2013. augusztus 21., szerda

Szardínia - Összefoglaló és árak

Összbenyomás: Szardíniát mindig a gazdagok nyaralóhelyeként írták le, nagyon drága helynek, és ezért mi mindig olyannak képzeltük el, ami számunkra elérhetetlen. De ez nem igaz, sőt azt gondolom, hogy nagyon is elérhető hely, 118 Eurós repülőjeggyel, napi 40-50 közötti szállásokkal és valóban drága bolti árakkal, semmivel nem drágább, mint egy görög sziget. Az olcsó odajutás és a jó strandok felvetik bennünk is az ötletet, hogy talán mehetünk még máskor is koraőszi nyaralásra oda a Kanári-szigetek helyett. Közelebb lenne. Kérdés, hogy mondjuk októberben is elég jó-e még az idő. Szóval nem tartjuk kizártnak, hogy még megyünk. 

Észak kontra dél: nekem észak határozottan jobban tetszett, hegyesebb, zöldebb, a tengeröblök, strandok között nagyobb a választék és sokkal kevesebb van kiépítve napozóágyakkal, vannak még natúrstrandok is és sokkal kevesebb helyen szednek parkolópénzt illetve összegben is kevesebbet, mint délen. Dél nagyon koszos, szemetes, iparias volt, északon ilyet nem észleltem. Azt mondták sokan, útikönyv is ezt írta, hogy délen melegebb a tenger 2-3 fokkal, ezt nem érzékeltük, viszont a levegő vagy tíz fokkal melegebb volt. Szél egyaránt volt itt is, ott is, az útikönyv szerint, csak évi 40 szélmentes nap van. Tehát összességében nekem (szubjektív, csak az én véleményem) észak sokkal jobban tetszett és olcsóbb is!

Általános infók
- Eszméletlen finom a friss gyümölcs, főleg őszi- és sárgabarack, érdemes venni, ha valaki szereti őket
- A kenyér fura, de nem más, mint az összes többi mediterrán országban megszoktuk. Szárd lapos fehér kenyér vagy egyéb fajták, főleg fehérkenyér van csak. Frissen isteni ropogós ciabatta szerű, de másnap szöget lehet vele verni a falba, harmadnap ölni is lehet vele, ha valakinek a fejére esne :-) Nejlonzacskóba csomagolva másnap még ehető, de gumiállagú lesz. Drága és estefelé már nem lehet kapni. Amúgy minden üzletben lecsomagolva vagy a hentespultnál frissen is. 
- Vigyetek elegendő naptejet, és egyéb kozmetikumot, mert pokoli ára van. Nekünk az utolsó két napra fogyott ki naptej és testápoló is, de inkább kipréseltük még az utolsó cseppeket is, minthogy vettünk volna. Kisebb üzleteknél nem is néztük, de az Auchanban egy Nivea naptej 16 Euro volt (Németországban 4-ért van) és egy mini flakon (fele annak, amit használok) Garnier testápoló 8 Euro lett volna, míg itthon (Németországban) 3 Euro.  
- A strandok 80%-ánál fizetni kell a parkolásért. Legolcsóbb 60 Cent volt egy órára, majd 1,20, illetve legdrágább egész napra 12 Euro! 
- A strandokon a napozóágyak iszonyú drágák: 16-24 Euro között két ágy és egy ernyő. A helybéliek mindent visznek, összecsukható nyugágyat, ernyőt, hűtőtáskát, még kempingasztalt is. :-)
- Nincs sehol sem nyilvános wc. Autópálya mellett gyakran van olyan kiálló, hogy nincs sem lassító, sem gyorsító rész a sávhoz. Van egy tíz méteres kiálló, amibe állj ki 120-szal úgy egyből és gyorsíts be a közlekedők közé ismét egy helyből 120-ra. Ezekben a kiállókban állnak meg a férfi autósok és minden zavartatás nélkül a védőkorlátra húgyoznak. A strandokon egyáltalán nincsenek wc-k, ahol van strandbár, ott van lelakatolt dixi klotyó, de oda csak a kiszolgáló mehet. Így mindeki a bozótba megy, ezért a parkolóktól a strandig vezető ösvények nyilvános wc-k, irtadlan bűzzel. Egy nő ha menstruál, készüljön fel a legrosszabbakra, bozótbeli dugaszcserére. 
- Rendőrök: hemzsegnek mindenhol. Lézerrel csak egyszer láttuk őket, lemeszelték a közvetlenül előttünk haladót (ez volt a mi szerencsénk). A parkolóhelyek körül folyton ottvannak, azonnal felírnak mindekit, aki nem fizetett parkolódíjat vagy lejárt a cetlije. 
- Szemétszelektálás van a szigeten, ami nagyon pozitív, de nem igazán működik úgy, mint Németországban, láthatólag a helyiek mindent megtesznek, hogy jól működjön, de a sok különböző országból érkezett turistának valahogy nehezére esik megkülönböztetni a műanyagot az üvegtől, illetve van aki az üveges szemétbe teszi a félig lekvárral teli lekvárosüveget, amit így nem lenne szabad. 
- Cigarettát csak "Tabacchi"-ban, azaz dohányboltban lehet venni. Ezek este már nincsenek nyitva, vannak többnyire előttük automaták - Figyelem! Az dohányautomatába helyi (olasz) egészségbiztosítási kártyát kell betenni, csak akkor ad ki cicgit. Párom ezt akkor tudta meg egy helyitől, amikor már befalta az automata az 5 Eurósát. De a helybéli segített neki, az automata kiadott egy számlát, amivel másnap a boltban ki lehetett váltani a cigit. 
- Tankolás. Nem minden esetben egyszerű. Vasárnap nincs benzuinkutas a kutaknál, hanem automatákba kell fizetni. A legtöbb helyen nem engednek magadnak tankolni, viszont ha kiszolgál a kutas, 10 centtel többet fizetsz a benzinért!
- Közbiztonság. Jó. A strandokon is jónak éreztük, sehol sem volt úgy, hogy lopástól féltünk volna. Rengeteg rendőr van, még biciklis rendőröket is láttunk, akik a strandra is kijöttek és nézelődtek, megbüntették azokat, akik a védett, elkerített homokdűnékre mászkáltak. Megjegyzem, hova menjen a jónép pisilni, ha nincs wc sehol??

Mit csináltam volna másképp, ha tudtam volna...?
Előbb mentem volna le délre egy hétre és utána azt az első hét napot összeadva az utolsó hárommal, azaz tíz napot egyben, töltöttem volna el a Sa Raiga szálláson északon.

Bolti árak

- az Auchanból (2013. nyár):

Ásványvíz, szénsavmentes 6x2 liter  (Lilia) 3,92
Padlizsán (egy közepes)         0,50
Cukkini (kettő kicsi)         0,45
Dobozos sör, 500 ml (Ottweiler) egy boboz 0,60 (ez volt a legolcsóbb)
Tartós tej, 1 l tetrapack (Auchan-márka) 0,99
Óriás kaliforniai paprika, piros, 1 db 1,13
Dorada grande hal, két darab csomagban 8,99
Alma, 1 db nagy         0,81
Mozarella (Auchan-márka) 0,79
Kenyér, lapos, fehér         1,14
Olíva olaj 500 ml         1,99
Friss sajtkrém (olyan, mint a Philadelphia) 0,74
Szardínia konzerv         0,69
Danone Activia 4 doboz kis joghurt 2,59
Rizs, egy csomag thaiföldi        1,00
Citrom, fél kilós hálóban        1,29
Vöröshagyma, fél kilós hálóban        0,79
Tonhalkonzerv (Auchan-márka)        1,49
Gépsonka                1,29
Szalámi egy csomag        1,49
Kardhalfilé friss, két nagy szelet        8,12
Szalámi                1,29
Balzsamecet di Modena (Auchan-márka)        1,75
ACE-Vitamin rostos gyümölcslé 1,5 l (Auchan-m) 1,19
Uborka 2 darab        1,07
Képeslap                0,35
Paradicsom 1 kg        1,59
Napraforgóolaj 1 l        1,74
Sprite 1,5 l        1,35
Roqufort sajt (Auchan-márka)        2,99
Fokhagyma (4-es csomag)        0,20
Emmentáli sajt                2, 23
Maasdamer szeletelt sajt        1,19
Szárd kenyér        1,05
Lipton yellow tea (25-ös csomag)        1,59
Cola Zero 1,5 l        1,79
Konyhai törlőpapír, 2 tekercs        1,10
Wc-papír, 4 tekercs        1,30
Baconos chips        1,45
Kinley Tonic 1 l        0,99
Mars csoki        0,79
Krumpli, mélyfagyasztott csomag        1,69
Karaj szeletek (6-8)        4,42
Curry szósz üveges        1,89
Zöld ice tea, 1 l                0,85
Sprite 1 l                0,89
Szardellafilá üvegben        1,25
Brie (camambert) sajt (Auchan-márka)        1,99
Emmentali sajt, szeletelt (Auchan-márka)        1,25
Szárított sonka szeletek        2,19
Tonhalfilé, mélyfagyasztott        5,20
Ásványvíz, szénsavmentes, 6x2 l (Vera)        1,92

Árakat még akartam más üzletekből is listázni nektek, de már nincs türelmem kibogarászni az olasz nyelvű 
számlákból, hogy mi micsoda volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése