2012. június 28., csütörtök

Imádott szállásunk

Annyira a megszokások embere vagyok, hogy ha már előfordul az életemben, hogy többször ugyanoda megyek nyaralni, akkor nem csak ugyanabban a szállodában, hanem ugyanabban a szobában is akarok lakni, mert azt már szinte második otthonomként szoktam meg. Ez eddig minden alkalommal sikerült, Tenerifén és szuper érzés volt, belépni oda, ahol minden zugot ismerek és jól érzem magam. Csak egy dolog zavart mindig, a minden második estén, a belső udvarban megrendezett spanyol zenés est, ahol a tipikus spanyol nótákat iszonyatos hangerőn nyomták éjfélig. Sem tévét nézni sem aludni nem lehett. Mi pedig a hegyi túrák után sok másra nem vagyunk képesek azokon az estéken. 
Így az idén kockáztattam, és foglaláskor a szállásnak nem azt írtam, hogy ugyanazt a szobát szeretnénk, hanem egy ugyanolyat, de a külső részen, az utcára nézőt. Most kicsit félek, hogy majd csalódok, mert az utcára néző részeken két oldal zajos és csúnya, egy oldalon ronda teniszpályákra van a kilátás és az az oldal egész nap árnyékos és végül a negyedik oldalról csodaszép a kilátás mind a tenger és mind a Teide felé. Ide kértem szobát, ilyet, mint ezen a képen, legfelül, azzal a hatalmas erkéllyel:

kép forrása: http://www.apartamentosclubcasablanca.com/web/index.php/de/
Azt írták vissza, hogy megpróbálják teljesíteni, de megígérni nem tudják. Kicsit félek, hogy ha nem jön össze, nehogy a csúnya, zajos oldalra kerüljünk, vagy kicsi erkélyes szobába, akkor annál már mégis csak jobb lett volna a régi, de imádott, zajos szobánk. 







Apartamentos Casablanca, Puerto de la Cruz

2012. június 25., hétfő

A TENGER

Aki meghallja, hogy nyavalyogni merek, hogy nem mehetünk az idén többet nyaralni (mármint ebbe beleértve a lefoglalt októberi tenerifei utat is, azon kívül), biztosan telhetetlennek tart. De ezt csak az érti meg, akiben eredendően benne van ez az utazási vágy, aki már babszemmel a fenekében született. :-) 
Néha előtör valahonnan a mélyből, totálisan váratlanul a vágyakozás, mindegy hogy hova, csak menni kell, látni kell, vagy éppen ez a végtelen vágy, szerelem a tengerhez. 
Már sokszor leírtam itt, ami igazából leírhatatlan, hogy valami különös kötődés, lelki vonzalom, nevezhetjük szerelemnek is, köt a tengerhez és ez nem valamilyen tenger, hanem A nagybetűs TENGER. A Földközi-tenger, A mediterrán tenger. 
Tudom, most halál nagyképűnek hangzik ez az egész, de nem az, ez csak egy belső, mély érzelem, de azok a tengerpartok, ahol már jártunk óceánon túl, csodaszépek, de nem sugárzik belőlük az a bizonyos valamilyen hangulat, az, amit nem tudok megfogalmazni, ami a mediterrán partokban benne van. Ahol valóban só illata van a levegőnek, ahol a víz annyira nagyon kristálytiszta, ahol az oleanderek és mediterrán ételek illata keveredik. Annyira vágyom oda, hogy elmondani nem tudom, minden nap kínoz a vágyakozás és autóvezetés közben bevillan egy pillanat és érzem a kocsiban a tenger illatát...Bolond vagyok, tudom. Ölni tudnék, hogy elmehessünk még szeptemberben pár napra valami tengerpartra. Nézegettem Mallorcát, Menorcát és találtam is nagyon olcsó 4-5 napos utakat. De lehetetlen. Nekem haza kell utaznom és M-nek nincs több szabija (nekem sincs, csak én tudok variálni a szabadnapokkal, ő nem). Úgy érzem, nem bírom ki. Ezért el is döntöttem ma, én, egyedül, spártaian és be is jelentettem, hogy jövőre nem lesz nagy utazás távolra, nem lesz háromhetes utazás sem, mert akkor nem marad másra sem idő, sem pénz. Jövőre inkább egy-egy hetekre szeretnék menni, de többször az évben és itt, Európában. M. egyetértett. 

