2012. október 7., vasárnap

Oktoberfest 2012

2002 év végén kerültem Münchenbe, tehát egyérelmű volt, hogy 2003-ban meg kellett néznem, mi is az a világhírű Oktoberfest, ami az egész világ legnagyobb méretű és hosszú rendezvénye! Megnéztem, azaz M-mel végigsétáltunk a "főutcáján" oda, majd egy másikon vissza. Ennyi. Ettünk mindenfélét, amiket ott árulnak és tisztán emlékszem rá, hogy nem volt iszonyú sok ember, lazán lehetett menni a sorokon és egy grillcsirkeárúsnál, ahol álló, könyöklős pultoknál lehetett enni, emlékszem, hogy volt sör, vettünk egy egyliteres korsó Radlert és ott ittuk meg. A körhintákra nem ültünk fel, én nem bírom őket, úgy rémlik, csak egy ijezstgetős (szellem-) házban voltunk bent. Benéztünk egy sörsátorba, ami akkor így nézett ki:


és be lehetett nézni, igaz, hely nem volt benne, de senki sem állta az utunkat, benéztünk és mentünk tovább. Egyszer elmenni oda érdekes volt, de én amúgy sem vagyok az a mulatozós fajta, meg tömegiszonyom is van, úgyhogy akkor úgy gondoltam: "na, ezt is láttam" címszóval, nem sűrűn fogok én már arra járni. El is telt 9 év. Azóta sem voltam, és hát bevallom, cseppet sem hiányzott. 

Ezekbe a nagysátrakba csak két eséllyel lehet bejutni, az egyik, hogy már hónapokkal előrébb le kell fogalalni a helyet, de nem csak a helyet, hanem meg kell rendelni az ételt is előre és ki is kell fizetni előre. A második esély pedig, akik reggel 6-ra már kimennek a mezőre (így hívják a bajorok a fesztivált) és sorban állnak. Majd 10-kor kinyit a sátor és akik elől álltak bejutnak, akik hátul állnak, 2-3 órát várakoznak arra, hogy bejussanak, és vagy bejutnak vagy egyáltalán nem. 

Tegnap ott voltunk. Méghozzá egy napon kétszer is! Itt vannak a magyar barátaink, de most nem nálunk, így eredetileg azt beszéltük meg, hogy délután 3 és fél 5 között találkozunk a Marienplatzon és együtt megyünk majd ki a mezőre. De mi hamarabb végeztünk a munkával és már 3-ra ott tudtunk volna lenni. Ők meg nem. Iszonyú szélvihar jött és borult be az ég, én pedig fotózni akartam, így bementünk M-mel a mezőre, még mielőtt esni kezdene, úgy hogy 3 óra körül már ott is voltunk. Bent a városban nem volt rossz idő, sütött ezerrel a nap és mi meg viharra számítva túlöltözve sültünk-főttünk a saját levünkben. 

Mikor kiszálltunk a Hackerbrücke megállónál az S-Bahnból, nekem már akkor elegem volt az egészből, ugyanis annyi ember szállt ki, (ez központi megálló, így minden percben megáll egy másik S-Bahn), hogy nem tudtak felmenni a peronról és már itt rendőrök terelgették a népet. Volt, aki már beszívva érkezett és már itt szinte agyontapostak. 





Sikerült elkapni az Augustiner sör lovaskocsiját. Ilyen kocsival szállítják a sörgyárból a mezőre a sörutánpótlást. 


Megérkeztünk és borzalom volt, annyi ember volt ott, mint egy rockkoncerten küzdőtéren. Nem lehetett a soron előre haladni, csak álltunk és tötyörögötünk egy helyben, löktek balra, löktek jobbra, ha fotózni akartam, mindenki belement a képbe, elállták a célpontot, igazából szinte egyszer sem sikerült lefényképezni azt, amit akartam. Olyan is volt, hogy valaki háturól elém nyúlt, úgy, mint amikor a két kezével valaki letakarja a szemed, és kérdi "na ki vagyok?"  - de ezek az illeltők nem a szemem, hanem a fényképezőm optikáját fogták be és taperolták össze! Olyan is volt, hogy szép népviseletes nőket céloztam be és aztán elém ugrott egy berúgott fickó és elkezdett pózolni, hogy őt fényképezzem, meg olyan is, hogy valaki pénzt akart kérni, mert lefotóztam. A legjobb a profi fotós volt, aki egy műanyag sörösládát vitt magával és arra állt fel, amikor fényképezett. Szóval fotós szemszögből maga volt a pokol. 


Amikor bejöttünk, az első sörsátor nyitott sörkertjébe be tudtam fényképezni az üvegen keresztül.



A többi sörsátornál minimum 50 méteres sorok álltak és esélyünk sem lett volna odamenni és a sátorba befotózni! Többször megtapostak, ezerszer majdnem fellöktek, valaki beletaposott valami éles cipővel az achilles ínamba, hogy nadrágon és zoknin keresztül is lanyúzta a bőröm. Valaki beletolt egy szekeret M. vádlijába és egy becsípett csajszi nekiment szemből M-nek és utána rákapaszkodott. Iszonyú stresszes volt, minden percben küzdenem kellett azért, hogy ne sérüljek meg és egyáltalán mintha egy lehúzós iszapban meneteltünk volna, erőből kellett küzdeni, hogy egyáltalán előre juthassunk valamicskét. 













A kajás bódéknál is elég sokat kellett sorba állni, mindent lehet kapni, grillcsirkét, csülköt, currys kolbászt, sült kolbászt, halas cuccokat, ezermillió édességet, de sört nem! Sört csak bent a sátrakban adnak, kint nem lehet kapni, csak műanyag üveges üdítőket. Ebben nagyon csalódtam, mert azért egy korsót le akartunk gurítani ketten. De sok ember a hozott söröcskéjével flangált, majd földhözvágta az üveget és félbetört, égnekálló, gyilkos szilánokok között lépkedtünk. Leghátul voltunk, itt a felső képen lévő Bavaria szobornál, amikor írt Évi sms-t, hogy most indulnak az Olympiaparktól a Marienplatzra. Mi is elindultunk, de egyszerűen nem bírtuk áttörni magunkat a tömegen, vagy 20 percig tartott míg valahogy elevickéltünk a metróhoz, addigra már Éviék oda is érhettek. 

Ahogy áttörekedtünk a tömegen, láttunk azért egy-két fura dolgot is:



A metróban lent is a pokol volt, mindenütt rendőrök, ők szabályozták azt is, hogy mennyi ember szállhatott be egy kocsiba, több metrót is ki kellett várni, mire beszállhattunk. Jó sokára értünk oda a Marienplatzra. 

Éviék ott még meg akartak nézni pár dolgot eredetileg, de mivel már késő volt, inkább vissza akartunk indulni az Oktoberfestre. Mert végül is mi ma csak is miattuk mentünk be a városba, meg a mezőre. Viszont istonyat szomjasak voltunk és a mezőn egy fél literes kóla vagy akármi, 3 Euro. Úgyhogy bementünk egy boltba és vettünk söröcskéket. Feltettem a kérdést, hogy Németországban szabad-e az utcán italozni, de miután a boltból kijőve, a szőkőkútra támaszkodó egyének, kis vodkásüvegekkel voltak el és a sörüket a vízben hűtötték, úgy gondoltam lehet. Amúgy mindenki az utcán iszogatott és mindeki eldobálta az üres üvegét, amit a csövesek szedegettek össze. Oktoberfest idején ez normális. Minden esetre én furán éreztem magam, meneteltem a kis sörömmel és ittam üvegből, mint valami alki az utca kellős közepén. :-) 


Elgyalogoltunk az Odeonsplatzra, hogy ne kelljen átszállni egy megálló után a metrón és ott megint szardíniás doboz állapot volt. Mindenki megitta már az egyik sörét, a másikat pedig eltettük későbbre. Még több ember áramlott ki a metróból és még több népviseletes.


Mégis, magán a mezőn valahogy megcsappant a tömeg, már könnyebben át lehetett menni a sorokon, mint ahogy pár órával korábban. 



Kezdett sötétedni és kivilágítottak mindent és hihetetlen kedvünk támadt felülni az órisákerékre (majdnem 6 Euro). Azt nagyon élveztük.







Azután megkerestük azt a bódét, ahol délután már sült kolbászos fél méteres kiflit ettünk és mindeki evett egyett. Isteni finom volt. 




Kicsivel 8 óra előtt hazaindultunk, de kalandos és hosszú utunk volt már eleve az S-Bahnig. Aztán kiírták a mi vonatunkat és gyorsan be is szálltunk (közben a felirat a következőre vonatkozott). Csak pár megállóval később tűnt fel, hogy már régen más irányba megyünk és így le kellett szállni, visszafelé menni és ismét átszállni a jóra. Teljesen hulla fáradtan értünk haza és 10-kor már húztam is a lóbőrt, másnapra pedig izomlázam lett a lábaimban. Pár kék foltot is összeszedtünk.

Azt hiszem, ha nem is örökre, de a következő 9 évre ismét pihentetném a dolgot, egyhamar nem vágyom a mezőre vissza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése