2012. január 5., csütörtök

Ismét pakolási mizéria

Nos, úgy néz ki, hogy lesz két nagy és két kis bőrönd, szerencsére nem lesz sok hely, ahol ezeket ténylegesen cipelnünk is kell. A hegyre és a szafarira is majd csak fejenként egy kisebb sporttáskát lehet vinni, ezeket külön akarom a bőröndbe üresen belepakolni, úgyhogy így már 8 cuccunk lesz: a 4 bőrönd, meg ezek, meg a két nagy hátizsák. Hát nagyon parázok, hogy valami el fog tűnni, vagy valamit kilopnak majd az etiópok, mert ott hajnalban 4 óra hosszát dekkolunk majd a repülőtéren és addig kirámolhatják lazán az összes csomagunk. A bőröndök a hegymászás és a szafari ideje alatt a szállodában maradnak elzárva valahol. Ez jó megoldás, de ez egyben azt is jelenti, hogy minden programnál mindent ki kell pakolnunk és majd mindent ismét a megfelelő alkalomra újra kell pakolnunk. Rémes lesz. Münchentől a Kilimanjaro Reptérig és Zanzibártól vissza fejenként 46 kg csomagunk lehet, ez viszont természetesen nem igaz a belső járatra, amivel a Kilimanjaro Reptérről Zanzibárra repülünk, itt csak 15 kg lehet fejenként és (eddigi értesüléseim szerint) 3 USD-t fogunk fizetni kilónként a túlsúlyért, ami igazán kedvezőnek nevezhető, mert másoknál ez 7-8 Euronál kezdődik, de már olyat is hallottam, ahol egy kilóra 30 USD-t szednek be. Saccra, itt még vagy 60 Dollárt rá fogunk fizetni. 

Így nézett ki a pakolás első fázisa, január 1-én, amiket előző nap készítettünk össze. Ez lenne majdnem minden, csak a cipők hiányoznak, meg a sportttáskák és a hátizsákok, de amúgy minden együtt van. Kb. úgy nézett ki a kisszoba, mintha éppen elköltözni készülnénk, vagy összevásároltuk volna a drogériák, sportboltok és ruhaüzletek végkiárusított cuccait. :-)

rákattintással nagyítható
Aztán tegnap, azaz 4-edikén elkezdtem bepakolni. A két nagy bőrönd pillanatok alatt megtelt és még iszonyatosan sok cucc hevert kint. A két kis bőrönd még hamarabb megtelt, hiszen azok felét a hálózsákok töltik ki. A hátizsákok, amik a kézipoggyászok is dugig vannk. Nagyjából mindet bepakoltunk. Kis bonyodalom volt a túrabotokkal, mert azok még keresztben sem fértek be a nagy bőröndbe, de végül sikerült kicsavarnom a belső teleszkópos részt és így szétszedve, nagyon szűküsen, de átlósan befértek. Igyekeztem úgy pakolni, hogy mindenből mindnhova jusson, azaz a legtöbb póló és ruha a nagy bőröndökban van, de a kicsikbe is tettem fejenként két-két darabot a biztonság kedvéért. Szúnyogriasztó, fogkrém és alsónemű is minden bőröndben van, sőt az energia szeletek is négyfelé, plusz a hátikba vannak elosztva. Remélem, semmit sem lopnak majd el vagy vesznek el átszálláskor.

Most így állunk: 


A szomszéd fog kivinni a reptérre a hatalmas BMW-jével, mert a mi Corsankba sehogy sem fért volna be minden/mindenki. :-) 
Harmadik éjjel nem aludtam, azaz az előző kettőn még pár órát igen, de mára virradóra egy percet sem. Annyira izgatott vagyok. Ma ki kell ütnöm magam valami alkohollal este azt hiszem, különben nagyon zombi leszek, mire elutazunk. 

5 megjegyzés:

  1. Szia Andi!

    Csak nyugi, nyugi...
    Mi lenne, ha házilag (valamilyen vastagabb "folpack"-al) becsomagolnátok a táskákat? Talán így egy kicsit nehezebb hozzáférni a tartalmukhoz, vagy ha ez nem is igaz, de minden- esetre nem tudják nyom nélkül kinyitni...

    VálaszTörlés
  2. Utánajártama fóliázásnak, Münchenben csak egy ilyen gép van, de állítólag még soha senki sem találkozott az üzemeltetőjével és mivel a reptér bazi nagy, így megtalálni sem könnyű, ha pedig nincs üzemeltető, nem tudod használni. Azt is írták ezzel foglalkozó fórumon, hogy pénzkidobás, mert ha akarják, ezt is leszedik, sőt ettől lesz igazán feltűnő a bőrönd, azaz gyanús és hát mivel mi 4 óra hosszát dekkolunk majd az etióp fővárosban, így lazán lesz idejük bármit kiszedni, és állítólag szoktak is ott ilyet csnálni. A fórumok szerint. Néha nem is tudm,mi a feének olvasok annyi fórumot előre, a legtöbből sosincs pozitív infóm, hanem csak egy csomó felesleges parát okoznak.
    Azt sem tudom eldönteni, hogy tegyek-e lakatot rájuk, mert akkor sosem a lakatot vágják le, hanem az egész cipzárt szétbarmolják.Vagy csak tegyek kábelkötegelőt, ami egyenlő a semmivel, de abból látom, hogy belenyúltak-e. Már beteggé tesz az aggódás, úgy hogy 3 napja nem alszom semmit sem emiatt.

    VálaszTörlés
  3. Nem a drága reptéri fóliázásra gondoltam, hanem arra, hogy veszel egy nagyobb, vastagabb tekercs fóliát (nem azt a kicsit, amit a háztartásban is használsz, hanem annak "ipari" változatát) és otthon s.k. betekeritek a csomagokat. Itthon egy ilyen tekercs kb. 2-3000 ft, szerintem ennyit megér a dolog. Persze, ha nagyon akarják bármit kinyitnak, ez nem is a tökéletes védelemről szól, hanem arról, hogy látványossá válik a tény, hogy hozzányúltak mellesleg véd a kosztól is. A kábelkötegelő is olcsó és hasznos megoldás ami + még arra is jó, hogy ha ész nélkül fogják dobálni a csomagokat, akkor nem tudnak véletlenül kinyílni. Ennyit tehetsz és bízhatsz a szerencsében.

    VálaszTörlés
  4. Őszintén szólva nem látom értelmét, meg fogalmam sincs, hol lehet kapni olyan fóliát - gondolom barkácsáruházban, oda meg már nincs időnk menni. Másrészt nekem ahhoz nem lenne idegzetem, hogy ha megérkezek, előbb késeket kunyeráljak a hotelban, majd megtöltsem az összes szemetesüket nagyon Öko-anyaggal. A gondolat nekem is átment a fejemben, köszi azért az ötletet. A kábelkötegelővel csk a cipzár két oldalát szoktam összefogni, amolyan jobb érzésképp a lelkemnek.

    VálaszTörlés
  5. Szia,
    Boldog Új Évet!
    Csak nyugi! Minden rendben lesz! Jó utazást, tuti minden nagyon szuper lesz!
    Már most várom az élménybeszámolód és a képeket!
    Puszi, Viki Krétáról

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről