2011. június 23., csütörtök

Három a nyerő

Nos, a hőn vágyott 2-3 hónapos nagy utazás egyelőre biztosan nem jön össze, mert engem nem engednek el a munkából. A fizetés nélküli szabi sem megoldható, mert nem lenne, aki helyettesítsen. 

De nagy utazás lesz jövőre is, a kérdés csak az, hogy hová.

Első helyen állnak a Seychelle-szigetek, ahova tavaly meg is terveztem konkrétan mindent, csak a tervet kell elővennem és mégegyszer mindet végigzongorázni. Ami "ellene" szól, az főleg két dolog. Egyik, hogy május és november a legjobb utazási hónapok és május már majdnem nyár, akkorra európai utazást tervezünk inkább, november pedig még másfél évnyire van, az túl hosszú várakozás. Igazából legszívesebben január-február táján utaznánk valahova, mert akkor már elég hosszú volt a tél, hogy ne lehessen kibírni tovább és így a végéből egy kicsit lefaragni és napsütéssel feltöltődve kihúzni a nyári utazásig. A második ok pedig az, hogy bár már maga a tény, oda eljutni is egy nagy élmény, de ezek mini szigetek és nincs olyan sok látnivaló, a szó szoros érelmébe vett feldedezni való, mint amit egy ilyen nagy utazástól elvárnánk. Ki ne vágyna rá, odautazni? De három hétig csodálatos partokat nézegetni - ettől egy kicsit többet várunk el egy ilyen kaliberű utazástól. 

Közbejátszó dolog még az, hogy jövő év végén lesz a 10. évfordulónk és ennek örömére egy nagy utazást szeretnénk, és ez egy nyomósabb ok, hogy miért is kellene akkor inkább novemberben. Tehát ebből a szemszögből viszont a Seychelles nyernek.

Második nyerő, a január-februárban kedvező időjárású Costa Rica - Panama kettős lenne. Előbbi ronda tengerpartjaival szemben elképesztően változatos, csodás természettel, míg utóbbi mindkettőben csak szépségekkel büszkélkedhet. Ez az utazás azért vonz, mert megőrülünk a vad és érdekes természetért, abból pedig Costa Rican sok részünk lehetne, így ott főleg túrázással töltenénk el az időt. Panamában pedig inkább a szép partokon pihennénk. ami ennek az utazásnak a plusz vonzereje, hogy Mexikó után megmaradt bennünk egy különlegesen erős vonzalom a közép-amerikai országok iránt. Nagyon vágyakozunk Gautemalába és Belizébe is, de ezzel párhuzamosan olyan helyet keresünk, ahol kivitelezhető az infrastruktúra és biztonság szempontjából is egy bérautós körutazás, és ez utóbbi szemszögéből pedig a Costa Rica - Panama páros erősen veri a Guatemala - Belize kettőst. A hónapok is jók lennének, a telet lerövidítő teóriánkhoz, de így nem maradna lehetőség az év végére, a tizediket ünnepleni valami álomhelyen.

A kérdés csak az, mi a fontosabb. Valóban fontos az évfordulós ünneplés vagy fontosabb, hogy kaland és felfedezés legyen? 

A harmadik lehetőség az életem álma, Tanzánia és Zanzibár lennének, ami viszont a két előbbi anyagi költségeinek duplája lenne és még mindig túl félős vagyok a trópusi betegségek miatt.

Amennyiben év elején utaznánk, már nincs idő az álmodozásra, komolyan bele kellene vágni a szervezésbe... :-)

Egy belső hang bennem már eldöntötte a jövő évi célt, de egyelőre még nem merem kikürtölni. ;-)

2011. június 17., péntek

Szlovénia - utószó

Végül nem lettem beteg a rafting után, bár nagyon fájt a torkom, meg a nátha is kezdett kitörni rajtam, de sikerült visszanyomnom egy pár természetes dologgal, amiket azonnal alkalmaztam (nagyon bejött a hársfa, zsálya és borsmenta tea mézzel torokfájásra és még pár másik apróság). 

Azt kifelejtettem a beszámolómból, hogy minden nagyon tetszett, nagyon jól éreztük magunk és csak pozitív élményekkel jöttünk haza. Összességében úgy éreztük, hogy ugyanolyan szép ország ez a Szlovénia (sőt még szebb) mint Ausztria, de ha lehet még tisztább, még rendezettebb és ami a legjobban tetszett, hogy annyira falusias. Mindent lehet kapni, minden modern dolog van, de a falvak, olyanok, amilyenek régen is voltak, a templomtornyok, a házak, és a szénaszárító állványok, mind olyan nagyon jó hangulatot árasztanak magukból.

Ami meg meglepett, hogy mindenütt volt nyilvános wc, ami fontos dolog és sok másik nyaraláson nyomelelemkben sincs, csak a bozótpisilés, ami sokszor jobb, mint valami bőzös, szörnyű wc. A kirándulóhelyek parkolójában, a parkolóházban, üzletben, benzinkútnál mind volt és mind tiszta, illatos, papírral, kézszárítóval - ingyen, amit még egy országban sem éltem meg. Viszont a belépők embertelen drágák. Ezzel szemben kellemesen csalódtunk az élelmiszerárakban és benzinárban is, ami most 1,29 volt. Az egész ország nagyon tetszett és a 8 napi tartós esőzés és halálra ázások és fagyások ellenére is csak pozitív élményekkel vagyunk teli.

A fotózás miatt sajnáltam, hogy nincs napfény, nincsenek erős fények és kontrasztok, de amióta egy csomó pozitív visszajelzést kaptam a fotóimra, és köztük többször is a mondatot, hogy "a tieid az esőtől csak különlegesek lettek, napnál mindeki ugyanolyat fényképez, de te most mást hoztál". Szóval így már ezt sem bánom, talán igazuk van. A blogba mivel azonnal akartam feltenni a fotókat, feldolgozatlanul kerültek be, de azóta az előhivatáshoz már kicsit javítgattam őket és egy adag mesterséges kontraszt belenyomásával valami eszméletlenül erős, kontrsztos képek lettek. 






2011. június 16., csütörtök

Szlovénia/7-8. nap

2011. június 11, szombat

Ma jöttünk volna haza, de ez a meghosszabított napunk. Anélkül innen én haza nem megyek, hogy ne próbáltam volna ki raftingolást a Soca folyón. Ezért reggel elmegyünk Darja irodájába és megkérjük, hogy hívja fel az egyik boveci irodát, akiktől prospektust hoztunk pár nappal korábban. Délután 1-re van egy rafting csoport és hozzájuk csatlakozhatunk. Hurrá! Szép napos idő van, nagyon remélem, hogy fel is melegszik a megszokott 16-18 fokos idő vagy 25 fokra, mert különben odafagyunk. :-)

"B-variánsként" még fennáll a történelmi gőzmozdonyutazás. Itt egy egész vonatszerelvény megy Jeseniceből Nova Goricaba, mely meg van csinálva olyannak, mint amilyen eredetileg volt az 1800-as évek végén. Ez egy elég drága élményutazás és csak a nyári hónapokban, azokban is csak előre megadott 2-3 napon üzemel. Nagyon érdekes lett volna az egész, de ahogy most utólag a neten láttam, már helyünk sem lett volna rá....

Benzinkútból lett pékség
Szóval az előző nagy, Triglav Nemzeti Park körüli autókázásunkból rájöttünk, hogy akármelyik irányból is akarjuk a Tolmin-Kobarid-Bovec hármast megközelíteni, mindkét irányból rettentően hosszú és fárasztó (szerpentines) az út. Az északi verziót választjuk, azaz Kranjska Goran és a Vrsic-hágó negyvenakárhány kanyarán át, Bovecbe. 



Útközben megállunk a Trenta völgy összes (kb. 10-12 van) föggőhídjánál fényképezni. Nagyon klasszul néznek ki: 












9-kor indultunk el Bohinjska Bistricaból és fél 1-re érünk (a sok megállást beleszámítva) Bovecbe. Itt jelentkezünk a szervező irodánál és befizetjük a raftingra a pénzt és beülünk a szemközti kávézóba, ahol a kávé meglepően olcsó és finom. 
13 órakor átmgyünk az irodához és közlik, hogy egy 10 fős, fiatal francia csoporttal megyünk. A túra vezetője beszél angolul, németül és franciául is és nagyon jó fej, de nekünk egy kicsit hiperaktív. Elvisznek minket két kisbusszal egy telephelyre, ahol a felszereléseket tárolják és kiosztják itt az ujjatlan neoprén öltönyt, egy fölébe huzandó széldzsekit, egy pár szörfös cipőt, mentőmellényt, és sisakot. Minden cucc istentelenül bűzlik, nem csak a soha meg nem száradó neoprén szagától, hanem rendesen felismerhetően tömény emberi izzadtságszagtól. Kiver a libabőr az undortól, hogy ezeket a bűzös cuccoknak kell érintkezniük a bőrömmel. De hát nincs mit tenni. Totálisan oroszlánszaga van a cuccoknak!

Levisznek a Soca folyó, Boka vízeséssel egy magasságban lévő partjáig és itt kell egy lebetonozott parkolóban átöltöznünk, azaz fürdőruhára felvenni a cuccokat és a saját ruháinkat pedig a buszba bedobni. Itt rengeteg másik csoport is készülődik rajtunk kívül. Magyarok is. A kocsi hőmérője szerint 18 fok van, a patak vize meg állítólag 4 fokos. Itt elmondják a tudnivalókat, meg hogy hogyan kell viselkedni, ha véletlenül valaki a vízbe esik. Sajnos nem sütött ki a nap, így elhatározom, hogy ügyelni fogok rá, amennyire lehet, hogy ne legyek vizes. :-)



Fejünkre kapjuk a csónakot és levonulunk a patakhoz, ahol két csoportra osztanak és mi kapjuk a számunkra szimpatikusabb, nyugisabb és angolul beszéló vezetőt. Szólnak, hogy mindeki ugorjon a folyóba. Azt gondoljuk, ez egy jó vicc. Elsőként a mi vezetőnk bele is veti magát, mi meg bemegyünk térdig és a jeges víz azonnal áramik be a neoprén cucc alá. Nincs az az isten, hogy én ide bemennék. Ezen elmélkedve, hátbataszít valaki nagy erővel és belerepít vagy két méterrel odébb a mélyvízű patakba, ahol már a lábam sem ér le. A víz kegyetlenül hideg és azonnal, kapkodva menekülök kifelé. Mellettem máris repül M. is és sorban mindenki. Kötelező bemenni, hogy megszokjuk a hideget, ha esnénk a csónakból, nehogy szívrohamot kapjunk. 
Basszus, iszonyatosan vacak érzés, hogy ott állsz vizesen és 18 fok van és szétfagysz és semmit sem érzel abból, hogy a neoprén cuccnak bármi haszna is lenne. 
Beugrunk a csónakba és elkezdődik a túra, ami egy órát tart. Iszonyatosan fázom és csak lassan érzem, hogy kezdek kicsit felmelegedni a neoprén cucc alatt. Közben elkezd ömleni az eső és már el sem áll végig. 
Imádom a vízet és vizes bulikat és egészen biztos, hogy 30 fokban és napsütésben ki sem lehetne szedni a folyóból, tennék rá, hogy jeges hideg, mert a nap felmelegítene utána, de így könyörgöm, hogy is lenne arra esélyünk, hogy valaha is ezek után még felmelegszünk a mai nap során? Az tuti, hogy holnapra vagy 40 fokos lázam lesz. :-( 

A folyó unalmas, tök lassú és semmi izgi nincs benne, már halálra unjuk magunkat és valószínűleg éppen ezért mindenféle idióta programot találnak ki nekünk. Pl. a másik csónakból átugranak, a hátamon keresztül, hozzánk és belökdösnek 3 embert a vízbe, majd kimentési akciót gyakorolunk. Aztán ugrálunk a csónak tetején, meg felhúzzuk azt egy magas sziklára és a feneke csúszdaként szolgál, és lehet rajta csúszni be a vízbe. A francia tinik csúsznak is, fejjel lefelé...Tény, hogy mi vagyunk itt a legöregebbek, úgyhogy ezzel a mottóval mondhatom azt, hogy "vazze, öregek vagyunk mi már ehhez" :-) de az is lehet, hogy csak besavanyodtunk. ? Minden esetre tudom, hogy 30 fokban mindezen őrültségekben benne lennék, de most itt szinte már siránkozom, hogy legyen vége. Jön a vadabb szakasz, de az sem komolyan vad, ott párszor van egy-egy jó jelenet és persze totálisan beterít a víz. Az ujjaim már nem léteznek, legalábbis nem érzek belőlük semmit sem és egész testemben reszketek, rohadtul fázom. Örülök, amikor véget ér az egész. Ezután ismét egy betonozott parkolóban vetkőzünk meztelenre és öltözünk fel száraz ruháinkba és bűzlünk, mint a frissen vásárolt távolkeleti bőrönd és az oroszlánszag keveréke. 

Lekókadva ülünk a buszban a visszaúton és az ujjaim ahogy kezdenek felmelegedni, nagyon bizseregnek, nagyon rossz érzés. Visszaérve Bovecbe kisüt a nap. Ismét beülünk az előbbi kávézóba, azaz ki a napra, hogy megszáradjon a hajam és forró teát szürcsölök és rosszul vagyok a saját szagomtól. 



Itt még veszünk egy nagy csomag cseresznyét és elindulunk olyan fél 5 körül hazafelé. Útközben megállunk ismét pár függőhídnál, mert napsütésben azért sokkal királyabb színe van a pataknak. Egy helyen lemegyünk a vízhez és megmossuk a patakban a cserit és egyből be is kebelezzük. 










 Kinek jut eszébe egy kő-tortaszeletet otthagyni a szurdok szikláin? 

Már kezd esteledni és most már gázt adunk és hazamegyünk.

2011. június 12, szombat

Mint minden nap, ma is 7-kor kelünk és fél 9 körül leadjuk a kulcsot az irodában és elindulunk hazafelé, a két drága alagutat elkerülvén, kanyargós mellékutakon, de hát nem sietünk, nem zavar az egy órával hosszabb utazás. Délutánra hazaérkezünk és itthon kellemes, napos, meleg idő fogad.

Chiemsee, a parkolóból:

2011. június 15., szerda

Szlovénia/6. nap

2011. június 10, péntek

Ma félig napos, félig felhős idővel indul a nap és persze megint jó időt remélünk. Szeretnék már végre valami szép színű vizet napfénnyel fotózni, ezért a Bled-tóhoz megyünk. Itt szerencsésen találunk ingyen parkolót és elindulunk, hogy körbemenjünk a tó körül gyalog. A nap nem jön igazán elő, de így is ez mondható az összes napunk közül a legnaposabbnak. A tó vizének csodás színe van.













Körbejárjuk és rengeteg magyar beszédet hallunk. Az evezős telephelyen pedig egy egész csoport magyar ácsorog. Felmegyünk egy hátsó ösvényen a várba is, ami csalódást okoz, mert drága a belépő és semmi érdembeni látnivaló nincs ott. 





A vár másik oldalán jövünk le a tóhoz egy frissen épített, azaz még építés alatt álló lépcsősoron. Itt egy fagyisba ütközünk és nem bírok ellenállni. Két gombócot kérek, de lapáttal tesz rá annyit, hogy négy gombóccal ér fel és nagyon gyorsan kell enni, hogy ne csússzon le az egész a tölcsér tetejéről. Isteni finom. Itt rengeteg kacsa és hattyú van, minden tele van az ürülékükkel és őket etető turistákkal. 


Mikor visszaérünk Bled településre, ott körülnézünk a bevásárló központban és beülünk egy helyre pizzát enni. Ekkor kisüt a nap és ezért jól esne még egy nagy séta valahol szép környezetben, így a pizza után hazaugrunk betenni a hűtőbe a megmaradt fél pizzát és elmegyünk a Bohinj-tóhoz sétálni. Itt nem megyünk el túl messzire, mert egy olyan helyen hagytuk a kocsit, ahol nem volt nekünk egyértelmű, hogy kell-e parkolási díjat fizetni vagy sem. Nagyon tetszenek a helybéli buszmegállók: 






Innen már hazamegyünk, de sajnálom, hogy otthon ülünk csak, mert nagyon szépen süt a nap és a mi falunkban, Bohinjska Bistricaban még csak körül sem néztünk, most jó lehetőség lenne rá, de M. kidől és elalszik.