és összesen 19 km-t menetelünk, összesen 3.000 m magasságkülönbséggel küzdünk meg (fel és le együtt), mindezt 12-14 óra leforgása alatt. A Miriakamba kunyhókban alszunk.

4. nap: lejövünk a hegyről egy másik útvonalon, mint ahol felmentünk, közben ismét vadon élő állatokat láthatunk.

2011. december 30., péntek

2012 második útja

Minden másképp fog alakulni, mint ahogy szerettem volna, és elfogadom, belenyugszom. Az, hogy az éves szabadságunk nagy részét és egy halom pénzt már januárban elhasználjuk, nyilvánvalóan megnehezíti az év hátralevő részére való utazási tervezést. 
Tudtam, hogy mind időből, mind pénzből csak valami kicsit hozhatunk össze és nem is vágytam többre, mint egy tengerparti pihenésre. Időközben el is dőlt, hogy ennek helye Kefalonia lesz és ideje június vége. Találtam nagyon kedvező árú repülőjegyeket és szállást is. Simán kijönne 500 Euro alatt fejenként a 11 nap. 
Nem mertem repülőjegyet foglalni. Bevallom, félek, mi lesz addig Görögországgal, ki fog éppen sztrájkolni vagy összeomlani, mi van, ha elvész ezáltal az utazásunk? Legalábbis saját szervezésben. Mert ha utazási irodánál foglalnék, akkor övék a felelősség és vissza kell adják a pénzem. De náluk nincs 11-napos turnus, csak hetes váltás, és az egy hét (igazából csak 5 nap) nagyon kevés, a két hét pedig túl sok. Azt gondoltam, várok, míg visszajövünk Afrikából, még akkor is, ha tudom, hogy februárra már duplája is lehet a repülőjegyár. De tegnap kiderült a munkahelyemen, hogy a kolléganőm, aki minden nyáron 5 hétre megy el, pont akkortól akar menni, amikor mi is, és engem nem engednek, vagy csak korábban, vagy csak későbben, ami már nem jó. M. azt mondta, hagyjam őt békén, mit tudja ő, hogy ő mehet-e egyáltalán akkor. Ő ezt még nem tudja. Én pedig nem foglalhatok le valamit, amiről nem tudjuk, hogy őt engedik-e akkor. 
Nagyon elszomorodtam, mert beleéltem már magam Görögországba ismét, de bevallom, nincs energiám küzdeni, könyörögni a kollégáknak, lefoglalni valami bizonytalant...inkább belenyugodtam. Szóval az idén nyáron sem utazunk tengerhez, az egész nyarat végigdolgozzuk - víz nélkül, ez benne olyan nehéz. Bár még szeptember végére is tervezhetném, de akkor már nem bízom a jó időben. Szóval akkor az idén vagy nem nyaralunk többet, vagy ismét csak az az időszak marad, ahol senki más nem akar menni, azaz október-november, amikor is csak a Kanári-szigetek jönnek szóba. Az is igaz, hogy az idén Tenerife éve lenne ismét, de már nincs kedvem minden második évben odamenni. Akarok még, de már nem ilyen sűrün. Akkor viszont Fuerteventura! Igen, most azt gondolom, oda megyünk, de egyelőre ehhez sincs még semmi érdeklődésem utánanézni. Szóval senki sem tudja még mit hoz a jövő év második utazásnak. 

2011. december 16., péntek

És még mindig nincs vége

Ma eljuttattak az idegroncs állapotába. Ilyen ideges már évek óta nem voltam, jobban mondva minimum 3 éve, amióta rendben van a pajzsmirigyem. 

Miután megírtam az előző bejegyzést, küldött az a szemét cég egy mailt, hogy mégsem lehetséges a repülőjegyen változtatni, csak a törlése és egy új foglalás lehetséges. Ez arra ment ki, hogy egy csomó pénzt elveszítsünk és sokkal drágábban új jegyeket vegyünk. Ennek az egésznek a híre, és gondolata és minden lehetséges verzió átgondolása is csak azt lebegtette a szemem előtt, hogy vége, ennyi volt, egy ilyen szemét cég miatt odavész az egész utunk. Majdhogy nem már önkényesen törölni akartak mindent. Felhívtam újból őket (ezt a közvetítő céget, akiktől a jegyet vettük) és kértem az előző nőt, akivel beszéltem, de nem tudták, ki az. Félórán át kiabáltam egy selypegős meleg pasival, de szinte csak röhögött és ismételgette, hogy ő megért, de nem tehetnek semmit. Élből hazudott, mert azt mondogatta, hogy a Lufthansa nem hajlandó nekünk átteni a jegyet az ő kérésükre, míg a LH nekünk mondta a telefonba, hogy azonnal átteszik. Végül felhívtuk az etiópokat szinte már könyörögve, én már sírtam, hogy segítsenek és mondják meg azt, hogy ha ezzel a kibszott géppel megyünk, amivel nem elég az idő az átszállásra, megvárnak-e az etiópok (mert ez sokszor úgy van, ha össszefüggőek a járatok, akkor az átszálló utasokat megvárják a késő gépről). Nagy szerencsénkre egy rendes fickót fogtunk ki, az megsajnált és mondta, hogy ők tényleg nem tehetik át, csak ez a szemét cég, akiknél foglaltunk, de ő beszél velük. Közben felhívott a szemét cég minket, hogy törölni akarják az egész jegyünket, mert nincs mit tenni. Közben szerencsére felhívta őket az etiópos pasi és kiderült, hogy nagyon lebszta őket, mert még vissza is hívtak elnézést kérni és végre átteték a jegyünk. Az etiópok és nem a német internetes cég. Annak a pasinak még a kezeit is összecsókolgatnám, mert ha ez a lehetőség nem lett volna, odaveszett volna ezek miatt a bunkók miatt az utunk, mert lekésették volna velünk az etiopiai gépet. Három órát telefonáltam, egy órán át üvöltöztem velük és annyira kiborultam, de annyira, hogy hiába, hogy ez órákkal ezelőtt volt és a kezemben van az új jegy, a belsőm még reszket. 
Tanúlság: soha többet nem foglalunk közvetítőnél repülőjegyet, csak direkt a légitársaságoknlál. 

Repülőjegymizéria

Nehogy bárki is azt higyje, hogy Németország e téren más lenne, mint Magyarország. Hát nem. Komolyan mondom, már nagyon felhúztak ezek a légitársaságok. 
Csak hogy megértsétek: az összes repülőjegyet egy internetes közvetítő oldalon vettük, kész csomagként, e csomagban szerepel a Lufthansa és az Ethiopian Air. Utóbbi előre tolta a járatát, így mi nem érnénk azt el előbbivel. Mind a két légitársaság készséges volt bármi felár nélkül a jegyünkön változtatni, hiszen a menetrendbeli változás nem az ügyfél hibája, így az átfoglalózás sem az ő szívkívánsga, hanem egy muszáj, tehát természetes. Viszont mégsem tudott rajtunk egyik sem segíteni, mert az egész ügy e harmadik, internetes cég keze alatt folyik, és az ő általuk megadott foglalási számon egy csomagnak számít, azaz az összes repülési szakasz egy egybefüggő útnak és ez esetben ők nem tudják ennek csak egy kis részletét kiragadni és azt megváltoztatni, mindent törölni akartak és foglaljunk újra. Hát persze, ami augusztusban annyiba került, az most annak a kétszerese lenne, ha egyáltalán lenne még hely. 
Na, ma felhívtam őket ismét, végre hajlandók voltak e-mailben egy nem emelt djas telefonszámot adni. Egy kedves, törve németül beszélő hölggyel csevegtem (megjegyzem, az én németem is ma katasztrófálisan szégyellnivaló volt, de annyira ideges voltam, hogy csak makogni tudtam). Először is elmondtam neki ugyanolyan kedveesn, amilyen ő is volt, (mert én nem vagyok bunkó ügyfél, aki ne lenne megértő és mondjuk ordítozna a telefonban, na szóval, igazából kedvesen, most nem irónikusan értem), hogy ennél nagyobb pofátlanság nincs, mit amit ők akarnak velünk művelni most, hogy nem teszik át a jegyünket korábbra, mikor a menetrendváltozásnál ezt mindkét légitársaság megtenné és ezen kívül még három nappal ezelőtt kb. 20 Eurónyi telefonálás után volt pofája annak a macának azt mondani, hogy lejárt a munkaideje és letette a telefont segítség nélkül, ezért minimum valami kiengesztelést várok el tőlük. Ezen kívül még sok másik dolgot is mondtam, nem gorombán, de kihangsúlyozva és erélyesen, nagyon eltökélten. Végül tíz percnyi latin-amerikai zene hallgatása után visszajött a lengyel telefonos nőci és főnökkel való eszmecsere után valahogy mégiscsak lehetséges volt a változtatás, de azt még nem tudja megmondani, hogy rá kell-e fizetnünk a különbséget, mert hogy augusztus óta drágább lett a jegy. De nekem már az is mindegy, ha most még 20-30 Eurot ki kell fizetnünk, mert (azt is megmondtam neki), hogy itt több ezer Euroval játszadozunk éppen és egy komplett készre szervezett utazást akarnak tönkretenni valakinek, ez mindennek a teteje, főleg így, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy a légitársaságok segítenének, és csak azért, mert az összes jegyet náluk vettük, most ekkorát szívjunk. Hatmillió elnézést kért, én pedig erélyesen célozgattam valamiféle engesztelésre, pl. hogy ne legyen pofájuk már azt a különbözetet kifizettetni velünk, amit a Lufthansa nem kért volna el. Tehát, akiktől van a jegyünk, azok nem fizettetnek, aki meg eladta nekünk, az akar érte?????
Éjjel meg már mindenféle baromságot összeálmodtam a repülésről. 

Már sokszor volt, hogy menetrendváltozás lépett fel, ez benne is van a pakliban, főleg, mert mi 6-9-12 hónappal korábban foglalunk már. Amikor Velencébe repültünk, ott is nagy gabalyodás volt, mert megszüntette a LH azt az esti járatot, amivel visszajöttünk volna, felkínáltak egy korábbit, de mi nem akrtunk a napunkból veszíteni és így felkínáltak egy későbbit, ami ugyan Frankfurtbament München helyett, így megkaptuk még onnan hozzá a münchenit is ingyen. Sőt még egy éjszakát is felkínáltak neves hotelben Frankfurtban. Azt hiszem, ez kellene legyen a normális eljárás. Na, ennyit errről. 

2011. december 15., csütörtök

Repülőjegy

Sajnos nem oldódott meg semmi sem. Ma jött e-mail a cégtől, akiknek az internetes oldalán foglaltunk, hogy nem tehetik át korábbi gépre a jegyünket, mert az felárral jár. Hanem a stornitozást javasolják és menjünk ahogy akarunk. A vonat Münchenből Frankfurtba - vicces, de - majdnem a duplája árba kerül, mint a repülő. Akkor inkább már ráfizetem a 30 Euro felárat a repülőjegyre. De a legrosszabb, hogy most már nagyon közel az utazás, és nagyon ezeketől az emberektől függünk és egy nyamvadt e-mail kontakton kívül semmi más nincs, ahol valakivel beszélhetnénk. Mondanom sem kell, hogy kissé (nagyon) idegesít a dolog. 

2011. december 13., kedd

Itt tartunk most

Hat hónapon át gyűjtögettünk, vásárolgattunk, valami elképesztően sok dolgot (elemektől kezdve a nagyobb tárhelykártyákig, gyógyszerektől a különleges helyzetre való tisztálkodási szereken át a túlélési energiaszeletekig, esővédőruházattól a homloklámpákon át mindenféle rovarűző szerig…és még sorolhatnám itt akár egy oldalon át is, az bizony tény, hogy hat hónapon át folyamatosan vettük a dolgokat, és folyamatosan egyre jobban kétségbe estünk, hogyan fogjuk mindezt elvinni. Aztán leesett egy-egy nagy kő a szíveinkről, mert az Ethiopian Air-nél 46 kg a fejenkénti csomaghatár, azaz a duplája a máshol megengedettnek és ami mégjobb, hogy a Lufthansa járatunk is, mivel „odavivő” járatnak számít (azaz egyben foglaltuk), ezért még az is megengedi ugyanezt a súlymennyiséget (amúgy náluk is 23 kg). Így már csak a belső, tanzániai légitársaság kis propelleres gépén kell számolnunk nagyobb túlsúlyráfizetéssel, amin semmi sem tud segíteni, mert nem tudjuk a hálózsákokat vagy egyéb nehéz dolgainkat kidobni, ezeket bizony haza kell hozni és az utazásunk első szakasza után mindenütt magunkkal vonszolni. 

Elmondhatom, hogy simán ment minden, az oltásoktól kezdve, a vízumintézésig, de olyan utazás nincs, ahol ne lenne valami bakker, úgyhogy persze, hogy kapnunk kellett ma, 3 héttel előtte egy mailt, miszerint totálisan összekutyulták az összes járatunk indulási időpontjait, ezáltal a Münchenből Frankfurtba tartó gépünkről már esélyünk sem lenne elérni az etióp csatlakozást, ezért azt át kell tetetni egy korábbi időpontra, amire az érvényes, hogy a légitársaságok hibájából történő változásnál ingyen és bérmentve át kell tenniük minket korábbi gépre. Nincs annál vacakabb dolog, mint amikor a saját országodban fel kell hívnod valakit, a saját ügyed intézni, és az illető külföldi és olyan szinten töri csak a nyelved, hogy nem érted meg a telefonban, mit makog és 250-szer vissza kell kérdezned és a végén nem is ő az illetékes, majd megadja az illetékes telefonszámát, amit mi bőszen felírunk és csak a telefonálás után esik le a tantusz, hogy a saját számunkat adták meg nekünk!!! Végül gyötrelmek árán eljutunk az illetékeshez, egy emelt percdíjú számon (42 Eurocent/Min.!!), amiben x gombot nyomkodni kell és x idejű zenét játszanak közben és az illetékes sosem jelentkezik. Majd amikor jelentkezik és végigmondatja a mondókánkat, kikérdezi elhunyt rokonaink adatait DNS-ekre lebontva, a végén kijelenti, hogy ez a speciális osztályra tartozik, neki nincs fogalma, kapcsolja, de azok sosem veszik fel. Végül letesszük, újra felhívjuk, újra el kell mondani az egész mesét, DNS-ekkel együtt, és az előző maca bejelenti, délután 4-kor, hogy ma már nem segít, mert lejárt a munkaideje, míg a honlapon az áll, hogy 19 óráig lehet őket hívni. Felhívjuk a Lufthansat - mert, hogy szóbanforgó repülőjegy tűlük van, ő azt mondja, az Etiopian illetékes, mivel ő a főszervező, felhívjuk az etiópokat, azt mondják, hogy az a közvetítő oldal illetékes, ahol foglaltuk a jegyeket. Ezt a közvetítő oldalt pedig ha elérjük, fogalmuk sincs és levakarnak. Másfél óra hossza emeltdíjas telefonálás után végre felveszi egy valóban segítőkész maca, aki átfoglalózza a LH járatunkat kettővel korábbira, ami túl korán van, de a biztonság kedvéért ezt választjuk, mert januárban ugye hó is lehet és amiatti fennakadással is számolni kell. 

2011. december 4., vasárnap

Mi legyen 2011-ben?

Ez is eltelt. Mármint a legutóbbi nyaralás, meg ez az év is. És 2011 valahogy iszonyatos tempóban száguldott el, hogy fel sem fogtuk a hónapok változását és hogy hova lettek a napok, a hetek, a hónapok. Így eljött az az idő is, hogy tervezni kell a jövő évi utazásokat és mivel januárban a nagy afrikai utazás elviszi a legtöbb szabinkat és pénzünket is, így nagyon spórolósan kell kigazdálkodni a maradék szabiból valamit.

Szinte biztos az évek óta vágyott és halogatott Barcelona, amit úgy gondoltunk, hogy páros év lévén (ami mindig Tenerife - Családi Törvénykönyv §5.3 :D) összekötnénk Tenerifével. Azaz 3 nap Barcelona és egy hét Tenerife. De akkor ennyi volt a szabi és megint egész nyáron a munkában esz a fene, ami pedig nagyon rossz, mert a nyári forróságban mindketten nagyon vágyunk a tengerparti nyaralásra. E téren pedig csak is Görögország jöhet szóba, de milyen szabiból??? Így a cél érdekében hajlandó lennék a szinte kötelező Tenerifét elhalasztani és inkább mennék júniusban Görögországba. Na igen, de a szabi ettől még nem lesz több. Egy hét jutna rá, vagy maximum, szabadnapokkal kitoldozgatva, 10 nap. Az pedig nagyon kevés. Ezért olyan hely nem is jöhet szóba, ahol sok a látnivaló, mert pihenni szeretnénk és így ki vannak lőve azok a szigetek, ahova egyébként mennék, de azokra két hetet szánnék, ezek pedig Chios és Milos. Maradnak Kefallonia, Ios vagy Paros és egy esetleges Chalkidiki vagy Thassos, egy thessalonikii repüléssel. A Chalkidikiről szinte semmit sem tudok, de eddigi olvasmnyaim alapján nagyon tömött, túristás helynek gondolom. Thassoson meg jártam és imádtam, visszavágyom, M-et is érdekli, úgyhogy erősen esélyes, de magánszervezésben Thassalonikiből bérautóval nem fog olyan jól működni, vagy igen? 
Ezek még csak gondolatok, nem tervek, abból is csak az enyémek, M-nek csak elmormogtam ezeket még Lanzaroten valahol. Egyelőre ezek csak az én agymenéseim, mert M-nél komoly gondok vannak a munkahelyén és most még az is kérdőjeles, hogy tudunk-e egyáltalán bárhova is menni Afrika után. 

2011. november 24., csütörtök

Lanzarote - 7. rész

2011. november 18. 

Az utolsó teljes napunk és kék égre ébredünk, örülünk a strandnapnak. Persze mire összekészülődünk, jönnek a szokásos nagy felhők. Ettől függetlenül 10 körül lemegyünk a helyi szép strandra, a Playa Grande-ra és kibérelünk két napozóágyat egy ernyővel, 10 Euroért (a megszokott görög 6 eurós árhoz képest ez is nagyon sok…ha valaki minden nap kifizeti ezt a nyaralás alatt, az nem kevés pénz). Gyönyörű, gondozott a strand, finomszemcsés homok fedi, amiben olyan a járás, mintha selyemkendők között lépkednénk. A színe is nagyon érdekes, mert feles arányban keveredik aranysárga és fekete szemcsékből, de a sárga a dominánsabb, összességében sötétnarancssárgának, barnásnak hat. 



Vannak strandfelügyelők, akik folyton járkálnak és ellenőrzik a napozóágyakra felírt számokat, és kis halkifogó hálóval szedegetnek fel a homokból mindent, ami csak szemétnek tűnik. Ha végignézünk a strandon, sehol, még egy morzsa nagyságú szemét sincs, olyan tiszta a homok, mintha egy takarítónő minden reggel átszitálná, adnak a színvonalara, míg Görögországban mindig iszonyat szemetesek a strandok. Valahogy egy magasabb komfortérzést ad ez a tisztaság. A strandon van egy étterem és nyilvános wc-k, öltözők és zuhanyzók is. A víz itt sekély, talán ezért nem olyan jéghideg, mint máshol volt. Csodálatosan kristálytiszta, smaragdszínű. Az egész strand hosszában lehet úszkálni, nem veszélyeztet semmilyen hullám, vagy áramlat, nagyon kellemes. Sajnos az első fürdésünk után befelhősödik és úgy is marad az ég, így egyre jobban fázunk, végül már fel kell öltöznünk és összekuporodva fagyoskodunk az ágyon, így 3-ig bírjuk ki és sajnos nem tudunk mégegyszer a vízbe menni, hazamegyünk. Elmegyünk egy pár utolsó apróságot megvenni és becsekkolunk egy számítógépen, de nyomtató nincs, sajnos nem tudjuk kinyomtatni beszállókártyákat. Utána futni megyünk és közben látunk egy egész raj, elég nagy testű zöld papagájt repkedni és rikácsolni. Olyan trópusi a hatás, kár, hogy nem tudtam őket lefotózni. 
Megsütjük a garnélákat, ismét istenit kajálunk és utána elkezdek összepakolni. 

2011. november 19. 

Reggel még sokáig pakolok, mert még sok vizes cuccunk most sem száradt meg az éjjel és előbb ki kell tennem az erkélyre a napra, hogy el tudjam pakolni. 12-ig maradhatunk a szobában, ami éppen ideális, mert akkor akarunk elindulni a reptérre. Elszaladok még boltba, hozok friss baguettet és csinálunk finom helybéli sajttal a hazaútra szendvicseket (mert az Iberián nem adnak kaját). Kicsekkolunk és bepakolunk a hotel mellett álló kocsinkba, amit két napja nem használtunk. Észreveszem, hogy hiányzik az első rendszámtáblánk. Nagyon felidegesítem magam, mert félek, hogy fizetni kell valamit a kölcsönzőnek, de amitől jobban félek, az már csak az én agyszüleményem, de hát mindig agyalok. Szóval arra is gondolok, hogy a rendőrök vették le korruptságból. Hallottam róla, hogy a mediterrán országokban szokás a tilosban parkolók rendszámtábláját leszedni és majd csak magas bírság kifizetése után kapják vissza. Bár mi nem parkoltunk tilosban, mert teljesen normális parkoló volt, de ha valóban rendőrök szívattak volna, akkor mi úgysem tudjuk utólag bebizonyítani, hol is parkoltunk. 
M. szerint túl erős a fantáziám és a megszokott magyar mentalitásból indulok ki. Lehetséges. 
A kölcsönzőnél nem, hogy nem csodálkoznak, hanem azt mondják, ez normális, gyakran előfordul, de oki magyarázatot nem adnak hozzá. Kicsit megnyugszunk, de azért még van egy hátsó gondolatom, hogy majd pár hét múlva nehogy jöjjön valami számla. 
A hazarepülés hosszú és gyötrelmes, mindkét gépünk kb. fél órát késik és valahogy szinte kibírhatatlanul hosszúnak tűnik az út. Éjfélre érünk haza.


Lanzarote - 6. rész

2011. november 16.

Hol kék az ég, hol felhős és hideg szél fúj. Szerettük volna az utolsó két napot strandon tölteni, de ez ki van zárva, a szigetet pedig már bejártuk, csak egy része maradt ki, a közepén, ahol az első kirándulásnál rossz úton lekeveredtünk a hegyekből, ott a Los Valles szakasz kimaradt. Ma ide indulunk és útközben érintünk még falvakat, ahol még szintén nem jártunk. Így elsőként San Bartoloméban állunk meg, és ennek központjában betérünk a Néprajzi Múzeumba. A jegyszedő bódéban nem ül senki, és nincs is kiírva az ár, de ilyen kis múzeumra nem igen szoktak elkérni 3-4 Eurónál többet, így bemegyünk. Igazából nem tartjuk nagyon érdekesnek a kiállítást, minden féle kacat, használati tárgy van kiállítva és éppen csak fordulunk, mennénk is már ki, amikor belebotlunk a jegyszedőbe és lefejnek fejenként 6 Euroval. Ezt roppantul zokon is vesszük, mert már csak kevés kp-nk maradt és nem akarunk az utolsó napon bankautomatából leemelni.











Los Valles és Haria között fenségesen gyönyörű a táj, itt a legzöldebb a sziget és tele van pálmákkal, meg lépcsőzetesen megmunkált oldalú hasadékokkal. Sok helyen megállunk fotózni és erősen elgondolkozunk, hogy ha holnap sem lesz strandidő, akkor idejövünk túrázni (a nehéz túrabakancsok is velünk utaztak, eddig csak dísznek).













Végezetül a Jameos de Aqua lávabarlangoz megyünk, amit nem akartunk megnézni, mert a könyvünk azt írta róla, hogy hasonló, mint a másik, ahol már voltunk, csak itt még koncerttermek is vannak, amik aztán végképp nem érdekelnek. De mivel az egész szigeten nem sikerült megtalálni azt a nevezetes Manrique-medencét és egy képeslap hátáról beazonosítottam, hogy az pont itt van, muszáj volt ide is eljutnom. A belépő persze itt is 8 Euro, ami egy medencéért igen sok (mert hogy más innen nem érdekelt). Viszont érdekes a barlangban a tó az apró albínó rákocskákkal és van egy kiállítás is a vulkáni működésről, ami szintén érdekes, de ebből a szigeten már másik kettőt is láttunk, ezért nem ad újat.








Szerencsétlenségünkre velünk egy időben érkezik egy tursitabusz, teli oroszokkal, akik megszállják a „medencém” környékét és nem mozdulna onnan, így rengeteget kell várnom, hogy fotózni tudjak, addigra meg hol előjön, hol elbújik a nap. Nagyon szeretnék belemenni ebbe a csodás kék vízbe és úszkálni. 

Hazafelé elnézünk Costa Teguisébe, a sziget legnagyobb és legrondább üdülőhelyére. Ennek szélénél egy sólepárlót keresünk, de nem találjuk meg, a hazaúton viszont megtaláljuk azt az ipari telepet, ahol egy Ikea és Lidl is vannak. A Lidl-t végig szerettük volna megtalálni, mert innivalókat itt lehet a legolcsóbban bevásárolni, legalább fele annyiért, mint máshol. Meg is vesszük a szükségeseket és hazamegyünk.

Ma vacsorázni megyünk, mert pár napja kiszúrtunk már egy mexikói éttermet, és Mexikóban istenieket kajáltunk, így már nagyon vágyunk rá. Hideg van és nincs kedvem a fényképezőgépet is cipelni, így elzárom a széfbe. Persze nagyon megbánom, mert ma van a leges legszebb naplemente, amióta csak itt vagyunk, apró vattaszerű felhőfoszlányokkal van teli az ég és előbb arany, majd piros, majd lilás színűek a csodálatos parti sétány pálmáival az előtérben. Minden ember itt fényképezget, én meg hoppon maradtam.
A mexikói étterem egy álom. Egy kellemes teraszra ülünk ki, a part fölött, ahonnan még továbbra is láthatjuk a neplemetét. Csupa iszonyú helyes spanyol fiú szolgál fel és valami hihetetlen, mennyire udvariasak, kedvesek, nagyon szívélyes a hangulat. M. egy nagy serpenyő fajitas-t eszik (hús, mindenféle zöldség fűszerezve, ráolvasztott sajttal és az egész grillezve van, hozzá pedig hatalmas torillák), én pedig quesadillast, ami végeredményében ugyanaz, csak nekem ugyanezek a dolgok már készre bele vannak töltve tortillákba. Ismét nagyon bánom, hogy nem tudom lefényképezni ezeket. Minden isteni finom, és hatalmas adagok, de mindent nyom nélkül elpusztítunk. Utána joghurtos, gyümölcsös fagyit eszünk és kapunk búcsúzóul valami mexikói likőrt. Csodálatos vacsora és este volt.

2011. november 17.

Borús, hűvös idő van, sokáig itthon ücsörgünk és mivel nincs sok ötletünk, mit is lehetne ma csinálni, úgy döntünk, egyszerűen csak egy lustálkodós nap lesz. 11 körül elmegyünk Arrecifébe bevásárolni az utolsó két vacsorához. Ismét halat és garnélákat veszünk. Aztán otthon olvasunk, az erkélyen kockázunk és 2 körül elmegyünk egy hatalmas nagyot sétálni, egészen a kikötőig, ami messze van és ott kisüt a nap is.








4-re érünk haza és rögtön el is megyünk jó fél órát futni, majd utána úszunk és nekiállunk vacsorát csinálni. Ma egy óriási Sama van kettőnknek, amit a helybéli tengeri sóra fektetve sütök meg (készen csomagolva vettünk egy olcsóbbat, mint a janubioi). A hal isteni finom és mint mindig, kevés rizs és saláta van hozzá. Tulajdonképpen egy ekkora hal egymagában, köret nélkül is elég. Utána még sokáig ülünk az erkélyen, kockázunk és sörözünk.



2011. november 23., szerda

Lanzarote - 5. rész

2011. november 14. 

Ma reggel borult az ég és 9 körül elkezd esni az eső. Otthon várakozunk, hogy elálljon és lemegyek a bárba negyed órát netezni (50 Cent vagy saját géppel ingyenes). Az egész sziget felett kövér esőfelhők tanyáznak, csak egy irányban van egy nagy kék folt, így egyértelmű, hogy mi arra indulunk el. Nagy szerencsénkre, a kék ég alatt pont a Timanfaya Nemzeti Park van, ami mára eredetileg is a tervezett célunk volt. Odaautózunk a Park központjához, ahonnan a buszok indulnak, mert a parkban sajnos nem megengedett a saját autóval való kocsikázás és a kiszállás is tilos. Itt egy nagy étterem van, aminek ételeit egy vulkáni kürtő melegében grillezik, valamint másik kürtők, amikbe vizet locsolnak és az egy másodperc múlva hatalmas puffogással, gejzírként tör fel az ég felé. 






A buszos körút 45 percet tart és magnóról megy a duma, előbb mindig spanyolul, aztán angolul és végül németül, ez így tökéletes. A Nemzeti Parkba a szokásos 8 Euro a belépő, ebben a buszos út is benne foglaltatik. Én ülök az ablakhoz, alaposan megpucolom az ujjlenyomatos üveget és a legtöbb fotómhoz oda kell nyomjam az objektívet az üveghez, hogy a visszatükröződések ne látszanak. Az érdekesebb helyeknél megáll a busz rövid időre, hogy lehessen (az üvegen át) fotózni. Kár, hogy csak így működik ez az egész, de még így is roppantul érdekes. 





Mire visszaér a busz a központhoz, máris befelhősödött a park felett is az ég, így tényleg szerencsénk volt. 
Ezután leautózunk a másik irányba, a Mancha Blanca felé, ahol a park információs háza található és itt kb. egy órát töltünk el, két 20 perces természetfilm megtekintésével és a kiállítás megnézésével. 
Utána még bejárjuk a szigetnek ezt a szegletét, Tinajo és La Santa érintésével a Famara strandhoz megyünk, ami a szörfösök paradicsoma. 










Hazafelé bemegyünk Arrecifében a nagy Eurosparba. Veszünk mára egy kisebb dorádát és egy nagyobb lepényhalat kisütésre, és 400 g garnélát lefagyasztani, holnap vacsorára. Istenit vacsizunk és 8 körül elmegyünk sétálni. Estére mindig nagyon lehűl az idő, alaposan szétfagyunk, de utána még sokáig az erkélyen ücsörgünk. 



2011. november 15.

Kék az ég, de nem sokáig. Ez gyakori, hogy a reggelink kezdetekor észlelt időjárás a reggelink végére már egészen más lesz. 
Tegnap este megtelt dugig az apartmanház, rengeteg hangos angol érkezett (rajtunk kívül csak angolok laknak itt és érdekes módon egytől egyik mind kövérek, ami alapján muszáj levonnunk a következtetést, hogy az angolok nagy százaléka túltáplált) és az egész napot az apőartman belső udvarában töltik el. Napoznak, a medencébe sosem mennek be és nyakalják a sört már reggelire. Két gyerkőc szórakozik gumikarikákon vagy egy órát a medencében és alig bírom kivárni, hogy eltűnjenek már, hogy lemehessek úszni. Le is megyek és fél 11 körül elindulunk a tegnapelőtti naturista strandhoz és úgy tervezzük, hogy az egész napot ott töltjük el. 11-re oda is érünk és gyönyörű kék az ég, de sajnos egy órán belül befelhősödik és egyre jobban felhős lesz az ég, ilyenkor pedig meztelenül meg lehet fagyni. Így csak 2-ig maradunk sajnos, pedig igazán jó itt. 

A háttérben Fuerteventura
A naturista standunk
Írtam, hogy érdekes fazonok is akadnak itt. Van egy család, akiket az első itteni látogatásunkkor is láttunk, azaz mellettünk voltak akkor is és hát elég feltűnő jelenségek voltak. Egy nő, úszógumikkal a karjain, egy 3 éves szerű kisfiúval, egy csontsovány pasi, aki a férjének tűnik, és mindig meztelenül mászkál, majd neoprén ruhában úszik, egy fura testalkatú nő, aki egy fazekat hurcol magával és abból valami fekete dolgot ken az egész testére és még másik, kevésbé feltűnő alanyok. Mind meztelenek, de egyszer csak felöltöznek, nem csak úgy rendesen, hanem mind vastag, kapucnis kabátokat vesznek fel és leülnek a homokdűne oldalába, a tengert bámulják és a fura vézna fickó elkezd mormogni valamit és közben a felső testével balról jobbra köröz és egy rózsafüzér szerű láncot pörget. A többiek csak ülnek és hipnotizálva bámulják a tengert. Ezt kb. egy órán át teszik, beleértve a mormogást és körözést is (én már 3 kör után elszédültam a napon, mert hogy leültünk mögéjük meztelenül, a szendvicseinkkel és evés közben utánoztuk őket – ez a környezetünkben hatalmas röhögéseket váltott ki és a fél strand a fura szerzeteket bámulta). Végül egy órás szeánsz után kipurcantak, hanyatt vágták magukat a dűne oldalában a homokba és aludtak. 
Mivel a pasi úgy mormogott, mintha a távolban egy jetski pattogott volna a vizeken, azóta szállóigénk lett a „mormog, mint egy jetski” kifejezés. 


2-kor hazaindulunk és otthon zuhanyozunk, eszünk sárgadinnyét és sziesztázunk, majd később elmegyünk futni. Vacsoráa elkészítjük a garnélákat, isteni finomat vacsizunk és sokáig az erkélyen kockázunk.