2012. május 24., csütörtök

Teide- csúcs engedély

Ma kérelmeztem az engedélyt, a Teide csúcsának megmászásához. A Teide a saját nevével rendelkező nemzeti parkban ácsorog és a Teleferico nevű drótkötélpályás felvonóval lehet feljutni rá - már az átlag turistáknak. Mi a kezdetek óta, azaz 2004 óta, mióta is visszajárunk két évente a szigetre nyaralni, meg akarjuk mászni a 3.718 m magas vulkánt, de ez nem olyan egyszerű. Egy napba nehezen fér bele a fel és lemenet, számolgatni kell, hogy ha az ember lefelé el akarja érni az utolsó felvonót és számolgatni kell az engedély miatt is. A nemzeti park nem akarja, hogy a felvonóval feljutó napi akár több ezer turista, mind szabadon mászkálhasson a védett kráterövezetben, ezért a napi látogatók számát kb. 200 főre korlátozták és 4 turnusba osztva engedélyezik a felmenést. A turnusok két órás időközönként vannak: 9-11, 11-13, 13-15, 15-17 óra között. Ez azt jelenti, hogy aki felmegy (gyalog vagy felvonóval - mindegy), annak az engedélyén szereplő időpontban kell odaérnie, amit gyalogos mászás esetében igen nehéz kiszámolni. Mi most kérelmeztük az engedélyt, október 16-ára (az időjárás is persze így zsákbamacska), 13-15 óra közöttre, 4 főre. Hurrrrááá, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog ez az egész lezajlani! Az engedélyt a nemzeti park vezetőségénel kell vagy személyesen a szigeten vagy írásosan az internetes oldalukon  (reservasparquesnacionales.es) lehet kérelmezni és nem kerül pénzbe. 

2012. május 20., vasárnap

Ingolstadt és Neuburg

A tervezett 10 óráig tartó alvás helyett nekem ma reggel 8-kor kipattantak a szemeim és fel is keltem. M-et hagytam 10-ig aludni. Aztán elmentünk Ingolstadtba, ahol H. korábban lakott. Sokat jártam anno ott nála, de a város történelmi magját sosem néztük meg. Ma megtettük ezt M-mel. Olyan hihetetlen forróság volt, akárcsak ha a tengernél lettünk volna valahol délen nyaralni. Ettünk egy isteni finom Döner Kebabot, a lepénykenyér ropogós, üreges, isteni volt, na, ilyen jót Németországban még sosem ettünk. A Döneres mellett meg Ágnes magyar büféje volt, csak éppen zárva, de vicces volt, hogy magyar ételek voltak felsorolva.

Ingolstadt

A Duna Ingolstadtnál


Még mindig nagyon bírom a szerelmesek lakatjait a hidakon. :-)


ez volt a mennyei Döner






Kicsivel többet, mint egy órát töltöttünk csak az óvárosban és utána elmentünk Neuburgba H-hoz. Ez mindig olyan, hogy megígérjük és meg is próbáljuk, hogy csak németül beszéljünk, de sosem működik. Automatikusan átváltunk magyarra.
Voltunk sétálni és ebédelni egy étteremben, ahol hatalmas adagokat adtak. H. figyelmeztetett, így én a kis adagot rendeltem, de még az is majdnem sok volt nekem. Utána fagyiztunk és ismét sétáltunk. Elrepült a nap nagyon gyorsan. 


Neuburg an der Donau

2012. május 19., szombat

Csodás frank vidék

Nagyon szép napunk volt. 
V-ékhez mentünk (akik abban a pici faluban laknak), fél 12-re értünk oda és grillezéssel indítottuk a szép napot. Gyönyörű idő volt ma, szikrázó napsütés. A hús, a bajor sültkolbászok és V. remek salátái annyira belaktatattak, hogy utána alig voltunk képesek mozdulni és elindulni valamerre. 




Elsőként Treuchtlingenbe mentünk, ahol egy várrom van, ami annyira rom, hogy nem is nagyon érte meg odamenni és a melegben felcaplatni a dombra. 



Aztán megálltunk egy kis tavacskánál csak egy kört fotózni: 



Majd Weißenburg városkába mentünk, ahol már két éve jártunk velük, de este, sötétedés után, Most jó volt nappali fényben is látni a kis városkát és fotózni. Sokat sétáltunk és a végén hatalmas és isteni finom fagyikelyheket ettünk. De bennem még ekkor sem ülepedett le a kiadós ebéd, így a fagyi után megint haldokoltam, mert a gyomrom felért a tüdőmbe. :-) 












Hazafelé úton megnéztük még Ellingen templomát és kastélyát. 





Jó kis kirándulás volt. M. kicsit zsörtölődött, mert egyértelmű volt, hogy nem érünk haza 20:15-ös indulással 20:45-re, a Champions League meccsére, ami minden németnek fontos.

V-ék ma alaposan megleptek, de ez tipikusan a sítlusuk, nem az első eset, hogy képesek hónapokig elsumákolni valamit. Szeretik meglepni az embert, de mi meg nem szeretjük a meglepetéseket, így jó, hogy ez ma kiderült, hogy októberben jönnek velünk Tenerifére!!!

2012. május 12., szombat

Milánó 2.

A szálloda reggelije egy vicc, de azért nem halunk éhen, sőt alaposan betermelünk, abból a kevés választékból, ami van. 8:45-kor már ki is csekkolunk és irány a város. 
A metrólejárónál kezünkbe nyomnak fincsi reklám joghurt italokat. Az 1-es metróval elmegyünk a San Babila megállóig (még jó a jegyünk, 11:25-ig). A metrón úgy vagyunk, mint a heringek a konzervdobozban. Onnan begyalogolunk a Scala-ig és végigjárjuk a könyv szerinti 2-es túra látnivalóit. Ismét szép épületeket lárunk és ami nekem egész Milánóban a legjobban tetszik, hogy minden háznak hatalmas tetőtersza van, amit rendesen beültetnek virágokkal, szabálolyos dzsungelek néznek le a háztetőkről. 

   
    











Elmegyünk a Palazzo di Brera (Pinacoteca) épületéhez, mert ennek belső udvarában egy kis botanikus kert van, ami érdekel. nem egy nagy szám, de az épület igen, az lenyűgöző. Veszünk egy péknél kicsike pizzákat későbbre és elmegyünk a Giardini Pubblici nevű nagyobb, tavas parkba. Ennek egy része éppen le van zárva, mert egy virágkiállításra pakolásznak ki, rendezkednek, a biztonségi őr pedig elhajt, de mi beillanunk egy másik kapun és végignézegetjük a gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágokat, amiket éppen pakolásznak teherautókból kifelé. Aztán elüldögélünk egy árnyékos padon, megesszük a pizzácskáinkat, amik nagyon finomak és lassan elindulunk innen gyalog a főpályaudvar felé. Közben felfedezzük, hogy e park kertjében áll egy természettudományi múzeum, ami igencsak érdekelt volna (3 Euro), de már csak fél óránk lenne rá. Sajnáljuk nagyon, de mivel az egész ittlétünk spontán bolyongás volt, így jártunk. 


    




Nem olvastunk el előre semmit, nem is akartunk tudni semmiről, vettünk mindent úgy, ahogyan spontán jött. Ehhez képest minden látványosságot sikerült látni a városban (oké, be sehova sem mentünk, végül még a Dómba sem), egyszer sem tévedtünk el, mindent simán megtaláltunk, finomakat ettünk és csudajól éreztük magunkat.

Szóval innen még jó messze van a pályaudvarig, de a 24-órás jegyünk már lejárt, így inkább gyalogolunk, főleg mert még időnk is van és jól esne még egy pizzát megenni ebédre. 






Minél közelebb haladunk a pályaudvarhoz, annál több a pizzéria és annál feljebb mennek az árak, a vége felé már 10-12 Euro egy pizza, ami tegnap kintebb csak 4 volt!! Végül egy önkiszolgáló büfében eszünk egy-egy fél pizzát 9 Euróért.
Utána még megnézzük a főpályaudvar épületét belülről és ahogy kimegyünk a reptéri buszhoz, pont bent áll egy, így a tervezettnél 20 percccel korábban indulunk a reptérre. Hazafelé minden simán megy, este 6 órára otthon is vagyunk.