2012. február 4., szombat

Tanzánia - Szafari/Serengeti Nemzeti Park - 2. rész

Január 17./2. rész

A bozótos rész teljesen más lesz. Szúrós, bokros cserjék és ernyőakácok laza, nem túl sűrű szövevénye között autózunk és nyeljük az út porát, ami a kocsiban mindent vastagon ellep. Itt nagy testű ragadozó madarakat látunk a fákon és sok kicsi színes madarat is. Elérünk ismét egy regisztrációs házat, ahol pár percig ácsorgunk, majd egyre bozótosabb tájban haladunk tovább. Itt meglátjuk az első, magányosan fekvő oroszlánunkat, ami igen nagy szám, így elsőre!



Dik-dikek







Aztán egy kisebb folyó, félig kiszáradt medrét követjük, majd egyszer elérünk egy nagy tavat és onnan egy újabb bozótos fennsíkra jutunk. Itt látunk több kempinget is. Végül egy mezőre érkezünk, ahol távcsővel les Amani valamit. Egy gepárd hajkurászik egy struccot és a strucc heves harci táncot jár. Végül a gepárd békén hagyja és odasétál a kocsinkhoz, megnéz minket, majd továbbáll. Leesik az állunk a gyönyörű állat láttán. Hú, már a második napon mennyi mindent láttunk. Elkezdjük számon tartani, mit is kellene még látnunk, hogy teljes legyen a kép és nem túl sok állat ugrik még be. Nagyon elégedettek vagyunk a mai szafarinkkal.





Most a tó felé indulunk vissza a pár km-rel korábban látott kempingek irányába. A tó körül rengeteg állat él. Kapásból látunk egy csomó zsiráfot, majd két oroszlánt, majd lehajtunk a tóhoz és ott csak ámuldozunk, mert több tízezer európai, és egy másik fajta, fekete gólya és marabu tanyázik itt. Hihetetlen mennyiségben. Percekig csak bámuljuk őket és nem hiszünk a szemünknek, mintha a világ összes gólyája idecsoportosult volna.









Ma már nem jöhet más, ez már a csúcsok csúcsa, de éppen hogy csak kanyarodunk egyet, egy bozótban egy nagy oroszláncsaládra akadunk, akik csak ott henyélnek lustán, ránk sem hederítenek, egészen 2 méteres távolságig meg tudjuk őket közelíteni. Sokáig nézzük őket, igen lustának hatnak. Majd elindulunk a kempingünk felé. Útközben még számtalan Thomson-gazellát, megszámlálhatatlan sok gnút és gólyát látunk, míg odaérünk a mesébe illő szállásunkhoz. 









A kempingben is eláll a lélegzetünk. Ernyőakácok közötti poros bozótosban állnak a katonaira emlékeztető nagy, zöld sátrak. Nagyon izgatott vagyok, milyenek lehetnek belülről. A kemping menedzsere fogad és mondja el a szabályokat, majd hordárok viszik a sátrunkhoz a csomagjainkat, mint a szállodákban az uraságoknak. Mi a kemping legszélén lévő utolsó sátrat kapjuk. Bekísérnek és elmagyaráznak mindent. Csak ámulok ismét, mint egy 5-csillagos hotelszoba, úgy van berendezve a sátor. A talajt a sátoranyag képezi, de még egy porszemnyi piszkot vagy bogarat sem látni sehol. Elmondják, melyik az ivó- és nem ivóvíz, bemutatják, hogy hogyan működik a vegyi wc és a zuhanyzó. Megrendeljük a zuhanyzáshoz való vizet, amit megmelegítenek nekünk és idehozzák és a sátron kívül lévő tartályba töltik majd.







Kicsit kipakolunk és nagyon várjuk a zuhanyt. Ott nincs világítás, ezért a fejlámpát akasztjuk fel és együtt megyünk zuhanyozni, mert nem tudjuk, vajon kettőnknek külön-külön elég lesz-e a víz. Mikor meghozzák a vizet, kiabálnak, hogy kész, lehet zuhanyozni. A víz nagyon fura, olajos a tapintása és petróleumszaga van, de meleg. Isteni jól esik lemosnunk az út porát és a víz bőven elegendő. Nem sokára hozzák a következőt, nem tudtuk, hogy mindkettőnknek külön tartálynyit töltenek fel, így a másodikra már nincs szükségünk. Nem térek magamhoz a gyönyörtől, annyira szép és romantikus az egész. A sátrunk előtt egy hatalmas akácián vagy száz gólya ücsörög és rikácsol, amint le akarom őket fotózni elreppennek. 


Az étkező sátor előtt tábortűz lobog, a többiek már ott ülnek. Csak mi vagyunk a kempingben, senki más. A tábortűzhöz ülünk, kis faasztalkáink vannak, idehozzák a sörünket és mogyorót. Úgy érzem, nem lehet ennél szebb pillanat az életemben, ez annyira egyedi. Ülünk a Serengeti Nemzeti Park bozótjában a tábortűznél tök szimpi emberekkel, iszogatjuk a hideg Serengeti sört, felszolgálók ugrálnak körül, felettünk a csillagos ég, körülöttünk – közel vagy távol – vadállatok ólálkodnak. Akár egy mesében. Nem tudom megfogalmazni, mit érzek itt, de ez a mindenség, extázis, mindennek a csúcsa. És mindez csak nekünk, ötünknek. Basszus, királyok vagyunk!




Aztán elkészül a vacsora és behívnak az étkező sátorba. Ismét három fogás van. Egy pincér van, tipikus afrikai kinézete és olyan huncut, olyan vicces, őt is bepakolnám legszívesebben a zebrám mellé a bőröndbe! Imádnivaló! A vacsora levesből, szószós-húsos kajából és desszertből áll. Minden nagyon finom. Társaink boroznak, mi sörözünk, sztorizgatunk, élvezzük, csodálatos minden.


9 óra körül már igen fáradtak vagyunk és elvonulunk a sátrainkba. Sajnos kifogyott már az első akkum a komolyabb nagy géphez. Itt valóban nincs áram, de a dzsipben lehet menetközben tölteni. Iszonyatosan mérges vagyok, hogy nem hoztam el a töltőt és meg kell fontolnom ezentúl, hogy mit fotózok le és amit nem tartok olyan fontosnak, annál inkább a régi kis gépet fogom használni, így az új gép a zoomolásnál kerül mindig elő. 

Egy elemlámpás maszáj kísér minket a sátrunkhoz és szól, hogy többet nem jöhetünk ki. Ha éjjel valamit akarunk, körözzünk az elemlámpával. Kérdezzük, hogy hol a fegyvere, hiszen ő az őr, de neki csak zseblámpája van, az meg nem tudom, mennyire hatékony az oroszlán ellen, de szerinte a fény elég hatékony és ezért a sátor előtt is égve kell hagyni a kinti lámpát (minden napelemmel működik). 
Lefekszünk, az ágy eszméletlen kényelmes, királynak érzem benne magam. M. hamar elalszik, én egész éjjel alig tudok aludni, félek, de rendesen. Valamik (gondolom, nagyobb éjjeli lepkék) folyton nekicsapódnak a sátor vastag ponyvájának és a szárnyaikkal ahogy csapkodják annak anyagát, az olyan hangot ad, mintha valami bazi nagy állat kapirgálná a karmaival azt. Végig azt hiszem, hogy egy oroszlán van odakint. Aztán később gyakori és ritmikus oroszlánbőgést is hallok, bár messzebbről. Minden zajra halálra rémülök. Elalvás előtt ilyet szól M., „add ide azt az esernyőt a sarokból” (szuronyos végű, egy méteres, masszív ernyő). 
Kérdem: - Minek? 
- Hát jobb érzésem van így.
Mondom: - Remek, ezzel akarod agyoncsapni az oroszlánt? - Némi gondolkozás, majd a válasz: 
- Nem. Ha bejön az oroszlán, bedugom az ernyőt a pofájába, le a torkán és kinyitom benne. 
- Aha (fog el a kegyetlen röhögés), gondolod, lesz erre időd? 
- Hát, remélem. 
Igazán megnyugtató. 
Valamikor hajnalban elalszom, majd iszonyatos rikoltó üvöltésre riadok fel. Megállapítom, hogy hiéna az, még röhög is a dög. Utána lépések zaja hallatszik és aztán a hiéna sokkal távolabbról üvölt. Tőle nem félek, de a hangja kegyetlenül durva, velőtrázó. Utána már nem bírok aludni. 

1 megjegyzés:

  1. Ez valami eszméletlen, ezek a szafaris összefoglalók te jó isten miket élhettetek át. Lenyűgöző és csodálatos,
    megmondom őszintén erre már én sem találom a megfelelő szavakat még így a képek alapján sem - valószínűleg
    extázisba esnék ott helyen és nem lehetne felvakarni a földről sem :) Szóval nem is kell válaszolni az emailemre
    csak kérlek írd tovább a blogot, mert iszom a soraidat és a képeidet! :-)

    Amúgy nem semmi hogy a nagy semmi közepén egy olyan sátorban aludtatok...én is nagyon féltem volna az
    állatoktól és számomra nagyon meglepő az is h ennyire közel tudtatok menni hozzájuk... abszolút nem veszélyesek?
    hogy egy oroszlánt vagy gepárdot így le tudtál fotózni ez valami fantasztikus komolyan mondom, le a kalappal!

    Minden munkátoknak megvan a gyümölcse, annyira szeretném ha egyszer én is átélhetnék majd ilyeneket.

    Puszi, Vivi

    VálaszTörlés