2012. szeptember 27., csütörtök

Tervek 2013-ra/2. - új játékosok

Aki utazásbolond, mint én, az ismeri nagyon is ezt az érzést, hogy valamilyen hely felizgatja, de közben cikáznak a gondolatai, hogy mi jöhetne még szóba, nézeget az interneten képeket, és nap, mint nap más célok villognak a fejében. Éppen, hogy csak megírtam az előző bejegyzésem, már aznap este Szicília volt a biztos :-), majd bejött a képbe Szardínia is, a háttérgondolatok közt ott van Toszkána és a Cinque Terre, de most ezerrel behasított a semmiből Dél-Horvátország is, azon belül a Makarska környéki part és a szemközti Hvar és Brac szigetek, jó kis kirándulócélokkal, mint pl. Dubrovnik. Ezerrel forognak az agyamba a fogaskerekek és minél több cél, annál nehezebb lesz a választás, de mivel ezúttal a pénz is dirigál, így inkább az olcsóbb helyek felé fordul majd a ráta. Hát egyelőre lövésem sincs, melyiket választanám és az is lehet, hogy ki fogjuk sorsolni, mint ahogy ezt már néha tettük Görög szigetekkel. :-) 

2012. szeptember 22., szombat

Tervek 2013-ra

Ha nem ütött volna be a krach (mélygarázsfelújítás), akkor jövőre egy Thaiföld és egy Izalnd utazást terveztünk volna be. Thaiföldet év elején, még télen, pihenni, nyaralni, Koh Samui lett volna a célpont és nyár végén meg egy bő két hetes izlandi körutazás, ami igazi kaland lett volna. Esetleg nyáron egy kis pihenés valahol. Sajnos most e nagy utazási terveket el kell napolni (évelni) és mivel az anyagiak nem engednek meg jövőre nagyobb kaliberű utazást, így tervezgetni sincs olyan sok kedvem és mivel a munkától már nagyon kimerültek vagyunk, valami pihenős, nyugis, jó strandos, kevés turistás szigetre vágyunk, semmikörutazgatás, semmi megerőltető. :-)  Így most visszapislog rám Görögország, vágyom is vissza és olcsóbb is, szigetekből, szép strandokból nincs hiány. 

Olyan helyre nem akarok visszamenni, ahol már jártam, ami pedig nagyon felizgatna, kb. ilyen sorrendben: 
Chios
Milos
Kefallonia 
Lefkada
Parga
esetleg szóba jöhet, bár már voltunk, de visszavonz: 
Karpathos
Samos
Thassos

Mindegyik úticélnak, ami az újak között van, van egy nagy bibije, hogy nem repül oda közvetlen charter járat Münchenből és ez nagy baj, mert akkor megvennék egy jegyet egy német irodánál egy német légitársaságra,  ami mögött garancia van, akármi is törénik addig Görögországgal, de így vennem kellene egy München-Athén oda-vissza jegyet, amire csak a Lufthansa és az Aegean Airlines jönnek szóba, már csak ez a jegy túl drága. Ehhez jönne a belföldi járat (Olympic vagy Aegean), amiben már nem bízunk, hogy ha ilyen előre megvesszük, létezik-e még majd jövőre a mostani kritikus helyzetben az a légitársaság? És mennyire lehet időben összeilleszteni a jegyeket? De mondom, eleve kilőve, mert már az Athénig jegy olyan drága, hogy ez buktatja a további gondolatkombinálásokat. 

Chios, Kefallonia és Parga nagyon elől vannak a vágylistámon, de nagyon nehéz odajutni Münchenből, és az egész szervezkedéshez nulla a kedvem, nekem valami kész csomag kell most, hogy csak "nyaralni" megyünk és nem mindent saját fejünkre akarunk szervezni. 

Aztán elkezdtem játszadozni a Beleárokkal. Mallorcára mindig vágytam (M. hallani sem akar a "német gyarmatról"), de ott van a kis, nyugalmas Menorca, Ibiza és Formentera. Mindegyikre megy német charter repülők garmada, így igazán könnyű a leszervezés és új hely is lenne. Kezdek sokkal erősebben a spanyolok felé hajlani, mert a görög nyaralást túl bonyolult megszervezni. 
Végül most első helyen egy Ibiza-Formentera kombi áll a fejemben, erre nyomozok és nagyon jók a paraméterek. Kezdek beizgulni az újra. :-) De egyelőre még az sem biztos, hogy mehetünk, ezt majd csak januárban tudom meg, addig pedig csak marad az álmodozás, tervezgetés, spirálfüzetes jegyzetelés, adatgyűjtés...

2012. szeptember 10., hétfő

Kirándulás a Pürschlingre

Mivel az előző két napban egyszer buli volt, másik nap meg 20 km-et bicikliztünk, vasárnap én inkább csak lustálkodtam volna, de már napokkal korábban elterveztük, hogy ismét a hegyekbe megyünk túrázni, így nem akrtam elrontani a napot. De valahogy ismét nem voltam fit és a szokatlan 30 fokos hőség totálisan kikészített, asztmatikusan sípoló tüdővel (belül folyton a pokolba kívánva az egészet) vonszoltam fel magam a hegyre. Nem értem, mi volt ez, de nagyon nem bírtam, rosszul voltam, szenvedtem, míg a jó múltkoriban meg én szaladtam fel minden gond nélkül, vígan a jó 2000-es hegyre, ez meg 1700 is alig volt. Na mindegy. 

A kiindulópontunk, Oberammergau:




Fura volt minden. Nem tudtuk, hogy az a hegy (Pürschling/Oberammergau) ennyire kedvlet hely, ugyanis rengeteg kirándulóval találkoztunk és sok gyerekes családdal is, a gyerekek pedig teleüvöltözték az erdőt, amit nagyon utáltam, mert mi azért szeretünk ott lenni a természetben egyedül, mert jó a csend, a nyugalom, a kikapcsolás. Kezdetben nagyon meredek volt az ösvény és a égén is, közte meg volt egy jókora egyenletes szakasz. Az egyik erdei ösvényen egy fura karácsonyfaszerűség fogadott, fogalmunk sincs, mi lehetett a jelentősége és kinek jut eszébe ilyet építeni magasan a hegyen. 




Aztán a hegyi háznál nem hogy irdatlan tömeg volt, de fúvós zenekar is játszott iszonyatos hangerőn bajor népzenét, amit alapból ki nem állhatok, de ez olyan hangos volt, hogy szinte fájt a dobhártyánk. Felvettem őket videóra, de csak nagyon rövidke az egész, így nem éri meg feltöltenem a netre. A zenészek állványaira sörtartó volt felszerelve, és onnan iszogatták két nóta közben a söröcskét. Nem rossz ötlet! 





Leültünk inni, enni, negyed órát kellett sorba állni egy üdítőért, de minden finom volt. Aztán még felszaladtunk a 100-150 méterrel fentebbi csúcsra, ott is katasztrófa volt, ugyanis a szikla tetején, ahol a csúcskereszt állt, olyan tömeg gyűlt össze, hogy nem fértünk el, és ahogy felértünk, máris kellett ismét lejönni. 

A jól ismert bajor krumplisaláta és Leberkäse (utóbbit én semmi pénzért nem bírnám megenni):

Fel az 1758 m magas csúcsra (Teufelstättkopf):






Lefelé másik ösvényt választottunk, mint felfelé, mert szeretünk újat látni útközben. Ez viszont elment másfelé és egy hely után soha többet nem volt egyetlen tábla sem, ami totálisan  nem jellemző itt. Végül egy plusz volt benne, hogy egy kis szurdokban is jártunk, ahol vízesések voltak. Viszont a végén nem Oberammergauban, hanem Unterammergauban lyukadtunk ki és vissza kellett gyalogolni 3 km-t az országút mellett a másik faluba. A vad mezők most mindenütt tele vannak őszi kikericcsel, ami úgy néz ki, mint a krókusz. Oberammergauban szerencsére pont a fagyizónál lyukadtunk ki és hatalmas kelyheket ettünk, majd este 7 volt, mire hazaindultunk és egy összesen 7 órás hegyi túra állt mögöttünk. 











A fagyim: 

2012. szeptember 5., szerda

Kirándulás a Kramer hegyre

Tegnap ismét hegyet másztunk. Sajnos nem minden úgy alakult, ahogy terveztük. Először is, iszonyatosan alábecsültük az 1985 m magas Kramert, mely Garmisch felett tonyosul. Másodszor meg nagyon rosszul = keveset aludtunk az előtte való éjjelen, én totálisan zombi voltam, égtek, ragadtak le a szemeim, nem is volt sok kedvem az egészhez és ezen kívül nem hogy nem oszlott fel a reggeli köd, hanem a felhők egyre jobban nyomultak fel a hegycsúcs felé, míg a végén teljesen elnyeltek minket, egy tejlevesben meneteltünk minden orientáció nélkül és a ködből kicsapódott ránk a nedvesség, mintha csak eláztunk volna. Hideg volt, az ösvények iszonyat meredekek voltak, néha sziklát kellett mászni. Nem a  mi napunk volt. 

Ahogy a képen bejelöltem, a jobb oldali hegy a Kramer.

Garmisch, e templomtorony közelében parkoltunk.

Az erdei ösvény kezdetben. 







Párás fülledt idő volt, izzadtunk is rendesen és nagyon lehangolt, hogy minél feljebb jutottunk, annál több köd lett, jobban mondva szabályosan látni lehetett, ahogy a ködfelhők rohannak felfelé a meredek lejtőkön és ellepnek, befalnak minket is. Néha pár métert is alig lehetett látni, és fogalmunk sem volt, hol lehetünk. A köd olyan, mint szitáló esőben menni, teljesen eláztatott. 






Ezek a virágok végig kísértek. Nem tudom, minek hívják. Minél feljebb mentünk, annál több nőtt.




Hát ennyit a csodálatos panorámáról. Ezt nagyon sajnáltuk, mert a Kramer az egyetlen hegy, amiről pont szemből lehet látni az Alpspitzét és a Zugspitze hegyeit, de ebből mi egyetlen másodpercnyi képet sem láttunk. 




Az én Hegylakóm :-) mint a Skót Felföldön...


A csúcskeresztnél
Ételrablók
Lefelé menet betértünk ebbe a menedékházba, megint nem volt virsli és a maradék választék nem az én kajám. De M. rendelt egy párizsisalátát (Wurstsalat - csak ennek fordítom itt, mert olyan párizsi szerű felvágott van benne, ami ecetes lében úszik, amúgy finom), amiből ettem én is. 






Iszonyatosan kimerülten érkeztünk le a hegyről. Én már a menedékháztól kezdve minden lépésnél egy helikopterre vágytam, ami levisz, de majdnem három óra hosszán át kellett lefelé menetelni, amitől az összes lábujjunk nagyon megfájdult, a nagylábujjam alján egy centis vízhólyag nőtt...ahhh, ez a túra valahogy nem okozott akkora örömet, mint egyébként szoktak.