2013. augusztus 7., szerda

Szardínia - Délkelet Villasimiusig

2013. július 3. 

A hátralevő időben már csak strandolást tervezünk és a mai napon messzebbre megyünk, fel akarjuk fedezni a Cagliáritól keletre eső partokat.

10 órakor sikerül is elindulnunk. Cagliarit elhagyva előbb a város hosszú strandja mellett autózunk, ami dugig tömve van, majd szebbnél szebb öblök követik egymást. Folyton megállunk fotózni és döntésképtelenek vagyunk, hol kellene megállni fürdeni.












A híres Villasimiust elérve sajnos nem lehet eljutni ahhoz a romos őrtoronyhoz, ahonnan a képeslapokon látható álomöblöt lehetne fotózni. Azaz sziklák és szúrós macchia közötti alig ösvénynek nevezhető csapásokon lehetne, de ezt most így negyvenkét fokban nem kívánjuk. Így sajnos nem siekerül erről az öbölről olyan fotót készítenem, amin látszanak a belső tavat és tengert elválasztó fehérhomokos földnyelv. A belső tóban itt is flamingók halásznak. 












A városkában eszünk egy pokolian drága fagyit és elindulunk a Costa Rei-re, elvégre strandnap lenne ez, de már délután 2 óra felé járunk és csak egyre messzebbre keveredünk otthonról. A Costa Reinél az út tenger felőli oldalán csomó elkerített villás szállás van, így nem jutunk ki a tengerparthoz (biztosan mindig téves helyen próbálkozunk), így tovább megyünk északabbra a keleti part mentén. 
A Capo Ferrato után hegynek fel megy az út és egyszercsak elvágják, azaz megszűnik az aszfalt és homokban folytatódik. Lent egy hatalmas öböl látszik, szintén nagy tóval mögötte, ez a Spiaggia Feraxi



Már éppen fontolóra vesszük, hogy lekecmergünk oda a szörnyű úton, amikor meglátjuk, hogy tőlünk balra sok autó parkol. Vajon miért, mi lehet ott? Megnézzük és az autók mögött egy meredek, kiszáradt vízfolyásban egy rejtett öbölhöz lehet lemenni. Hát persze, hogy ez kell nekünk is, úgyhogy meg is találtuk az álomstrandunkat. 



Odalent egy nagyobb ikeröböl és egy kisebb, a sziklafalak alatt található, ez a kisebb: 

a nagyobb: 

Ikeröböl



Alig van ember, nem fúj a szél (az első és utolsó strandunk, ahol probléma nélkül tudjuk felállítani a sátrunkat). A víz hihetetlenül langyos, meleg, mint ahogy megszoktam az őszi, görögországi nyaralásokból. 


Felmászva a sziklákra rálátni a szomszédos kisebb öbölre: 


Nekünk ilyen az álomstrand. A homok színe tök mindegy, a lényeg: nincs nyugágy, alig van ember, lehet pucérkodni is. 







A hazafelé útra kikeresek a térképről egy vastagabb utat, hogy ne kelljen annyit kanyarognunk, erre kifogjuk a legkanyargósabb, egy szurdokban vezető utat, de gyönyörű. Az egész 50 km-es út során a leandererdővel benőtt parakmeder kísér, ami mesébeillően szép. Sajnos nem tudunk megállni fotózni, csak az autóból sikerül ezt a párat. Mint ahogy egy pontosan olyan öböl, mint az előző képeken, ugyanúgy egy pontosan ilyen, leanderrel benőtt völgy is volt a Peloponnészoszon, ismét előjön ez a hasonlóság Görögországgal. 




A Cagliarinál lévő nagy sós tavaknál látunk egy olyan 30 flamingóból, V-alakban repülő rajt, a mocsaras tavak felett lemenő nap vöröses fényében valami eszményi fotó lehetne. Sajnos itt sem tudunk megállni sehol és az autóból csak egyetlen repülő madarat kapok el 80-as sebesség mellett. Nagy kár. Ilyesmit eddig csak természetfilmekben láttunk. 


A vacsoránk sült lazac szelet: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése