2013. április 25., csütörtök

Két hét múlva Barcelona

Ha jól emékszem, tavaly októberben vettük a repülőjegyeket. Egy hátrányuk van ezeknek a nagyon korán foglalt utaknak, mégpedig az, hogy az ember akkor lelkes, amikor intézi. Legalábbis én, akkor vagyok bezsongva, veszem az útikönyvet, kutakodok a neten, elolvasok mindent és kijegyzetelek, azután el is felejtem, hogy valamikor a távolban utazunk. Szinte meglepetésként ér, hogy hajjaj, mindjárt megyünk és én bizony semmit sem tudok már az egészről, nem emlékszem, milyen fájlnevek alatt mnetettem el a közlekedési infókat stb... és döbbenten nézem a menetrendváltozásról kapott e-mailt is a légitársaságtól. Miért is? Most akkor korábban utazunk? Tök jó, nem kell írni a hotelnak, hogy éjjel kettőkör jövünk. 

El vagyunk fásulva. Az utóbbi sok évben mindig volt téli utazásunk. Az idén nem. 
Az elmúlt években soha nem telt el több, mint hat hónap két utazás között. De most igen. 
Totálisan leőrölt a munka malma és pihenésre vágyunk, de a zajos nagyvárosban, az idővel való versengés, hogy mindent megnézzünk, nem éppen a pihenés kategóriája lesz. De rettenetesen várjuk már, a kimozdulást, az újat, a találkát Nicole-lal. Iszonyúan szeretem az ilyet, amikor neten megismerek valakit, és valahol külföldön találkozunk, Ezeknek a találkáknak mindig egyedi és különleges hangulatuk van. Nicole egy német lány, aki Barcelonában él, katalán férje van és hozott nekünk rumot Mauritiusról és egy tapas-bárban fogunk találkozni. Ez mind olyan izgi. :-) 

Várom már. 

8 megjegyzés:

  1. Tényleg, mindjárt mentek, tök jó lesz :-)

    VálaszTörlés
  2. A mi járatainkat tavaly augusztusban vett repjegyekre már 3 x módosította a légitársaság. Már nem is érdekel, hogy elérjük-e Madridban a csatlakozást, nem merek belegondolni, mert szerintem nem:( Sem oda sem vissza...
    nagyon jó utat nektek, majd olvasom:) Puszi
    Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ismerem, de az Iberiánál mindig tök nevetséges volt, 5 perces eltolódások miatt irogattak. Viszont a szardíniai utunknál este 10 helyett reggel 5-kor repülünk. Ez persze zavaró, ha már időpontra van megrendelve autóbérlés is...

      Törlés
  3. Kedves Flögi!

    Neked szeretném továbbadni a "Best blog" díjat!
    Nagyon szeretem olvasni a blogodat, gyönyörködni a képekben és a csodás és irigylésre méltó helyekben ahová sikerült eljutnotok.
    Csak így tovább! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditke, köszönöm. Nem kaptam éretesítést erről a hozzászólásról, csak most vettem észre, de a te blogodban már sokkal korábban reagáltam rá, azért itt is köszi.

      Törlés
  4. Jó utat Nektek! Én is várom a beszámolód, majd ha visszajöttök. Szeretek nálad időzni, és nézelődni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Csilla, természetesen lesz beszámoló sok képpel. üdv

      Törlés
  5. Most nézem, hogy 3 óra múlva indultok!:) Nagyon jó utat Nektek! Puszi Kriszti

    VálaszTörlés