2012. december 18., kedd

Adventkor Bécsben 4. - A belvárosban

A Kärtnerstraße-n sétálunk be a Dóm irányába és útközben megcsodáljuk a csodás karácsonyi dekorációkat. Betérünk a  Heindl, majd később a Wammer üzletekbe is, veszünk ajándékba Mozart golyókat és kicsit felmelegedünk.










A Stefansdom nekem csalódást okoz. Már többször jártam benne és mindig szerettem a stílusát, tetszett, de most elfuserálták rendesen. A közepe eleve le van zárva a látogatók elől, az egyik szószékhez vezető szép lépcsősor üveggel van elszeparálva és ízléstelen tarka színekkel van kivilágítva, mint egy diszkó. Nekem így már nem tetszik.





 










A környező utcákban sétálgatunk és várjuk, hogy besötétedjen, hogy a szép kivilágított díszek jobban hassanak, de a sötétedés nem akar elég gyorsan jönni, mi meg lassan már fázunk, úgyhogy elindulunk egyik irányba, csak úgy céltalanul. Így, véletlenül a vár árkádjaihoz jutunk és ott átmegyünk, majd ismét a körútra érünk, ahol meglátjuk a két nagy, szemközti múzeumépület közötti karácsonyi piacot. 






Itt körülnézünk, de nem annyira tetszik. Én már nagyon innék valami meleget, ezért a puncsot választom, mert azt még sosem ittam, a forralt bort meg utálom (nem szeretem a szegfűszeg és fahéj ízét). Hát, a puncs sem jön be. Biztos én vagyok béna hozzá, de amíg forró, csak a nyelvem égeti le, amikor meg már nem forró, semmi haszna sincs, ráadásul iszonyat undorító ízűnek ítélem meg: egy bögre forró víz, némi alkohollal és műgyümölcsutánzat ízzel. Behhh, soha többet! M. előre megmondta, hogy ne igyek, mert rossz lesz, de nem hittem neki. :-) 


Innen látni a szépen kivilágított városházát és még oda is el akarunk menni, de aztán már fázunk és inkább szeretnénk hosszabb időre valami meleg helyre beülni, lassan éhesek is leszünk, így egy bevásárlóközpont mellett döntünk. Ezekből kettőt kerestem ki otthon, jobban mondva, mozikat kerestem a neten, ahol az új James Bond filmet (Skyfall) vetítik, mert M. odavan ezekért (én meg ki nem állhatom, de a kedvéért megnézném).
Így, előbb a 2-es, majd az 1-es metróval utazunk a Kagran állomásig, ahol a Donauzentrum bevásárló központ található. Itt egy Happy Noodle nevű gyorsbüfében eszünk jó nagy adag és elég olcsó kínai kaját. Utána akartunk a moziba menni, de mivel már olyan fáradtak vagyunk, hogy a szemeink is szinte leragadnak, valószínűleg simán elaludnánk a filmet, így inkább mégiscsak hazamegyünk a hotelbe.


A szállásunk közelében

Leadjuk a bőröndkiváltó cetlit és már kapjuk is a kulcsot a megőrzőhöz. Aztán elfoglaljuk a szobánkat, ami kicsi, de tiszta, hangulatos, a bútornak még szinte érezni az új szagát. Az ágy nagyon kényelmes, a matrac ideális, a takaró pihe-puha és meleg. Hosszú, forró zuhany után befészkelődünk az ágyba és onnan nézzük, sörösdobozzal a kezünkben a tévét, de nagyon álmosak vagyunk és hamar el is alszunk. 


Hihetetlenül jól alszom, akár csak otthon, nyugalom van és kényelmes az ágy. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről