2011. szeptember 16., péntek

Túra Ehrwaldból a Knorr Hütte-ig

Ide is beteszem a beszámolóm, mert ebbe a kategóriába is tartozik...
2011. Szeptember 15.

7-kor elindulunk. Előbb keresztül kell mennünk egész Münchenen, és a reggeli munkaforgalomban ez több, mint egy órába telik. :-(  Úgy terveztük, hogy fél 9-re odaérünk Ehrwaldba, ehelyett fél 10-re érünk oda sajnos. Ez nagyon bosszant, meg az is, hogy útközben egyre sűrűbb lesz a köd és már látni is alig lehet valamit. 
Ehrwald a német-osztrák határon van, osztrák oldalon. Rengeteg, nagyon szép túraútvonal indul a kis hangulatos faluból. Már többször is jártunk errefelé. Ehrwaldból kabinos felvonóval megyünk fel az Alm-ig (azaz legelőig), amivel egy 500 méteres szintkülönbséget spórolunk meg egy nagyon meredek ösvényen. A felvonó drágább lett. Pár éve (asszem 2007-ben voltunk utoljára) 6,50 volt, ha jól emlékszem, az egyszeri menet, most 10 Euro és oda-vissza 13,50. Otthon még úgy terveztük, hogy ha a tervezett időpontban odaértünk volna, akkor csak a felfelé jegyet vettük volna meg, és felmásztunk volna a Zugspitzere, majd onnan másik felvonóval (ami egy menetre 20 Euro!) jöttünk volna le, de ebben az esetben teljesen máshova jöttünk volna le, mint ahol a kocsit hagytuk. Szóval mivel későn értünk ide, és már nem akarunk eszelősen nagy túrát, így megvesszük az oda-vissza jegyet. A köd olyan sűrű, hogy max. 5 méterre látni el. Amikor kiszállunk a felvonóból 1500 méteren, ott még csak az ösvényt sem látjuk, így szinte tapogatózva kell lépkednünk. Mindenütt tehénkolomp és bőgés hallatszik. Egyszer csak három tehén húz el mellettünk ezerrel. Nagyon megijedünk, mert egy hete megtámadtak és agyontapostak tehenek valakit valahol (én csak fél füllel hallottam a rádióban). Nagyon rossz ebben a sűrű ködben menni és a tehenes dolog még kétszer megtörténik, bika kergeti a csajait és éppen csak hogy nem taposnak el bennünket. Őszintén szólva nincs bennem jó érzés, vagy még őszintébben, parázok a tehenektől! :D

A természet alkotta gyémántok:






Aztán elérünk egy kanyart, ami után feloszlik a köd és már távolabbra el lehet látni, bár egész nap úgy marad, hogy hol ködbe kerülünk, hol napsütésbe. Nagyon érdekes, ahogy a hegyoldalakon nyomul felfelé a völgyeből ezerrel a ködfelhő, és másodpercek alatt bekebelez mindent, és aztán semmit sem látni, csak pár métert az ösvényből.








Később egy egész tucat megvadult tehén mellett kell elmennünk, ami szinte életveszélyes. Aztán menetelünk felfelé és a ködtől semmit sem látni, mikor egyszer csak eltűnik és gyönyörű kék ég fogad, szép zöld lejtők és egy csomó legelésző hegyi zerge, ami ritkaságszámba megy, de itt egy egész csordányit látunk, kb. 100 méterrel feljebb a meredek, sziklás lejtőn felettünk, sokáig fotózom őket. 



Kicsivel ezután elérünk egy hegygerincet és utána egy egész más kép tárul elénk. Ragyogó napsütés, leírhatatlanul zöld völgyek és bennünk megszámlálhatatlan sok hegyi zerge legelészik, mormoták füttyentenek és nagyon erősek a színek, ámulatba ejt az egész. 






Aztán felmászunk egy meredek ösvényen, majd sziklákon és elérjük a német-osztrák határt, amit egy drótkerítés, két tábla és egy egy átjáró kapu jelez. Tök vicces, Németországból jöttünk át Ausztriába túrázni és most meg visszatúrázunk Németországba. Itt átfordulunk a hegy háta mögé és átláthatatlan köd fogad ismét. Az ösvény kölavinákon át vezet, nagyon rossz itt menni és semmit sem látni. Jóval később kitisztul az ég és előttünk áll a Zugspizt Massiv, látni a csúcskeresztet is. Elérjük a mai napunk célpontját, a Knorr Hütte-t, ahol üldögélünk egy fél órát, eszünk, iszunk és ugyanazon az úton elindulunk lefelé.

A hegyi határátkelő



A Zugspitze távolról, enyhe ködön át
A ház ott, a Knorr Hütte

Ködből jöttünk, köddé leszünk...avagy köd előttem, köd utánam. 

A köd-napfény-játék végig kísér. Itt már kezdünk kimerülni és a Knorr Hütte óta a fejem is fáj, M-nek pedig a tavaly műtött térde egyre jobban, hogy már alig bír menni. Nagyon megszenvedjük a lefelé utat, nekem is nagyon fájnak a térdeim. Éppen csak 5 perccel az utolsó előtt érjük el a kabinos felvonót és beleroskadunk, eszünk, iszunk, míg leér és alig élve indulunk el haza. Ma négyszer léptünk át a német-osztrák határt. :-)

Ilyenen keresztül meneteltünk egy órán át és eleinte átláthatatlan ködben


Ezüstbogáncs





Csodálatosan szép kirándulás volt, megérte a szenvedést is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése