2013. november 19., kedd

Fuerteventura - Corallejo és a homokdűnék

2013. November 6.


Nem állítunk be ébresztőt, magunktól kelünk, 9 körül és kellemes időben, csodás kilátással a tengerre, a teraszunkon reggelizünk. 


Kilátás hátrafelé a teraszról, a sivatagra. 

Kilátás a teraszról Lanzarotére, a Playa Blancára. 


Szépen lassan teszünk-veszünk, ez a nyaralás a lustaság jegyében zajlik ugyanis.


11 óra körül bemegyünk autóval Corallejoba, mert gyalog 2 km-re van a városmag, letesszük az autot az egyik, a városmagba vezető széles bevásárlóutca kintebbi végén és onnan szépen besétálunk. Körbejárunk mindent, tűz a nap, 28 fok van. 

pici, városi strand:









Corallejo magja egy igazi élettel teli tursita központ, sok üzlettel, étteremmel, bárral. Jól el is megy az iő, vagy 2 óra hosszát nézelődünk. 
A város, kikötő utáni részében sokáig nézegetjük a hullámzást, a háttérben Los Lobos és Lanzarote szigetivel. 








14 óra felé érünk haza és éhesek vagyunk. Eszünk kenyeret ezzel-azzal és salátával és mivel mára különösebb tervünk nem volt és nagyon meleg van, lustálkodunk, várakozunk 1-2 órát, hogy ne a perzselő napsütésben menjünk ki a mellettünk lévő sivatagba fotózni. 



A homokdűnés természetvédelmi területbe beleépítettek régen két hatalmas, ronda, betontömbszerű Riu Hotelt, ezek sajnos elcsúfítják a tájat és valahol azt olvastam, hogy tervben van a lerombolásuk. 
A sivatag a házunkkal szemben kezdődik el és 6 km hosszab nyúlik el. Kocsival kelünk útra, de több helyen is megállunk és nézelődünk, lemegyünk a dűnéken át a partig. 





Ott a két nagy ronda hotel. 
A fekete lávakőből épített félköralakú, combmagas gyűrűk, szélvédőként szolgálnak azon strandolók számára, akik kellőképpen korán kimennek a strandra és még szerencséjük van ezek egyikét magukévá tenni. 



Kicsit továbbautózunk, a két Riu hotel után állunk meg ismét. Itt, az út tenger felé eső oldalán nagyobb homokdűnék vannak, de pechünkre éppen egy nagy turistabusz érkezik és a belőle kiözönlő nép lepi el a homokdűnét, így várnunk kell a fényképezéssel. 














2 megjegyzés:

  1. Tudtatok valahol fürdeni az óceánban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, El Cotillohoz jártunk vissza, ott van egy kis félkörív alakú öböl, elég zárt, de iszonyat jeges volt a víz.

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről