2011. november 22., kedd

Lanzarote - 3. rész

2011. november 11. 

A szállásunk a nyüzsgő városmagban van, csak egy házsor választja el a parti sétánytól és ezek az épületek is többnyire bárok, üzletek, éttermek és éppen velünk szemben egy disco. Ez utóbbiban hajnali 3-4-ig szokott menni a dajdajozás, iszonyatos hangerővel. De mi mélyen alszunk a hátsó hálószobában, csak néha halljuk pár percre a dübörgést és visszaalszunk ismét. A nyaralás első hetében minden nap 8-kor kelünk fel. Ma borult ég fogad, de fülledt meleg van. Elindulunk a sziget északi fele felé, hogy megnézzük, ami tegnap kimaradt. 





Szinte minden település bír ilyen "utcai konditeremmel". Ez itt Punta Mujeresben van és minden gépét ki is próbáltam. Nagyon jó ötletnek tartom. 
Elsőként Arrieta faluban és Punta Mujeresben nézünk körül, majd a Cueva de los Verdes barlanghoz megyünk, mert ebben remélem megtalálni a Martianez féle medencét, ami a rögeszmém. (8 Euro belépő/fő)
Ez egy összességében 7 km hosszú földalatti barlangrendszer, melyet a friss lávafolyás alakított. A folyó láva felszíne nagyon hamar megdermed, míg a felszín alatt a forró réteg továbbfolyik és légbuborékokat tol maga előtt. Hogy ebből pontosan hogyan lett egy kanyargós alagút, azt még nem látom tisztán át, de érdekes benne mászkálni. Néhol úgy dermedt meg a láva, mintha csokicseppek lógnának a plafonból. Itt várni kell az idegenvezetésre, mert csak vezetővel lehet bemenni. A férfi előbb spanyolul, majd angolul mond el mindent. A spanyolok képtelenek angolul beszélni! Tudni tudnak, csak éppen ugyanazzal a spanyol kiejtéssel mondják, mintha a saját nyelvüket beszélnék, így az angolnak is teljesen spanyol hangzása van a szájukból. Alig értünk meg valamit. Itt rengeteg ember van, legalább százan vagyunk a csoportban és néhányan hangoskodnak, lökdösődnek és amit végképp nem értek, néhányan kisbabával is jönnek, miközben néhol keskeny vájatokon kell átbújni, a gyerek meg időnként üvölteni kezd és ezt a vísszhangzó barlang persze felerősíti. 
Azért érdekes az egész és az egyik részében van egy kis tavacska is, aminek mozdulatlan vizében úgy tükröződik a fény, mintha lefelé is egy nagy kerek, sárgás fényű alagút lenne. 
8 Eurót viszont ez sem ért meg!




Innen Orzolába megyünk, megnézni a hajók menetrendjét és árát La Graciosára. Maga a falu nem túl érdekes. Meglátunk egy tapas bar feliratot. A tapasról csak annyit tudok, hogy kis adag, különböző előételeket takar e szócska és jó lenne kipróbálni párat, így beülünk, de borzasztóan csalódunk, mert minden tapas egy előételként van megadva és mind 10 Euro körül van, én pedig azt hittem ezért kapunk egy olyan vegyes tányért, mint a görögöknél a meza (? vagy hogy is hívják). De ha már itt ülünk, rendelünk. M. grillezett garnélákat, én pedig bébitintahalakat, amik tényleg annyira kicsik, hogy ilyet még sosem láttam, 1-2 cm-esek csak és nagyon finomak. Ehhez elfogyasztunk még két helyi előállítású, prill izű Sprite-ot és én rendesen át is fagyok, mert hevesen tombol a parti szél. 


Felmegyünk a Mirador del Rio irányába a hegyekbe, itt elhaladva ismét jó pár fotót készítek a Graciosa előtti partokról. Majd megállunk Maquez és Haria falvakban. Utóbbi egy pálmaliget közepén fekszik, amiről azt mesélik, hogy több ezer pálmából áll. Sajnos egyre szürkébb az ég, amit nagyon sajnálok, mert a környék valóban csodaszép és hiányoznak az élénk színek belőle. Benézünk a temetőbe is (szintén új építésű, tiszta, rendes wc!). A faluban egy rossz leágazásnál térünk le, és míg azt hisszük, hogy Teguise felé haladunk, egyszer csak meglátjuk a tengert és ismét Arrietában landolunk, onnan pedig már hazamegyünk. 












Puerto del Carmenben egy nagy sétára indulunk, most a másik irányban, mint az első napon és ugyanaz fogad: számtalan étterem, bár, disco, kacatárus. Végül totálisan fáradtan érünk haza és ma is csak 10-ig bírunk ébren maradni. 

2011. november 12. 

Ma is borult égre ébredünk. Reggeli után úszom úgy negyed órát és lassan készülődünk, így csak 11 körül indulunk útra. Ma a sziget másik felét vesszük célba, elsőként Uga és Yaiza falvakat, amik szintén hangulatosak, mint a szigeten minden falu.








Elhajtunk a Timanfaya N.P. bejáratánál is, de oda majd napsütésben akarunk ellátogatni, így most, egy kis fényképezkedés után a „Tűzördöggel”, továbbhajtunk el Golfo felé. 



Előbb az itteni falut nézzük meg, ami igazán hangulatos, tele haléttermekkel és kint ücsörgő idős bácsikkal, akárcsak Görögoszágban. A falu végében kimegyünk a lávasziklákra a hullámtörést nézni és fotózni. 









Itt rengeteg turista van. A beomlott vulkánkráterhez buszokkal hordják őket. Sajnos itt is nagyon szürke az ég, a fotók csak egy különleges beállítással lesznek élénk színűek. Ezt most először használom és nagyon tetszik, bár való igaz, nem a valóságot adja vissza és szinte még napfényt is varázsol a képeimbe. Előbb bejárjuk a vulkáni sziklákat, azaz az egykori kráter tenger felé kinyúló peremét, addig is fogyatkoznak a turisták a másik ösvényről, mely a Lago Verde (zöld tó vagy lagúna) kilátójához vezet. 
Itt egy vulkán állt, mely robbanásszerűen omlott be, a tenger felé eső oldalai a vízbe zuhantak és az idők során az erős hullámzás lemarta őket, hogy a vulkáni kráternek csak a szárazföld felőli fél karéja maradt meg. Belsejébe tengervizet hordott az ár, ami elalgásodott, ennek köszönheti különleges méregzöld színét. (Másnap napfénynél nem is zöld, így ennek most jól jött a felhős idő!) A tó lenyűgöző látvány fentről, a fekete és vöröses lávakövek között tündöklik, mint a smaragd. Egy lakója is van, egyetlen egy fehér kócsag, aki a tóból halászik táplálékot, nekem jó fotóalanyt szolgáltatva. 






egy kis torna senkinek sem árt :-)



Felmegyünk a kilátóba, majd utána a krátert kívülről megkerülő úton, annak másik feléhez autózunk és onnan egyenesen a tóhoz gyalogolunk és a tengerpart fekete kavicsában olivint kereseünk. Az olivin egy smaragdszínű féldrágakő, amely a Földön csak ritkán fordul elő. Többek között itt és Dél-Amerikában (Brazíliában és Argentínában). A lanzarotei olivin nem értékes, mert nem szilárd, nem megmunkálható, szétmorzsolódik, ezért szabad belőle gyűjteni is. Mi találunk a strandon kb.10-15 darab 3-5 mm-es kis darabkát és találunk kb. 1-2 cm-es fekete lávakavicsban lévő nagyobb foltokat is. Az üzletekben gyünyörű olivinékszereket lehet kapni, bőrszíjon vagy damilon 9-12 Euro között, és ezüstből persze sokkal drágábban. Nagyon szépek az olivin-fekete lávakő kombinációk, ilyenre nagyon vágyakozom, de nem merem megvenni, mert a lávakövet nem szabad kivinni a szigetről (oké, mi is viszünk, amit a strandon olivinnel együtt gyűjtöttünk be), meg mert e láncok némelyikének lávakőrésze csak utánzatnak (azaz műanyagnak) tűnik. Az egész utazás alatt szemezek velük, de M. persze morog, mint mindig, sosem tudja megérteni, mi a fenének kell egy nőnek huszonixedik ékszer is, így sokszor, amikor ezeket nézegetem valahol, ő galád módón hipp-hopp eltűnik onnan (persze a pénztárcával együtt). Így végül sehol sem veszek, de sajnálom. Nagyon szépek és természetes hatásúak az ezüsttel kombinált lávakőékszerek (itt vannak fotók egy oldalon).

két különböző megvilágításan, amiket mi gyűjtöttünk

Rengeteget fotózok itt és közben néha csepereg egy kicsit az eső is. Sajnálom, hogy hiányoznak a nappali fények, de amikor másnap majd neplementekor jövünk imét ide, akkor szebbnek ítélem meg utólag a színeket a mai borús ég alatt. 



Innen a közeli Los Hervideros szikláihoz megyünk, ahol ismét a hullámtörést nézzük egy darabig. 


Ezután pedig a Las Salinas de Janubio következik, azaz Janubio elhagyatott sólepárlótelepei. Ahogy meglátjuk ezeket az útról, azonnal félreállunk fotózni, míg ki nem találom, hogy miért is ne mennénk le oda, és néznénk meg az egészet közelebbről. Úgy tűnik, nincs ott őr féle, lemászunk a domboldalon, át a vízhordó csatornán, le a sókupacokhoz. Nagyon érdekes az egész. Ha lenne egy nejlonzacsink, elhoznék vagy egy kiló sót, hogy halat süssünk sóágyon. De csak az autóban lenne uzsonnás zacsi, oda pedig már nem mászunk fel újra, majd újra le és vissza. 




Ez a sólepárló telep 1920 és 1945 között élte a fénykorát, ekkor a „fehér aranyat” nagy mennyiségben termelték itt ki, de a hűtőszekrények megjelenésével elmaradozott a sóval való konzerválás korszaka és már nem ment olyan jól az üzlet. Ezekben a sikeres években évi 100.000 tonna sót termelt ki a janubioi lepárlótelep. A majdnem 2 négyzetkilométer nagyságú telep ma műemlékvédelem alatt áll. Szétesőfélben lévő szélmalmai és épületei érdekes hangulatot árasztanak. Az útikönyvünk szerint itt a mai napig is 2.000 tonna sót termelnek ki, bár ezt nagyon nehéz elképzelni, mert a széthullott, romos épületeken kívül, semmi modernkori infrastruktúrának nyomára nem akadunk. Tény, hogy a boltokban látunk janubioi sót, egy kilót 7 Euróért. 
Nekem nagyon különleges élmény itt ezt az egészet közelről tanulmányozni. 






Végül még elmegyünk Playa Blancara, ahol már nagyon éhesek vagyunk és egy, az utunkba eső Burger Kingben falatozunk be két életmentő hamburgert. Innen már nem lennének messze a Papagayo-öblök, de kezd esteledni és ezért inkább hazaindulunk. 


Mivel még nincs túl késő, mikor hazaérünk, és rám jön a futhatnék, rábeszélem M-et, menjünk el együtt a parti sétányon futni. El is megyünk és nagyon élvezzük. Igazi élmény pálmafák, csodás naplemente fényei és zöld, szabadonélő papagájok csivitelése közepette futni, ráadásul a sós, tengeri levegő valahogy jót tehet, mert semmiféle légzési problémánk nincs, mint itthon szokott lenni. Nagyon jól bírjuk és elégedetten és büszkén (meg jól kiizzadva) érünk haza és vetjük bele magunkat a jeges úszómedencébe, ahol még egy nagy adagot úszunk is. 

Úgy érezzük, ez egy tökéletes és gyönyörű nap volt. Ma az apró, mélyfagyasztott szardellák (mint a görög gavros) felét sütjük ki vacsorára, és nagy adag salátával jól is lakunk velük. Végezetül az erkélyen ücsörgünk, ahol esténként már elkel a tréningruha, néha még széldzseki és zokni is. 

11 megjegyzés:

  1. Hát Andi... Néhol bennem akad a levegő elnézve ezeket a tájakat! Nagyon gyönyörű ez a sziget, van a tájakban valami erő, nyersség és vadság amitől az embernek olyan húha ezt látni kellene élőben is érzése támad... Köszönöm a képeket, és a részletes beszámolót!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. Most írom a következő két napot. Hogy látod, fejlődtem fotózás szempontjából?

    VálaszTörlés
  3. Szia Andi!

    Én azt hiszem montam neked már a múlt században is, hogy van ösztönös érzéked a dologhoz. Ez leginkább kompozíciós megoldásokon érződik. A tájképeid különösen erősek ilyen téren, egy ilyen blog pedig értelemszerűen zömmel azokból áll. (De nagy bölcsességet mondtam... ;-) Mindenestre a kompozíció szerintem egy kép legfőbb erénye, így az élmény amit elhoztál nagyszerű. :)
    Láthatóan a homogén szürke ég sokszor verte át az automatikát, de ezekről alapvetően nem sokat tehettél.
    Biztosan van olyan amit kreatív módokkal, direkt fotós megközelítéssel másképp lehetett volna csinálni, de Te magad is bevallottad, hogy nem fotózni mész ilyenkor.

    Ezért butaság lenne ezt keresni a képekben. Nekem éppen az tetszik bennük, hogy erősen dokumentalista stílusúak lévén beindítja azt a fejemben, hogy ha ott lettem volna, akkor mit próbáltam volna meg beletenni képileg... Így sokat kapok a képektől, hiszen odaképzelhetem magam általuk a helyszínre.

    Pl. biztosan nehezen parancsoltam volna megálljt a panoráma mániámnak, vagy a tengerpartokon a hosszú záridős játékoknak, az éjszakai képeknek, stb.

    Azt hogy előre haladtál-e szerintem te tudod legjobban megítélni, hiszen te tudod hogy mi lenne a célod, merrefelé szeretnél fejlődni. Jobban tetszenek a saját képeid mostanában? Mivel voltál korábban elégedetlen?

    Örökérvényű jó tanács: a jó fotós az, aki jól tud válogatni az elkészült képeiből. :) Jó gyakorlás ha azt mondod magadnak, hogy válaszd ki egy nap mondjuk 2-3 legjobb felvételét. Miközben válogatsz sokat tanulsz önmagadtól.

    VálaszTörlés
  4. Szia Nyözö!
    Köszi, hogy írtál. Hát igen, mindig is a tájképek és a közeli virágfelvételek voltak a kedvenceim.
    A mostani képeim jobban tetszenek magamnak, mint a korábbiak. :D A gond az, hogy kb. 30x lefényképezek egy valamit, 30x 1-1 cm-rel más szögből, honnan is lesz majd jobb. Aztán ha látom a 30 képet, képtelen vagyok dönteni, nekem mindegyk jó és itt jön az, hogy nem tudok sosem választani a képek közül, szinte semmit sem törlök ki és szinte mindent felnyomok a blogba. A fotóalbumaim is ezért lesznek vastagok és drágák, mert szinte minden képem szeretem. :)

    Sosem volt automatára állítva a gép, mindig programmódban volt és igyekeztem beállítani mindent magam. A szürke egeknél persze kiválasztottam a felhő jelecskét, így valahol ez is egy automatikus beállítás. Az El Golfo-s képeknél a "saját színek" expressiv beállítását használtam. Záridővel nem vacakolam, az még mindig nagyon kínai, bár Münchenben, az Isaron fotóztam saját beállítású záridővel gyorsan mozgó szörfösöket és ott láttam a különbséget. De ez a téma még mindig nagyon nehezen megy, még rengeteget kellene gyakorolnom, de az adott szitukban, nyaralás alatt sokszor eszembe sem jut, hogy ki kellene próbálni.
    Panorámaképeket én is szeretnék, de azokat utólag a pc-n kell öszzebűvölni és azt még sosem próbáltam, valahogy mindig csak akartam, aztán eszembe sem jutott a lehetőség a fotózás pillanatában, pedig milyen jó lenne a La Graciosa-s képeknél.

    VálaszTörlés
  5. Az M kivételével minden esetben valamit mér neked az elektronika, azaz legalábbis félautomata. Persze lehet tudatosan kihasználni ezeket, így pl. nagy kontrasztú témáknál alá vagy fölé exponáltatni az automatával. Én pl. erre gondoltam. Egy pl.: sok fekete vulkáni terep az automatával hajlandó túlexpózni, és a borult ég ilyenkor kiég, részlettelen lesz. Ezeken tudatosan tudsz segíteni, csak sokszor terepen nem jut eszébe az embernek, ha nem szokta meg ezt a gondolkodásmódot.

    Az expóidőre javaslom nézd meg pl. az itteni tengerpartos, patakos képeket: http://theroxor.com/2010/01/12/30-breathtaking-long-exposure-photos-with-water/

    A mozgó víztömeg hosszú expóidővel teljesen más világ, mint a kifagyasztott pillanatok. Neked pl. tetszik az ilyen? :)))

    VálaszTörlés
  6. Hú, naná, hogy tetszenek!!! Csodálatosak. Csak ezzel az a bajom, hogy ezek nekemmár olyanok, mint egy olajfestmény (hatásilag), mint a gantázia szüleményei és nem a természetes pillanat, szóval valahogy mű. Gyakorlásnak jó, meg biztosn művészi, ha valaki ilyet tud, de énnem szeretném, ha a hétköznapi képeim ennyire hazugok lennének.

    VálaszTörlés
  7. Érdekes. Ez mitől hazug? Attól hogy pl. egy erős hullámverésnél mondjuk egy századmásodperc helyett egy tizedmp. alatt készül? :) A valóság, és azidő relatív. Egy régi mondás szerint ha egyetlen másodperc lenne az életed, akkor a Niagara egy nagy tömb lenne a számodra, a tenger pedig hatalmas hegyekkel-völgyekkel szabdalt terep. Ha pedig évmilliókig élnél, akkor a nagy hegységek hullámzó tengernek tűnnének... Ezek a képek szerintem nem "hazudnak" hanem más, az általában megtapasztalt nézőponttól eltérő módon mutatják meg a valóságot.

    VálaszTörlés
  8. Nekem az nem a valóság, mert a saját szememmel ilyet nem látok, csak ilyen trükkökkel. Nagyon tetszenek az ilyen felvételek, jók bekeretezett faliképnek, de a nyaralási fotóalbumomba valahogy nem ilyeneket szeretnék, hanem amik a pillanatot adjáj vissza, milyen is volt ott, ahol éppen jó volt.

    VálaszTörlés
  9. Látod Andi itt érhető tetten, hogy neked mást ad a fotózás. Számodra elsősorban dokumentalista szerepe van, ahogy írod is: a pillanatot adja vissza, hogy jó volt ott lenni stb. Azonban itt van egy csapda, amennyiben a képeket publikumnak is szánod. A nézők többsége nem volt ott veled, tehát a képnek önmagában kell elmesélnie azt az élményt amit te átéltél. Ők nem tudják, hogy a képről mi maradt le, hogy készült, stb. Fogalmuk sem lesz pl. egy zavaróan ferde képnél, hogy persze ferde, mert úgy csináltad, hogy épp leesni készültél egy hegyoldalról...

    Ez kicsit olyan, hogy a legvacakabb képet is el lehet adni esküvői fotónak, mert a megrendelő annyira érintett a képekkel kapcsolatban, hogy neki egyszerűen nem lehet rossz képet mutatni az eseményről. Nem érintettként azonban az ember sokszor csodálkozik, hogy mennyi kontár fotós is megél ezen a piacon... :)

    Nyilván egy nyaralási albumba én is inkább mást tennék, sőt nagyon mást. Ettől nekem még sokad ad egy szép táj és az is jól esik ha elpepecselhetek egy képpel kicsi időt. Ha belefeledkezhetek a kreatív alkotómunkába. Az eredmény nyilván nem lesz kiállításokra való, ahoz én ált. kevés vagyok. De magát az alkotó folyamatot, az új nézőpont kialakítását, a másként láttatást szeretem. És ezt nem érzem hazugságnak, hanem csak más nézőpontnak.

    Amúgy nem tudom, mennyire tudod de a szemednek is van bizonyos értelemben"expozíciós ideje", még ha ez nem is olyan direktben jön meg mint egy fotón. A fotó esetében azért válik el erősebben a hatás mert az expó előtt és után nem éri fény az érzékelőt, a szemed meg folyamatosan "exponál", ráadásul a látvány befogadáskor folyamatosan cikázik a szemünk, és részleteket keres, így sohasem látjuk annyira egyidejűleg a képet mint egy fotó. Nekünk idő kell a látvány befogadására, közben a táj megváltozik.

    Sosem látod pl. a hullámverést úgy, hogy ki van fagyasztva milliónyi vízcsepp a képen, neked a gyors mozgástól egy nagy víztömeg fortyog, kavarodik, habzik, összeolvadnak részletek. Pl. ezen a képeden milliónyi olyan részlet látszik, amit ott a helyszínen te nem vettél észre. Nem láttad külön a bal szélen a fekete szikla előtt a különálló vízcseppeket, és nem láttad a távoli sirályokat együtt. A szemed eleve nem lát ekkora területen élesen, így ebből kiindulva minden kép hazugság, millió olyan kiragadott pillanat ami rád összességében hatott és nem a részleteiben.

    Modern fizikai szemlélettel az idő is csak egy dimenzió. Megmutatod a tájat széltébe, hosszába, magasságában, és időben is. Na de nem akarok én itt túl sokat okoskodni, meg bármit ráderöltetni meg pláne. :)

    A lényeg, hogy tájképeid kimondottan tetszenek, és ha Te úgy érzed, hogy számodra nincs olyan irány ahol a magad számára többet és jobbat tudsz, vagy akarsz csinálni, akkor azt hiszem kiveséztük a témát.

    VálaszTörlés
  10. Szia Nyözö! Én tökéletesen megértem ezt az egészet, amit írsz, de eddig nem tudtam erre a szintre eljutni. Nem tudok olyan képeket fotózni, amiket írsz, mert nem ismerem hozzá a megfelelő technika megfelelő használatát, így egy idő után inkább türelmetlen leszek és csalódott és akkor beérem ennyivel.

    VálaszTörlés
  11. Szia Andi!
    A kérdés az, hogy akarsz-e ilyeneket fotózni vagy sem? Ha igen akkor tudok ötleteket adni -- ha igényled. Sok ilyenhez azért nem kell semmi extra felszerelés. :) Ha gondoilod folytathatjuk levélben is, az mégiscsak direktebb. :)

    VálaszTörlés