2011. november 24., csütörtök

Lanzarote - 7. rész

2011. november 18. 

Az utolsó teljes napunk és kék égre ébredünk, örülünk a strandnapnak. Persze mire összekészülődünk, jönnek a szokásos nagy felhők. Ettől függetlenül 10 körül lemegyünk a helyi szép strandra, a Playa Grande-ra és kibérelünk két napozóágyat egy ernyővel, 10 Euroért (a megszokott görög 6 eurós árhoz képest ez is nagyon sok…ha valaki minden nap kifizeti ezt a nyaralás alatt, az nem kevés pénz). Gyönyörű, gondozott a strand, finomszemcsés homok fedi, amiben olyan a járás, mintha selyemkendők között lépkednénk. A színe is nagyon érdekes, mert feles arányban keveredik aranysárga és fekete szemcsékből, de a sárga a dominánsabb, összességében sötétnarancssárgának, barnásnak hat. 



Vannak strandfelügyelők, akik folyton járkálnak és ellenőrzik a napozóágyakra felírt számokat, és kis halkifogó hálóval szedegetnek fel a homokból mindent, ami csak szemétnek tűnik. Ha végignézünk a strandon, sehol, még egy morzsa nagyságú szemét sincs, olyan tiszta a homok, mintha egy takarítónő minden reggel átszitálná, adnak a színvonalara, míg Görögországban mindig iszonyat szemetesek a strandok. Valahogy egy magasabb komfortérzést ad ez a tisztaság. A strandon van egy étterem és nyilvános wc-k, öltözők és zuhanyzók is. A víz itt sekély, talán ezért nem olyan jéghideg, mint máshol volt. Csodálatosan kristálytiszta, smaragdszínű. Az egész strand hosszában lehet úszkálni, nem veszélyeztet semmilyen hullám, vagy áramlat, nagyon kellemes. Sajnos az első fürdésünk után befelhősödik és úgy is marad az ég, így egyre jobban fázunk, végül már fel kell öltöznünk és összekuporodva fagyoskodunk az ágyon, így 3-ig bírjuk ki és sajnos nem tudunk mégegyszer a vízbe menni, hazamegyünk. Elmegyünk egy pár utolsó apróságot megvenni és becsekkolunk egy számítógépen, de nyomtató nincs, sajnos nem tudjuk kinyomtatni beszállókártyákat. Utána futni megyünk és közben látunk egy egész raj, elég nagy testű zöld papagájt repkedni és rikácsolni. Olyan trópusi a hatás, kár, hogy nem tudtam őket lefotózni. 
Megsütjük a garnélákat, ismét istenit kajálunk és utána elkezdek összepakolni. 

2011. november 19. 

Reggel még sokáig pakolok, mert még sok vizes cuccunk most sem száradt meg az éjjel és előbb ki kell tennem az erkélyre a napra, hogy el tudjam pakolni. 12-ig maradhatunk a szobában, ami éppen ideális, mert akkor akarunk elindulni a reptérre. Elszaladok még boltba, hozok friss baguettet és csinálunk finom helybéli sajttal a hazaútra szendvicseket (mert az Iberián nem adnak kaját). Kicsekkolunk és bepakolunk a hotel mellett álló kocsinkba, amit két napja nem használtunk. Észreveszem, hogy hiányzik az első rendszámtáblánk. Nagyon felidegesítem magam, mert félek, hogy fizetni kell valamit a kölcsönzőnek, de amitől jobban félek, az már csak az én agyszüleményem, de hát mindig agyalok. Szóval arra is gondolok, hogy a rendőrök vették le korruptságból. Hallottam róla, hogy a mediterrán országokban szokás a tilosban parkolók rendszámtábláját leszedni és majd csak magas bírság kifizetése után kapják vissza. Bár mi nem parkoltunk tilosban, mert teljesen normális parkoló volt, de ha valóban rendőrök szívattak volna, akkor mi úgysem tudjuk utólag bebizonyítani, hol is parkoltunk. 
M. szerint túl erős a fantáziám és a megszokott magyar mentalitásból indulok ki. Lehetséges. 
A kölcsönzőnél nem, hogy nem csodálkoznak, hanem azt mondják, ez normális, gyakran előfordul, de oki magyarázatot nem adnak hozzá. Kicsit megnyugszunk, de azért még van egy hátsó gondolatom, hogy majd pár hét múlva nehogy jöjjön valami számla. 
A hazarepülés hosszú és gyötrelmes, mindkét gépünk kb. fél órát késik és valahogy szinte kibírhatatlanul hosszúnak tűnik az út. Éjfélre érünk haza.


Lanzarote - 6. rész

2011. november 16.

Hol kék az ég, hol felhős és hideg szél fúj. Szerettük volna az utolsó két napot strandon tölteni, de ez ki van zárva, a szigetet pedig már bejártuk, csak egy része maradt ki, a közepén, ahol az első kirándulásnál rossz úton lekeveredtünk a hegyekből, ott a Los Valles szakasz kimaradt. Ma ide indulunk és útközben érintünk még falvakat, ahol még szintén nem jártunk. Így elsőként San Bartoloméban állunk meg, és ennek központjában betérünk a Néprajzi Múzeumba. A jegyszedő bódéban nem ül senki, és nincs is kiírva az ár, de ilyen kis múzeumra nem igen szoktak elkérni 3-4 Eurónál többet, így bemegyünk. Igazából nem tartjuk nagyon érdekesnek a kiállítást, minden féle kacat, használati tárgy van kiállítva és éppen csak fordulunk, mennénk is már ki, amikor belebotlunk a jegyszedőbe és lefejnek fejenként 6 Euroval. Ezt roppantul zokon is vesszük, mert már csak kevés kp-nk maradt és nem akarunk az utolsó napon bankautomatából leemelni.











Los Valles és Haria között fenségesen gyönyörű a táj, itt a legzöldebb a sziget és tele van pálmákkal, meg lépcsőzetesen megmunkált oldalú hasadékokkal. Sok helyen megállunk fotózni és erősen elgondolkozunk, hogy ha holnap sem lesz strandidő, akkor idejövünk túrázni (a nehéz túrabakancsok is velünk utaztak, eddig csak dísznek).













Végezetül a Jameos de Aqua lávabarlangoz megyünk, amit nem akartunk megnézni, mert a könyvünk azt írta róla, hogy hasonló, mint a másik, ahol már voltunk, csak itt még koncerttermek is vannak, amik aztán végképp nem érdekelnek. De mivel az egész szigeten nem sikerült megtalálni azt a nevezetes Manrique-medencét és egy képeslap hátáról beazonosítottam, hogy az pont itt van, muszáj volt ide is eljutnom. A belépő persze itt is 8 Euro, ami egy medencéért igen sok (mert hogy más innen nem érdekelt). Viszont érdekes a barlangban a tó az apró albínó rákocskákkal és van egy kiállítás is a vulkáni működésről, ami szintén érdekes, de ebből a szigeten már másik kettőt is láttunk, ezért nem ad újat.








Szerencsétlenségünkre velünk egy időben érkezik egy tursitabusz, teli oroszokkal, akik megszállják a „medencém” környékét és nem mozdulna onnan, így rengeteget kell várnom, hogy fotózni tudjak, addigra meg hol előjön, hol elbújik a nap. Nagyon szeretnék belemenni ebbe a csodás kék vízbe és úszkálni. 

Hazafelé elnézünk Costa Teguisébe, a sziget legnagyobb és legrondább üdülőhelyére. Ennek szélénél egy sólepárlót keresünk, de nem találjuk meg, a hazaúton viszont megtaláljuk azt az ipari telepet, ahol egy Ikea és Lidl is vannak. A Lidl-t végig szerettük volna megtalálni, mert innivalókat itt lehet a legolcsóbban bevásárolni, legalább fele annyiért, mint máshol. Meg is vesszük a szükségeseket és hazamegyünk.

Ma vacsorázni megyünk, mert pár napja kiszúrtunk már egy mexikói éttermet, és Mexikóban istenieket kajáltunk, így már nagyon vágyunk rá. Hideg van és nincs kedvem a fényképezőgépet is cipelni, így elzárom a széfbe. Persze nagyon megbánom, mert ma van a leges legszebb naplemente, amióta csak itt vagyunk, apró vattaszerű felhőfoszlányokkal van teli az ég és előbb arany, majd piros, majd lilás színűek a csodálatos parti sétány pálmáival az előtérben. Minden ember itt fényképezget, én meg hoppon maradtam.
A mexikói étterem egy álom. Egy kellemes teraszra ülünk ki, a part fölött, ahonnan még továbbra is láthatjuk a neplemetét. Csupa iszonyú helyes spanyol fiú szolgál fel és valami hihetetlen, mennyire udvariasak, kedvesek, nagyon szívélyes a hangulat. M. egy nagy serpenyő fajitas-t eszik (hús, mindenféle zöldség fűszerezve, ráolvasztott sajttal és az egész grillezve van, hozzá pedig hatalmas torillák), én pedig quesadillast, ami végeredményében ugyanaz, csak nekem ugyanezek a dolgok már készre bele vannak töltve tortillákba. Ismét nagyon bánom, hogy nem tudom lefényképezni ezeket. Minden isteni finom, és hatalmas adagok, de mindent nyom nélkül elpusztítunk. Utána joghurtos, gyümölcsös fagyit eszünk és kapunk búcsúzóul valami mexikói likőrt. Csodálatos vacsora és este volt.

2011. november 17.

Borús, hűvös idő van, sokáig itthon ücsörgünk és mivel nincs sok ötletünk, mit is lehetne ma csinálni, úgy döntünk, egyszerűen csak egy lustálkodós nap lesz. 11 körül elmegyünk Arrecifébe bevásárolni az utolsó két vacsorához. Ismét halat és garnélákat veszünk. Aztán otthon olvasunk, az erkélyen kockázunk és 2 körül elmegyünk egy hatalmas nagyot sétálni, egészen a kikötőig, ami messze van és ott kisüt a nap is.








4-re érünk haza és rögtön el is megyünk jó fél órát futni, majd utána úszunk és nekiállunk vacsorát csinálni. Ma egy óriási Sama van kettőnknek, amit a helybéli tengeri sóra fektetve sütök meg (készen csomagolva vettünk egy olcsóbbat, mint a janubioi). A hal isteni finom és mint mindig, kevés rizs és saláta van hozzá. Tulajdonképpen egy ekkora hal egymagában, köret nélkül is elég. Utána még sokáig ülünk az erkélyen, kockázunk és sörözünk.



2011. november 23., szerda

Lanzarote - 5. rész

2011. november 14. 

Ma reggel borult az ég és 9 körül elkezd esni az eső. Otthon várakozunk, hogy elálljon és lemegyek a bárba negyed órát netezni (50 Cent vagy saját géppel ingyenes). Az egész sziget felett kövér esőfelhők tanyáznak, csak egy irányban van egy nagy kék folt, így egyértelmű, hogy mi arra indulunk el. Nagy szerencsénkre, a kék ég alatt pont a Timanfaya Nemzeti Park van, ami mára eredetileg is a tervezett célunk volt. Odaautózunk a Park központjához, ahonnan a buszok indulnak, mert a parkban sajnos nem megengedett a saját autóval való kocsikázás és a kiszállás is tilos. Itt egy nagy étterem van, aminek ételeit egy vulkáni kürtő melegében grillezik, valamint másik kürtők, amikbe vizet locsolnak és az egy másodperc múlva hatalmas puffogással, gejzírként tör fel az ég felé. 






A buszos körút 45 percet tart és magnóról megy a duma, előbb mindig spanyolul, aztán angolul és végül németül, ez így tökéletes. A Nemzeti Parkba a szokásos 8 Euro a belépő, ebben a buszos út is benne foglaltatik. Én ülök az ablakhoz, alaposan megpucolom az ujjlenyomatos üveget és a legtöbb fotómhoz oda kell nyomjam az objektívet az üveghez, hogy a visszatükröződések ne látszanak. Az érdekesebb helyeknél megáll a busz rövid időre, hogy lehessen (az üvegen át) fotózni. Kár, hogy csak így működik ez az egész, de még így is roppantul érdekes. 





Mire visszaér a busz a központhoz, máris befelhősödött a park felett is az ég, így tényleg szerencsénk volt. 
Ezután leautózunk a másik irányba, a Mancha Blanca felé, ahol a park információs háza található és itt kb. egy órát töltünk el, két 20 perces természetfilm megtekintésével és a kiállítás megnézésével. 
Utána még bejárjuk a szigetnek ezt a szegletét, Tinajo és La Santa érintésével a Famara strandhoz megyünk, ami a szörfösök paradicsoma. 










Hazafelé bemegyünk Arrecifében a nagy Eurosparba. Veszünk mára egy kisebb dorádát és egy nagyobb lepényhalat kisütésre, és 400 g garnélát lefagyasztani, holnap vacsorára. Istenit vacsizunk és 8 körül elmegyünk sétálni. Estére mindig nagyon lehűl az idő, alaposan szétfagyunk, de utána még sokáig az erkélyen ücsörgünk. 



2011. november 15.

Kék az ég, de nem sokáig. Ez gyakori, hogy a reggelink kezdetekor észlelt időjárás a reggelink végére már egészen más lesz. 
Tegnap este megtelt dugig az apartmanház, rengeteg hangos angol érkezett (rajtunk kívül csak angolok laknak itt és érdekes módon egytől egyik mind kövérek, ami alapján muszáj levonnunk a következtetést, hogy az angolok nagy százaléka túltáplált) és az egész napot az apőartman belső udvarában töltik el. Napoznak, a medencébe sosem mennek be és nyakalják a sört már reggelire. Két gyerkőc szórakozik gumikarikákon vagy egy órát a medencében és alig bírom kivárni, hogy eltűnjenek már, hogy lemehessek úszni. Le is megyek és fél 11 körül elindulunk a tegnapelőtti naturista strandhoz és úgy tervezzük, hogy az egész napot ott töltjük el. 11-re oda is érünk és gyönyörű kék az ég, de sajnos egy órán belül befelhősödik és egyre jobban felhős lesz az ég, ilyenkor pedig meztelenül meg lehet fagyni. Így csak 2-ig maradunk sajnos, pedig igazán jó itt. 

A háttérben Fuerteventura
A naturista standunk
Írtam, hogy érdekes fazonok is akadnak itt. Van egy család, akiket az első itteni látogatásunkkor is láttunk, azaz mellettünk voltak akkor is és hát elég feltűnő jelenségek voltak. Egy nő, úszógumikkal a karjain, egy 3 éves szerű kisfiúval, egy csontsovány pasi, aki a férjének tűnik, és mindig meztelenül mászkál, majd neoprén ruhában úszik, egy fura testalkatú nő, aki egy fazekat hurcol magával és abból valami fekete dolgot ken az egész testére és még másik, kevésbé feltűnő alanyok. Mind meztelenek, de egyszer csak felöltöznek, nem csak úgy rendesen, hanem mind vastag, kapucnis kabátokat vesznek fel és leülnek a homokdűne oldalába, a tengert bámulják és a fura vézna fickó elkezd mormogni valamit és közben a felső testével balról jobbra köröz és egy rózsafüzér szerű láncot pörget. A többiek csak ülnek és hipnotizálva bámulják a tengert. Ezt kb. egy órán át teszik, beleértve a mormogást és körözést is (én már 3 kör után elszédültam a napon, mert hogy leültünk mögéjük meztelenül, a szendvicseinkkel és evés közben utánoztuk őket – ez a környezetünkben hatalmas röhögéseket váltott ki és a fél strand a fura szerzeteket bámulta). Végül egy órás szeánsz után kipurcantak, hanyatt vágták magukat a dűne oldalában a homokba és aludtak. 
Mivel a pasi úgy mormogott, mintha a távolban egy jetski pattogott volna a vizeken, azóta szállóigénk lett a „mormog, mint egy jetski” kifejezés. 


2-kor hazaindulunk és otthon zuhanyozunk, eszünk sárgadinnyét és sziesztázunk, majd később elmegyünk futni. Vacsoráa elkészítjük a garnélákat, isteni finomat vacsizunk és sokáig az erkélyen kockázunk.