2012. július 29., vasárnap

Kirándulás a Brunnenkopfra

7-kor keltünk és fél 10-re értünk Linderhofba, ahol II. Lajos egyik ismert kastélya is van, és ahol egy 1700 méteres hegyre (Brunnenkopf) másztunk fel (de 900 m-ről), jó kis ösvény volt, egyformán volt meredek, így kíméletes volt, de izzadtunk, mint a lovak. 



Hát nem jópofa? Favágók dolgoztak az erdőben és amit kivágtak fát, annak a megmaradt törzséből figurákat faragtak. Nekem nagyon tetszettek. 




Maga a táj nem volt túl érdekes, mert főleg erdőben mentünk és nem volt kilátás magára a tájra, de az én szemeim minden kis szépséget kiszúrtak és sokszor megálltam kis virágokat, bogarakat fényképezni. 

apró erdei vadszamóca










Annyira sok lett a fotó, hogy szét kell szednem két részre a bejegyzést, így a folytatást majd holnap olvashatjátok (jobban mondva, abban már csak fotók lesznek szinte).

Egyszer, rövid ideig volt egy ilyen kilátás is, de azután ismét csak a virágokat és rovarokat fényképezgettem. 








Itt már nem volt sok hátra, tábla szerint 10 perc volt a menedékházig, ami már látszik is: 




Mire felértünk, beborult. A csúcson már jegss szél fújt és az allatta 100 méterrel lévő menedékháznál felöltöztünk egy kicsit és ettünk virslit és ittam finom ribizliüdítőt. Ha nem lett volna rossz idő és nem vagyunk csurom vizesek az izzadtságtól és nem fagyaszt meg a tépő szél, és nem fenyeget a zivatar, akkor maradtunk volna egy órát. Pihentünk volna, élveztük volna a kilátást és ittunk volna még egy radlert.






Hát nem édes? Ez a "vendégkönyv" a csúcskeresztnél. 


Itt már a pótpólóban, ugyanis az elsőt ki lehetett csavarni az izzadtságtól. 

ezek a wc-k és nagyon szépek voltak, már ha ilyet lehet wc-ről mondani :-)

Lefelé már végig esett az eső, kellemetlen volt, de csak kicsit áztunk el. Utána még elmentünk Oberammergauba fagyizni, ahol (szerintünk) a világ legfincsibb fagyija van az Ammerland nevű fagyizóban. Sok másik fagyis is van ott, szinte lépten-nyomon, de mi mindig ide térünk vissza. Majd szétfagytunk, vizesen, kint az esőben, a hideg fagyit nyelve, erre pont, hogy indultunk volna el hazafelé, megint hétágra kisütött a nap. Sétáltunk még egy fél órát, hogy megszáradjunk és kényelmesen hazakocsikáztunk. 





A "Piroskás" ház még mindig a kedvencem és sok képeslap és fotós kedvenc témája is. (a kép 2003-ból)

2012. július 23., hétfő

Könyv

Kitettem pár hete ezt a kérdőívet, hogy akarja-e még valaki blog formájában olvasni a könyvem, mivel kérdezik néha még páran, hogy hol lehet megvenni és hát már nem lehet megvenni, ezért azt gondoltam, másképp nem férhet már hozzá, aki olvasni akarja. Akik szavaztak, azoktól elnézést kérek, hogy csak most reagálok, csak az utóbbi időben ez a dolog háttérbe került. A többség szívesen olvasná a blogban is. De megmondom őszintén, hogy már nem is olyan sok értelmét látom az egésznek, így egyelőre elnapolnám a dolgot. 

2012. július 5., csütörtök

Augsburg

A mai napon Augsburgra esett a válsztás. M. éjszakás volt, reggel hagytam aludni (én a motoros láncfűrészre ébredtem, mint tegnap délután is) és elmentem a jogsimért. Tiszta röhej, hogy egy ekkora hatalmas városnak minden jogosítvány és rendszámtábla ügy miatt oda kell autózni a világ végére (Grasburunn-Neukeferloh). Egy négy (néha 5 is) sávos autópályán hogy lehet akkora forgalom, hogy szinte dugóban kell araszolnom...Nagyon utáltam. Aztán odaértem és senki sem volt előttem, odaadták az új, kártyás, német jogosítványom, a réginek pedg örök búcsút kellett intenem, amit nagyon sajnáltam, mert egy nagyon jó, 17 éves kori fotó volt benne. Legalább a képet odaadhatták volna. :-( 

Fél 12-kor kelt fel M. és hamarosan ebéd volt. Most minden nap valamilyen saláta van, különböző sült husokkal, vagy sült feta sajttal, vagy hallal. Nem is annyira a diéta miatt, mert igazából nem is diétázunk, hanem mert egyszerűen jól esik, és a saláta mindig isteni finom, és bőséges köret, mindig jól lakunk így is, minden kenyér és egyebek nélkül. Volt pár görög joghurtom is még, abból az utóbbi két hétben gyakran került tzatziki az asztalra, amit imádunk, jó erős fokhagymásan. 

Aztán elmentünk Augsburgba, egy ritka ronda (nincs semmi látnivaló, sem tájilag, sem növények, ronda kavicsos oldalfal) autópályán. A város lüktetett és nem igazán emlékeztem már semmire sem 2003-ból, amikor januárban, farkasordító hidegben ott jártunk. Most nagyon tetszett a város, nagyon életrevaló volt, szinte már idegesítően lüktető, hektikus. Tömegek az utcákon, állandóan jöttek, másodpercenként a villamosok (amik úgy néztek ki, mint valami katonai egység - a színük miatt), rengeteg üzlet, rengeteg gíroszárus, ezzel szemben semmi fagyis, semmi bolt, ahol egy üveg vizet lehetne venni. A villamosok folyamatosan belecsurogtak minden egyes fotómba, de mindegy is volt, mert az ég helyett is csak kábelsaláta létezett és esély sem volt arra, hogy valamit le tudnék fényképezni zavaró elemek nélkül, így aztán bőszen fényképezgettem kábelekkel és egyebekkel együtt, mert ezek ehhez a városhoz tartoznak. 






28 fok volt, de 40-nek érződött, szabályosan szenvedtünk a napon, így mindig az árnyékos oldalt kerestük. Tömeg és tömeg és tömeg hömpölygött az utcákon. De tetszett. Nagyon is tetszett, nem volt olyan steril, mint München, ahol a járművek percre pontosan jönnek, de közel sem gyarkran, ahol csak a megszokott márkaboltok vannak, de semmi kis egyedi üzletkék, amikkel Augsburg tele van. Kaptam olyan fényképalbumot, amit a múltkor a bevásárolóközpontban nem, kapotunk M-nek shortnacit, amit itt már kifosztottak, és nézelődtünk, csavarogtunk, jól éreztük magunk.









Ettem egy csapnivalóan, iszonyú rossz ízű fagyit, ahol csőlakószagú bácsi állt előttem és megcsípett a bolhája, majd később ettünk hihetetlenül hatalmas nagy méretű is isteni finom döner dürümöt. Ez olyan, mint a gírosz, csak kiterítenek egy nagyon nagy, kerek száraz tásztát (pont úgy néz ki, mint a mexikói tortilla), erre tesznek egy halom zöldséget, de az egész hosszában középre, majd rá vastagon, hihetetlenül sok húst, és vastagon joghurtos öntetet, felcsavarják és kb. kétszer akkora az egész, mint egy gírosz és sokkal jobb is, mert a gíroszban alul van egy tonna zöldség és rajta némi hús, de itt minden harapás egyforma, mindenből jut minden falatra. De nem bírtam megenni teljesen. M-nek kellett az enyém végét is befejezni. 







A hőségtől és nemivástól megfájdult a búrám, így most halasztanom kell a pedig betervezett esti futást, de lüktető aggyal nem bírnék, meg amúgy is dörög és villámlik már, jön a zuhé. Na, de összességében remek nap volt, jól éreztük magunk.