2012. június 20., szerda

Vértesszőlős, Tata, Zsámbék

Június 13-án, szerdán már le voltam konyulva nagyon, hogy nem akar jönni a jó idő. Ismét koromszürke volt az ég és erős, hideg szél is társult hozzá. Mivel M. mindenképp haza (azaz vendégségbe) akart érni, mire elkezdődik az esti foci, és a rossz idő miatt, nem mentünk el a tervezett Sopron környéki kirándulásra, mert az idő is szűk lett volna, meg semmi kedvem nem volt szétfagyni, elázni kint és egy halom szürke fényképpel visszajönni. 
De azért, hogy ne üljünk otthon és valamit lássunk is, elmentünk egy kisebb kirándulásra közelebbre. 

Először Vértesszőlősre mentünk, és megkerestük az Őstelep Kiállítást. Nem volt kitáblázva, és egy rakás sz@r volt az egész. 500 forintos belépőért van két fedett terület, ház van ráépítve, csak az üvegen keresztül lehet benézni, ahol kőzetrétegeket lehet látni, hozzá némi (túl szakmai, alig érhető) magyarázat. Egy vicc az egész. Nulla látnivaló. Esett az eső, jó mérgesek voltunk, hogy a semmiért mentünk oda. 


Utána Tatára mentünk, sétáltunk a vár kötül és a tónál, de nem sokáig, mert majd szétfagytam. És utána felmentünk a Turul madárhoz. 














Elindultunk Mia barátnőmékhez, de még túl korán volt, így autópálya helyett az 1-es úton mentünk, ahol meglepően nulla forgalom volt. Később megálltunk Zsámbékon, megnézni a régi templomromot. Ez ami nekem való! Imádom az ilyen nagyon régi és ilyen román-gótikus stílisú épületeket. Főleg, ha romosak és nincsenek erőszakosan felújítva. Imádtam. Órákig is tudtam volna nézegetni. Itt 700 Fortint belépőt kértek. Utána még Tök falunák fotóztam borpincesorokat és végül a barátnőmhöz mentünk Pilisvörösvárra.

   









2012. június 6., szerda

A sohaviszontnemlátásra Görögország?

Tegnap csapta meg a fülem a tévéhíradó egyik interjúja, miszerint rohamosan csökken Görögországban a turizmus. Mivel az ország bevételeinek igen magas százalékát tette ki a turizmusból befolyó pénz, így most ez egy újabb bomba a sűllyedő csatahajónak. Ahelyett, hogy próbálták volna a görögök az így is folytó krízisből legalább a turizmus terén a kiutat keresni, nem engedtek az árakból, hanem emeltek, és az embereknek amúgy sincs kedvük egy összeomló országba utazgatni, a turizmus méretei csökkennek, üresen ácsorognak a napágyak, üresek maradnak a szállodák és még kevesebb pénz folyik be, pedig pont hogy most ellenkezőleg kellene lennie. Most utolsó reményként óriási árengedményes akciókkal próbálják csalogatni a turistákat, amire főleg az oroszok és svájciak harapnak rá. 40%-kal nőtt az orosz tursiták száma az előző évekhez képest. A német már nem kívánatos turista. 

Ismerős mesélt történetet, de hasonló elhangzott a tegnapi hírben is, hogy a görögök németek elleni ellenszenve hirtelen nagyon megnőtt, mert az Európa Parlamentben elsősorban Merkl kancellárnő támogatta az erős megszorításokat. Így most persze a német a hibás midenért, ami rossz. No comment részemről. 

Egy holland férfit brutálisan megvertek Monemvasia közelében egy strandon, mert németnek nézték és németként szídták, de hiába mondta, hogy ő holland, nem hitték el. Több német turistát is bántalmaztak már. Az idén a németek görögországi utazási foglalásai 25-30%-kal csökkentek. Az elmúlt években évente átlagosan 2,24 millió német nyaralt legalább két hetet Görögországban. A németek félnek, hogy veszélyben lehetnek Görögországban. A német utazásszervezők bombasztikus árengedményekkel próbálják csalogatni a turistákat. 

És miért írok erről? Mert imádom Görögországot, 12-szer jártam ott, mindig csodálatos nyaralások voltak. Még sok tervem volt (van?) oda, de M. leírta ezt az országot. Már nem fogunk oda utazni (együtt legalábbis nem valószínű, külön meg még valószínűtlenebb) - legalábbis a közeljövőben nem. Hát ennyi. Ma elgondolkoztam autóvezetés közben, hogy ha sosem jutok már el Kefaloniára, Milosra, Chiosra, Lesvosra, Iosra...és sorolhatnám még, ahova még vágyom, akkor vajon hogyan emlékezem majd 10-20 év múlva Görögországra? Amiről azt hittem, egész életem végéig utazgatni fogok oda.? Csak egy szép emlék lesz? Szomorú vagyok.