2012. március 29., csütörtök

Frank-körutazás, Würzburg

Továbbindultunk Würzburgba és még mielőtt rátértünk volna egy autópályára, amin hamar oda is értünk, láttunk kisebb falvakban az út mentén ilyen húsvéri dekorációkat: 



Ismét a "központ" táblákat követve orientálódtunk és elérve a városmagot, az első nagy parkolóhelyen leparkoltunk. El is indultunk volna ismét toronyiránt, ha nem éppen a Rezidencia előtt álltunk volna, aminek bementünk a hatalmas kertjébe és egy nagyot sétáltunk. 








Würzburg város a Majna partján Alsó-Frankország közigazgatási központja és püspöki székhely. Kb. 133.000 lakost számlál, ezzel a bajor városok között nagyságát illetőleg az ötödik helyen áll (München, Nürnberg, Augsburg és Regensburg után). 
A világhírű Würzburg-i Rezidencia (a királyi udvarral és kerttel) 1981 óta az UNESCO-Világörökség része. 
Az 1402-ben alapított Julius-Maximilians-Egyetem fennállása óta Würzburg egyetemi városnak számít, mint Freiburg, Göttingen, Heidelberg, Marburg és Tübingen.
A város a Majna két partján fekszik és felette áll a Marienberg erődítmény. 
Érdekesség, hogy Würzburg és környéke a legmelegebb Bajor térségként ismert, a dombok lankáin mindenütt szőlőt termesztenek, a Majna vidéke ismert borvidék. 
Már i.e. 1000 környékéről utalnak jelek arra, hogy a Marienberg kelták által lakott volt. A középkorban lovagi játékok helyszíne volt a város. 
A II. Világháborúban a várost 90%-ban szétbombázták és 5.000 lakosa esett el…




Innen aztán valóban toronyirányában indultunk el, mert toronyból bizony volt elég. Amerre csak néztünk, mindenhol templomtornyok magasodtak ki a város házai mögött. Pillanatok alatt elértük a város nyüzső központi magját, ahol az utcákat temérdek ember lepte el, főleg helybéliek és turisták is. Fiatalok nyáriasan felöltözve, mindenki márkás üzletek szatyraival a kezében. A sétálóutcák kellős közepén jártak a villamosok, szinte percenként és mind más-más színben. 

Mi már igen csak éhesek voltunk és valami komolyabb ebédre vágytunk, leginkább egy Nordsee étteremben, de amikor ez egyik téren megláttunk egy sültkolbászos standot, megéheztünk rá. Frank sültkolbászt vettünk és isteni finom volt, minden nap be tudnék vágni egy ilyen zsemlét: 


Ezután elértük a Piacteret, ahol rengeteg árús volt, többségük háztartási, konyhai cikkeket árult. A teret uraló piros-fehér Mariatemplom nagyon tetszett, nem igen lát az ember ilyen színes és szép templomot. Itt láttam életem első húsvéti díszkútját is, azaz a frank településekben szokás húsvétkor a falu (város) kútját húsvéti díszbe öltöztetni. 






Azt sem tudtuk, hova kapjuk a fejünket, minden amibe csak botlottunk, látnivaló volt és a hömpölygő embertömegben és az emberek között járó villamosok mellett igen csak oda kellett figyelni, hova lépünk, hova fordulunk. Templom templomot követett. Közben ráakadtunk az áhított Nordsee-re is, és mivel egy kolbászos zsemlével nem laktunk jól, ettünk ott is egy-egy halacskás szendvicset. 








Würzburga beleszerettem! Most már cseppet sem bántam, hogy hamar otthagytuk Rothenburgot, mert úgy éreztem, Würzburg egy lüktető, élő, eredeti, gyönyörű város, míg Rothenburg vele szemben most lefokozódott a szememben egy túristakirakattá. Szép volt, szép volt, nem mondom, de ott minden meg volt rendezve a túristáknak, olyan mű volt, Würzburg meg annyira eredeti. 

Megláttuk a távolban az egyik Majna-hidat és messziről csak az látszott, hogy iszonyatos embertömeg van rajta, mintha valami felvonulás lenne, el sem tudtuk képzelni, mi lehet ott. 





Ahogy odaértünk, lökdösődő tömegbe kerültünk és meglepetésünkre az emberek nem vonultak a hídon, hanem álltak, és mind-mind borospoharakkal a kezükben. Az egész hidon borozgattak. Valami hihetetlen látvány volt és nagyon lett volna kedvem nekem is hozzá, de mi nappal sosem iszunk alkoholt. Nem vgyunk hozzá szokva, kiüt és autót is kell még vezetni. 







A Majna túlpartján is lett volna még jócskán látnivaló, de már kezdtünk fáradni és dombokat is kellett volna mászni, lemondtunk inkább ezekről. Még percekig csodáltuk ezt a hangulatot a hídon és életemben elsőzör láttam saját szememmel a szerelmesek lakatjait, amikről már valami tévéműsorban hallottam egyszer. 
Elindultunk visszafelé és én még ettem egy isteni finom fagyit is. Végig olyan hőség volt, hogy akár nyár is lehetett volna. Nagy szerencsénk volt az idővel. 






Valamivel 17 óra után indultunk el, meglehetősen fáradtan Felső-Frankországba, M. anyukájához, még jó 170-190 km állt előttünk. 
Estére meg is érkeztünk és vacsora után az egész estét végigbeszélgettük, mialatt én bedöntöttem majdnem egy egész üveg, Sangria-szerű olasz, könnyű, gyümlcsös vörösbort, amit útközben vettünk. Ezután nagyon jót aludtam és reggel kicsit zokon vettem az óraátállítás miatti korábbinak tűnő kelést. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése