2012. február 14., kedd

Tanzánia - Zanzibár/Csónakkirándulás

Január 23.

Már 7 órakor felébredek. Korán reggelizünk és fél 10-kor indulunk a hajókirándulásra, amit a beach boyoknál foglaltunk és négyen vagyunk összesen, mi meg egy olasz pár. Igazából az egész kirándulás egy nagy semmi, de jobb, mint egész nap a hotelben ülni. 40 USD-t fizetünk fejenként. Előbb elvisznek a hotel előtti lagúnákban egy részhez, ahol fél órát snorklizunk, de nagyon zavaros a víz, majd több, mint egy órát vergődünk a víznélküli lagúnában, azaz néha tényleg bokáig érő vízben kínlódik a csónakunk, hogy elvigyenek a közeli Chwaka Bay-be. Néha már úgy tűnik, nem jutunk tovább, folyton megfeneklünk. Egyszer megállunk egy homokpad előtt, ott lehet fürdeni és tengericsillagokat nézegetni. Valahogy az egész kirándulás úgy hat, mintha valami nem kivitelezhető dolgot akarnánk mégis csak kivitelezni, azaz az „üres kádban” hajózni. :D 






Végre megérkezünk ebbe az öbölbe, ahol szabadon fekszenek az apály miatt a homokpadok és itt teszünk egy sétát a mangrovék között. Megnézünk több féle mangrove fajtát is és rengeteg nagy zöld rákkal találkozunk, meg kagyló is sok van, köztük két nagy „szendvics” (mi így hívjuk ezt a fajtát, mert olyan, mint egy félbevágott baguette szendvics). Kettő csodaszép, fénylő, nagy barna szendvicset találunk, ezeket azonnal el is teszem, nagyon boldog vagyok tőlük. Rettentően éget a nap, és itt is ugyanolyan záptojásos kénes szag van, mint anno Mexikóban az ilyen mangrovés öblöknél volt. 





Ma nem hoztam az új Panasonic gépet, mert féltettem, hogy túl sok víz spriccel fel a csónakba (ami így is volt), hanem a régi Canont. Itthon döbbenten látom, hogy ezeknek a képeknek nincs színük. Oké, végig borús volt az ég, de azért a homok fehér volt, a tenger meg türkiz! Ég és Föld különbség van a két gép által készített fotók minősége között. 







Aztán elsétálunk pár kunyhóhoz, ahol az ebédünket készítik. Igazából az ebéd a nagy szám ebben a kirándulásban. Hatalmas adag grillezett polipcsápot, tonhalat, kalamarit, garnélákat és jó 30 cm-s langusztákat kapunk. Isteni finom a kaja és pukkadásig esszük magunk, majd még jön egy nagy tál gyümölcs is. Utána pedig busszal hazamegyünk. 





Megbeszéljük a firenzei párral, hogy a medencénél találkozunk és hoznak nekünk névjegykártyát, mert utazásszervező irodájuk van. Fél 3-tól fél 6-ig a medencénél vagyunk, de az olaszok nem jönnek. Időnként találkozunk a francia-német párral (a nő német és Párizs közelében élnek), mindketten orvosok. Rengeteget beszélgetünk. Magyarok is vannak itt, egy, két párból álló csapat, de nem fedem fel magam előttük. M-nek sosem jó, ha én magyarokkal akadok össze, mert akkor csak magyarul beszélünk, ő pedig halálra unja magát. 


Flameboyant=lángfa ("Ó, mesebeli Afrika, tűzvirágok illata...") 

A hotel bárjánál lévő wc-ben így vannak bekészítve a törülközők
Zuhanyozunk és még van idő a vacsoráig, így én veszek egy órás jegyet az internethez (5 USD és katasztrofálisan lassú), M. pedig addig a bárban ül. Ma maszáj este van, amiről nem igazán tudjuk, mit rejt magában, csak amikor látjuk, hogy az étterem zárva van és megkérdezzük, mi van, akkor derül ki, hogy a hotel mellett fel van építve egy maszáj falut utánzó hely. Pár száz métert kell, egy petróleumlámpákkal kivilágított salakos úton, lángfák alatt menni odáig. Nagyon jópofa az egész. Kör alakú házacskák vannak itt, kőasztalok és kőpadok egy színpad körül. A szabadban grillezik a kaját és itt van a strandról az összes maszáj. Ezek igazi maszájok, akik a szárazföldről jöttek ide, mert a turizmusból itt jobban megélnek. Faragott bábukat, festményeket, egyéb szuvenírt árulnak a strandon és maszáj ruhákban járnak. Egy csoportban ácsorognak a színpad körül, itt is ékszereket, festményeket árulnak, nem is számítunk másra, de a vacsora közben elkezdenek előadást tartani, amiben többek között ez a tipikus, ugrálós táncuk van, amikor olyan megfeszített testtartásban felpattannak, jajgatnak stb… Az, amit nagyon szerettem volna a Serengetiben, egy igazi maszáj faluban látni! Itt most kicsit műnek hat az egész, de akkor is tök jó. Sokáig filózok, mi legyen, el kellene menni a fényképezőgépért, de nagyon messze van a szobánk és tök sötét van már. Végül rászánom magam, és hogy az előadásból még láthassak valamit, futólépésben rohanok haza. Beütöm a széfbe a kódot. Az első számra nem reagál, így nem tudom, mi legyen a további hárommal, megnyomom ismét az elsőt, erre most az kétszer jelenik meg és nincs törlő gomb. Fogalmam sincs mit tegyek, beütök még két számot, de így már téves lesz a kód, azt remélem, hogy a téves kód után lesz egy második próbálkozási lehetőségem is, de nem. A széf sípol és nem enged több kódot beírni. Szétvet a düh. Előbb várok pár percet, hátha lenyugszik és újból megpróbálhatom, de nem. Beriasztott. Visszarohanok, hogy legalább valamit láthassak még az előadásból. Iszonyat mérges vagyok, hogy vagy negyed órát elvoltam és fényképezőgép nélkül, csutakosra izzadtan jöttem vissza. Az előadás iszonyú jó! Együtt ülünk a francia-német párral és megint sokat beszélgetünk. Itt találkozunk az olaszokkal is, akik elaludtak a kirándulás után, ezért nem jöttek a medencéhez, de hoztak ide névjegykártyát. 
Később átmegyünk a franciákkal a bárba és fél 12-ig ott iszogatunk, beszélgetünk. Közben M. szól a recepción a széf miatt és a fél hotel kíséretében mennek rendezni az ügyet. Biztonsági őr, hotelmenedszer, mit tudjuk még kik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése