2013. augusztus 11., vasárnap

Szardínia - Visszautazás északra

2013. július 7.

Kicsivel 10 óra után elindulunk északra. Ekkor üresen marad a ház, mert a másik két család már tegnap elutazott. A több, mint 300 km-es út elég gyorsan elsiklik mellettünk és fél 3-ra már oda is érünk az új szállásunkra, ami Olbia szélén fekszik. Útközben nagyon jól esik az első hét helyeit felismerni. 

A Hotel Geovillage egy hatalmas nagy létesítmény. Egy mélygarázsba érkezünk és azonnal be is csekkolunk. A szoba nagy, ízléses, de koszos (fanszőrök és levágott körmök, az erkélyen a székek, asztalok vastagon porosak). Rettentő erős ellenérzés van bennem a hotellel szemben. A kis nyugodt, hangulatos, családias, vidékies szállásaik után egy ilyen turistagyárban nem tudom jól érezni magam, hiányzik az az otthonos komfort. De nem volt más választásunk, ez volt a legolcsóbb és magánszállásokon júliusra már nem akartak kiadni 3 éjre apartmant. Rettentően vágyakozom vissza a Budoni szállásunkra. 

A nagy mészkőhegy Siniscolánál:










2 óra hosszára lemegyünk a medencéhez, ami tele van és alig találunk két helyet. Animátorok üvöltöznek mikrofonba, mintha a rádiót hallgatnád, megy a zene, ők pedig csvegnek és röhögnek a saját nem vicces vicceiken. Egyszerűen ez nem a mi világunk. 


Este elmegyünk az Auchanba, ahol egy pizzériában vacsorázunk (Gusto Fresca a neve, 5,50 és 6 Euro a két pizza, 2,50 az üdítő és 10% kiszolgálási díj jön hozzá még, így 18,15-öt fizetünk). A pizza hajszálvékony és alig van rajta feltét, nem is finom, de ahhoz megteszi, hogy jól lakjunk. A szállodában lehet vacsorára is befizetni: 25 Euro fejenként + italok!

22 órára érünk haza és az erkélyen sörözünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről