2012. szeptember 5., szerda

Kirándulás a Kramer hegyre

Tegnap ismét hegyet másztunk. Sajnos nem minden úgy alakult, ahogy terveztük. Először is, iszonyatosan alábecsültük az 1985 m magas Kramert, mely Garmisch felett tonyosul. Másodszor meg nagyon rosszul = keveset aludtunk az előtte való éjjelen, én totálisan zombi voltam, égtek, ragadtak le a szemeim, nem is volt sok kedvem az egészhez és ezen kívül nem hogy nem oszlott fel a reggeli köd, hanem a felhők egyre jobban nyomultak fel a hegycsúcs felé, míg a végén teljesen elnyeltek minket, egy tejlevesben meneteltünk minden orientáció nélkül és a ködből kicsapódott ránk a nedvesség, mintha csak eláztunk volna. Hideg volt, az ösvények iszonyat meredekek voltak, néha sziklát kellett mászni. Nem a  mi napunk volt. 

Ahogy a képen bejelöltem, a jobb oldali hegy a Kramer.

Garmisch, e templomtorony közelében parkoltunk.

Az erdei ösvény kezdetben. 







Párás fülledt idő volt, izzadtunk is rendesen és nagyon lehangolt, hogy minél feljebb jutottunk, annál több köd lett, jobban mondva szabályosan látni lehetett, ahogy a ködfelhők rohannak felfelé a meredek lejtőkön és ellepnek, befalnak minket is. Néha pár métert is alig lehetett látni, és fogalmunk sem volt, hol lehetünk. A köd olyan, mint szitáló esőben menni, teljesen eláztatott. 






Ezek a virágok végig kísértek. Nem tudom, minek hívják. Minél feljebb mentünk, annál több nőtt.




Hát ennyit a csodálatos panorámáról. Ezt nagyon sajnáltuk, mert a Kramer az egyetlen hegy, amiről pont szemből lehet látni az Alpspitzét és a Zugspitze hegyeit, de ebből mi egyetlen másodpercnyi képet sem láttunk. 




Az én Hegylakóm :-) mint a Skót Felföldön...


A csúcskeresztnél
Ételrablók
Lefelé menet betértünk ebbe a menedékházba, megint nem volt virsli és a maradék választék nem az én kajám. De M. rendelt egy párizsisalátát (Wurstsalat - csak ennek fordítom itt, mert olyan párizsi szerű felvágott van benne, ami ecetes lében úszik, amúgy finom), amiből ettem én is. 






Iszonyatosan kimerülten érkeztünk le a hegyről. Én már a menedékháztól kezdve minden lépésnél egy helikopterre vágytam, ami levisz, de majdnem három óra hosszán át kellett lefelé menetelni, amitől az összes lábujjunk nagyon megfájdult, a nagylábujjam alján egy centis vízhólyag nőtt...ahhh, ez a túra valahogy nem okozott akkora örömet, mint egyébként szoktak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése