2011. június 15., szerda

Szlovénia/5. nap

2011. június 9, csütörtök

Most már annyira unjuk, hogy minden nap elhalasztunk túrákat későbbre az eső miatt, hogy úgy döntünk, mindegy, hogy esik vagy nem, ideje belekezdenünk a hegymászásba. 7-kor kelünk és elsőként a Bohinj-tó végétől felfelé vezető út végén lévő parkolóból felgyalogolunk sok lépcsőn a Savica vízeséshez. 2,50 belépőt szednek itt és csepereg az eső. Az útikönyv azt írja, ide reggel 10-kor érdemes jönni, mert akkor süt be a katlanba úgy a nap, hogy szépen bevilágítja a vízesést és szivárványt képez. Azt hiszem, ezt az akciónkat most nem kommentálom, hanem egy képet fűznék csak hozzá, hogyan látták ezt mások, és hogyan mi:

az első képen Grimm György fotója, a másodikon az enyém :-(
Totálisan nem érte meg idejönni, mert jóformán semmit sem látunk a vízesésből és csurom vizesek is leszünk a permetétől, ráadásul annyi lépcsőn kellett feljönni, hogy a fel- és leút elvett majdnem háromnegyed órát a másik túránkból. A parkolóban lévő tábla téves jelzést ad, mert azt mutatja, hogy ennél a vízesésénél tovább lehet menni a 7 tó felé, de igazából nem lehet, úgyhogy vissza kell mennünk a parkolóba. 

A Hét tó völgye egy magaslati völgy, ahol valóban hét pici tengerszem tavacska fekszik és ha onnan még feljebb megyünk (ez kétnapos túra), akkor meg lehet innen mászni a Triglavot (2864 m). Mi a hét tóhoz szeretnénk eljutni. A parkolóból át kell mennünk egy patak hídján és azután egy nagyon meredek erdei ösvényen indulunk el, de nem sokára átvált az ösvény, az omladozó sziklafal tövében futó párkányokba, majd végül ferrataba, azaz acélsodronyokkal megerősített kapaszkodóba. 








Végül ott állunk a 700 m magas sziklafal tetején és úgy érezzük magunkat, mint a kicsavart felmosórongy, minden erőnket kiszipkázva. Itt egy szép, páfrányokkal teli erdőn át érkezünk az első tóhoz, ahol lerogyunk egy sziklára és eszünk, iszunk. 




Innen 400 m szintkülönbséget kellene felmászni ahhoz, hogy elérjük a következő 3 kis tavacskát, majd onnan még sokkal fentebb a maradék hármat. Bizonytalanok vagyunk, egyrészt, mert nincs fogalmunk sem az időbeli  távolságról, sem arról, hogy miféle (meredek) út vár ránk, másrészt meg lóg az eső lába. Végül csak tovább akarunk menni legalább a következő tavakig és el is indulunk, de miután fél órát menetelünk egy vadon erdei úton, rájövünk, hogy a 700 m-es sziklafal annyira kiszívott, hogy nincs erőnk tovább menni és késő is van már. Visszafordulunk. Ekkor elkezd esni az eső, szépen szitálva, nem olyan zavaróan. Csak akkor zendít rá úgy igazából, amikor már a sziklafalon mászunk lefelé. Elgyötörten, az esővizet prüszkölve arcunkból, nyögve haladunk lefelé. Mikor a parkolóba érünk a bugyogónkig csurom vizesek vagyunk, a széldzsekiket, pólókat ki lehet csavarni. Szerencsére hoztunk váltóruhát. A kocsi hőmérője 8 fokot mutat, a hajam meg csurom vizes. Tutira beteg leszek azután. A kocsiban befűtünk és gyorsan hazamegyünk. Egy forró zuhany, bögrés leves és tea helyrehoznak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése