2012. március 31., szombat

Frank-körutazás, Kulmbach és Bamberg

Csak 21 km-re fekszik Kulmbach, hamar oda is értünk, de képtelenség volt parkolóhelyet találni, ahol volt, az mind tele volt, úgyhogy egy ideig való körözgetés után elment a kedvünk tőle, hogy megnézzük e várost. Végül megálltunk egy helyen, de a magasan fekvő várhoz (Plassenburg) már nem volt kedvünk felgyalogolni, csak a cseppnyi városmagban mentünk egy kis kört, de itt nem volt sok látnivaló. 

sörgyár

Már fél 2 volt és tudtuk, hogy ismét az idő szorításában vagyunk, indulni kell Bambergbe. Éhesek voltunk, de nem akartuk az időt evéssel húzni, igazából szívesen beültünk volna Bambergben valami jó kis étterembe, így itt csak gyorsan bevágtunk egy- egy "mekis" szendvicset és 2-kor indultunk is tovább. Autópályán csupán jó fél óra volt az út az ismert egyetemi városba. 

A központban leparkoltunk és pont előttünk volt egy várostérkép, ami alapján hamar ki is igazodtunk és bevetettük magunkat a város magjába. Hasonló pezsgő élet volt itt is, mint Würzburgban és rögtön tetszett is az egész. Itt a Regnitz folyó több ága is darabokra szabdalja a városmagot, rögtön egy hídon mentünk át, ami tele volt aggatva a szerelmesek lakatjaival.






Erősen sütött a nap, nyáriasn öltözött fiatalok ültek mindenhol az utcákon és fagyiztak. Lépten-nyomon fagylalüzletekbe botlottunk, de előbb valami rendeset akartunk enni, de nem igen találtunk éttermet. Végül ismét a Bratwurst (azaz a zsemlébe tett sült kolbász) nyert. 








Ezután hidakat értünk el, amiket ismét olyan tömeg ácsorgott és borozott vagy fagyizott, mint ahogy Würzburgban is volt. Mind a három hídon átmentünk, mert mindről teljesen más és gyönyörű kilátás nyílt különböző részekre. 











Aztán elindultunk felfelé, a Dóm felé. 
Bamberg egyetemi, közigazgatási és püspökségi központ Felső-Frankországban, több, mint 200.000 lakossal rendelkező város. Az óvárosi része a legtöbb eredeti állapotban fennmaradt történelmi emlékkel büszkélkedhet Németország szerte, és 1993 óta felvették az UNESCO Világörökség listájára is. Ezenkívül söreiről is ismertes. 



A szt. Péter és Szt. György Dóm négy tornyával a bambergi óvárost uraló épület. A templomban császár- és pápasírok vannak. 1004 óta áll az első dóm e helyen, melyet II. Heinrich császár alapított. 






Megnéztük a Dómot belülről is, nagyon szép középkorias, nekem sokkal jobban tetszenek az ilyen régies hangulatú, nem agyoncicomázott templomok, mint amik tele vannak giccsel. Utána még sétáltunk a környéken egy kicsit, ismét hangosbeszélős orosz csoporton kellett átvergődnünk és lassacskán elindultunk vissza, az autónk felé. 









Megfájdult a derekam a sok egyenes menéstől. Beültünk egy fagyizóba, ahol életemben még nem látott megaméretű kelyheket készítettek. Ettünk fagyit (nem olyan nagyot) és addigra már nem sütött be a házak közé a nap, lehűlt az idő, elindultunk hazafelé. Bamberg nagyon tetszett és összességében az egész hétvége. Nekem Würzburg jött be a leginkább, az lett a kedvencem a látottak közül. Estrére értünk haza. 

6 megjegyzés:

  1. szia,

    Örülök, hogy megtaláltam a blogodat, mi is nagyon szeretünk Ausztriába utazni, jó volt olvasni a leírásaidat, és nézni a fényképeidet.
    Az egyik blogodban írtad, hogy a napokban Pomázon jártatok. Mi itt lakunk.
    Szombaton indulunk Lofer-be, néhány ötletünk már van, hogy mit nézzünk meg. Mi nem vagyunk gyakorlott hegymászók, inkább könnyebb kirándulásokat szoktunk tenni, plusz városnézés. Ha vannak tippjeid, szívesen vennénk azokat.

    üdvözöl,
    Tibor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tibi, nagyon köszönöm, hogy írtál, kevés a visszajelzés, néha olyan, mintha csak magamnak irogatnék. Mindig jól esik, ha valaki visszajelez.
      Lofer...most így hirtelen nem jut eszembe sok, de ha megkeresed itt a Salzburgerland c. beszámolóm, abban találsz arról a környékről is pár kirándulást. Mi a Zeller See-nél voltunk akkor és csak egy nap mentünk el Lofer felé kirándulni.
      Ennek a beírásnak a vége felé van egy kevés a környékről:
      http://utazasbolond.blogspot.de/2010/09/salzburger-land-4.html
      Sajnos többet nem tudok. Nagyon jó nyaralást kívánok Ausztriában!!!
      üdv, Andi

      Törlés
  2. szia Andi,

    Szerintem sokan olvashatják a blogod, csak kevesen írnak véleményt. Én pl. először nem tudtam, hogy is kell megjegyzést írni:) Aztán valahogy mégiscsak sikerült bejelentkeztem.
    Sajnos letelt a 2 hetünk, nagyon klassz volt, szívesen ott maradnánk. Tegnap 17 fok volt, mikor indultunk, itthon pedig 34 fogadott :(. A Lamprechtshöhle kimaradt, de talán majd egyszer azt is megnézzük. Hazafelé letértünk az autópályáról, hogy egy kicsit lássuk a Mondsee-t, és az Attersee-t :)
    üdv, Tibi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tibi, örülök, hogy ennyire tetszett. A hegyekben az időjárás kiszámíthatatlan, és itt, Münchenben is most olyan nyár van, hogy minden este jön a zivatar, lehülés, éjjel hideg van, délre ismét itt a forróság. de azért olyan melegek nincsenek, mint otthon. üdv, Andi

      Törlés
  3. szia Andi,

    Sorry, hogy csak most válaszolok, de volt, hogy este későn értem haza...
    Igen, nagyon jól éreztük magunkat, nekünk ez a kikapcsolódás:) Az is jó volt, hogy éjszaka felfrissült a levegő, tudtunk levegőt venni:) Nagyon régen egy buszos kirándulás alkalmával jártam először ezen a vidéken, akkor tetszett meg.

    A facebook-on fenn vagy? Ha tudnál ott írni nekem, küldhetek fotókat, amiket kinn készítettünk.
    üdv,
    Tibi

    VálaszTörlés
  4. Szia! :-) Holnap tervezünk Bambergbe menni. Előtte bekukkantottam hozzád, hogy van-e nálad valami róla.

    VálaszTörlés