2013. december 5., csütörtök

Fuerteventura - Cofete

2013. November 13.

Az első, nagy kirándulásunkon (ha emlékeztek még rá), nem értünk le Cofete-ig, délután 16 órakor visszafordultunk Morro de Jable-nél. De a cofetei tengerpartot nem lehet kihagyni és mivel még a legészakibb csücsökben lakunk, ez pedig a legdélibben van, és még onnan át a nyugati partra egy 20 km hosszú földúton, így a mi esetünkben ez az egyetlen célpont, egy partszakasz látványa, egy egész napos kiruccanásba kerül. De megéri. Mivel a szakaszt Morro de Jable-ig ismerjük már, megállás nélkül 2 óra alatt le is érünk oda, ahol a földút elkezdődik. 

Illetve egyszer mégis csak megálltunk, lenéztük Costa Calmába, hogy milyen lehet itt egy ilyen tipikus üdülőhely és hát milyen is lehetne, pont olyan, mint Tenerife déli részén. 

Costa Calma
Costa Calmánál van a sziget legkeskenyebb része, ahol azt hiszem, csak 2 km széles az egész és ilyen világos homokmezők borítják az egész tájat: 







Tartottunk ettől a földúttól, az El Cotillo körüli borzalmas ilyen utak után nehezen tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz a 20 km-es út oda és mégegyszer vissza is, egy ilyenen, de kellemes meglepetés ért, mert ezt a földutat folyamatosan locsolják és ledöngölik, így elég egyenletes és nem porzik. 


Amikor elérjük az úton a hegygerincet, egy pihenőhelyről azonnal elénk tárul ez a csodás partszakasz: 




Itt is lökéseben jön a szél, hogy alig bírunk megállni a lábunkon: 






Innentől lefelé menet már rosszabb az út, de kibírható és látvány mindenért kárpótol. Hosszúkás kaktuszok ácsorognak mindenhol "bokrokban" a tájban. 



Ott hátul, az a hatalmas homokhegy, ami az óceánba ömlik, az a hely, ahol két km széles a sziget, ahol idefelé jövet a másik oldaláról fényképeztem.



Az abszolút kedvenc fotóm:





Itt több helyen is kiszállok fotózni és egy ilyen kaktuszból letörök egy pici hajtást, amit haza is hozunk majd és elültetem. ;-) 

Leérkezünk a tengerparthoz, ami végtelen hosszú, vadul hullámzik, a víz még a lábunknak is hideg. Egy jó fél órát sétálunk a parton. 












Itt áll Gustav Winter egyik villája, aki egy német hadi mérnök volt és 1941-ben felvásárolta az egész Jandia-félszigetet, a Costa Calmától délre. A 60-as évektől kezdve folyamatosan eladta a földjei egy részét németeknek. Egy Wenner nevű építész kezdte el beépíteni szállásokkal a Costa Calmát, így azt mondják, a Costa Clama egy "német találmány". 





A valamikori Cofete falu, valamikori temetője valahogyan lélegzetelállítólag hat ránk. Valami van benne, ami meghat, megfog, elvarázsol. Ahogy kinyitjuk a csikorgó temetőajtót, ami puffanással csapódik be, azonnal megindul a fantáziám és western filmeket látok magam előtt. Ahogy mondom ezt M-nek, mondja, hogy már csak a szél görgette szúrós bozót golyó hiányzik és a zene. Én pedig rákezdek erre és egész nap nem tudom kiverni a fejemből. :-) És ha belenéztek, ebbe, látjátok a film elején (a reklám után), azt a vízpumpáló szélkereket, ami csikorog, amikből itt a szigeten olyan sok van. 











Hazafelé úton éppen látunk egy landoló repülőt: 


3 megjegyzés:

  1. Csodalatos a taj,nagyszeruek a fotok!

    VálaszTörlés
  2. Mi anno nem mentünk le egészen Cofete partjáig-csak a kilátóig-, mert nagyon cudar volt az idő. Nagy kár. A temetős képeid nagyon tetszenek, valami frappáns címmel nálam tuti díjat nyernél velük...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, imádom a temetős képeket :-) És az az egész part mesebeli volt.

      Törlés