2011. szeptember 29., csütörtök

Kirándulás a Wankra

A Wank egy 1780 méter magas hely Garmisch-Partenkirchennél, Partenkirchen városrész felett, mely 720 méteren fekszik...Ma túrázni akartunk, de én kicsit hosszabb alvást kívántam a múltkori 6 ória kelésnél, M-nek pedig haza kellett érnie ma 18 h-ra, mert asztali tenisz mérközése van. Így úgy döntöttünk, hogy le kell mondjunk a tervezett három hatalmas nagy hegymászásról, azaz ezeket el kell halasztanunk és egy viszonylag kisebb hegyet kell keresnünk, amivel 5 óra leforgás alatt megküzdünk. 

Így aztán csak fél 8-kor keltünk, ami elég emberi volt (ha már így az ember feláldozza magát a szabadnapján :D), ma nem volt olyan rémes dugóban sem részünk, mint legutóbb, így fél 9-es indulással 10-re oda is értünk a Wank felvonó alsó parkolójához. Innen nekiindultunk a hosszú, hegy körül körbekígyózó ösvényen felfelé. Nyári meleg volt. Most egy egész más rápillantást kaptunk mindenre, mint egyénként, mert mindig a (képeken szemközt) szemközti Wetterstein-hegység nagy, sziklás hegyeit szoktuk mászni, és azokról tekintettünk ebbe az irányba le, most fordítva. Nekem még mindenképp terveim között szerepel idénre, az Alpsitze megmászása, amit már egyszer megtettünk, de most nagyon jó tréning lenne a Merura nézve.


A téli olimpiai sísáncugró stadion Partenkirchenben
Ragyogó napsütés volt, de a köd csak későn oszlott fel és egész nap iszonyúan dunsztos, párás, kontrasztok nélküli idő maradt. 3,5 órát írt a tábla felfelé, mi ehhez képest 2 és 3/4 alatt felmentünk és szuperül bírtuk mind kondícióval, mint térdekkel. 

Siklóernyős kifutópálya fent a Wankon

Garmisch-Partenkirchen, alul Partenkirchen városrész, felül Garmisch, jobbra
a Kramer hegy, balra a Zugspitzmassiv hegyei. 

Odafennt megittünk egy ribizlifröccsöt és megettük az itthon csomagolt szendvicseinket, majd a hegyet a másik irányban megkerülbe, körkörösen, lejöttünk, szintén gyalog (felvonó 17 Euro körül volt). Háromnegyed 4-kor ismét a parkolóban voltunk és haza is értünk hamar. Pihenővel 5 és fél óra alatt meneteltünk fel és le is 1000 méter magasságkülönbséget, úgy hogy meg sem kottyant. Most ez nagyon jó érzés, mert bebizonyosodott, hogy a napi futás, gyakoribb hegymászás igenis erősített már most, másfél hónap alatt a kondíciónkon. Csak hát közeleg a tél és egyre kevesebbet lehet majd kint mozogni, így nem tudjuk még hogy lesz ez tovább, de már nem látjuk olyan rossznak a sorsunk a Meru megmászásával kapcsolatban. 



Lent ködfelhők a völgyben, fent az égen gyönyörű, pemzlivel elkent felhők

Ez a vicces rajz egy régi kibusz hátulján volt, a müncheni dugóban fotóztam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése