2013. december 9., hétfő

Fuerteventura - Utolsó két nap

2013. November 15.

Ez az utolsó napunk itt és ez is a lustálkodás jegyében telik. 13 óráig otthon vagyunk, olvasgatunk, majd a kedvenc strandukhoz, Cotilloba megyünk, ahol kellemes két órát töltünk el. Útközben látni ezeket a aloe verakat (? - nem biztos, csak annak gondolom) és itt egy egész ültetvény van belőlük, amit eddig sosem tudtam lefotózni, mert a strandoláshoz nem vittem egyszer sem a fényképezőgépet. Ma direkt ezek miatt elhoztam. 






 

Két kellemes órát töltünk el a strandon és hazafelé megyünk még bevásárlni. Veszünk egy egész nyulat, ami 5,78 Euroért szinte ajándék és abban reménykedünk, hogy szét tudjuk szedni úgy, hogy a grillen jól átsüljön. Veszünk egy csomag grillmarinálót és azzal kenem be.




A nyuszkó istenien átsül, nagyon finom és bánjuk, hogy csak az utolsó este voltunk elég bátrak hozzá. De jó lett volna belőle egy pörköltet is csinálni. 
A vacsora után bepakolom a bőröndöket. 

2013. November 16.

7:15-kor kelünk, egy órával később indulunk a reptérre. Még találkozunk az apartman tulajdonosnővel, beszélgetünk majdnem egy fél órát, de még így is időben érünk a reptérre. Az autókölcsönző kinti részén nincs alkalmazott. Letesszük az autót és leadjuk a kulcsot, senkit sem érdekel, hogy mi van az autóval, Viszont a kreditkártyáról foglalózott 200 Euromat sem adják vissza, csak akkor, ha megnézik majd az autót és nincs kár rajta. Remek! Ha már elmentünk, bármit mondhatnak, de nincs mit tenni, mert nem hajnalndó kijönni senki sem a kocsihoz. Csak reménykedhetünk, hogy mivel itt ez a bevált szokás, nem tolnak ki velünk. (Végül nincs gond, megvana pénz.)

Szépen hazarepülünk és szinte átláthatatlan ködben landolunk, aminek látványa, a gondolattal vegyítve, hogy most kerek egy évig nem utazhatunk igazi ilyen távolabbi, vagy hosszabb nyaralásra, máris depressziós érzelmekkel tölt el. 

Összegzés 

Fuerteventura tetszett, a kopár táj is tud érdekességeket kínálni és meg van a maga szépsége. Az eddig látott Kanári-szigetekhez képest (Teneriffa és Lanzarote) sokkal alulfejletebb itt az infrastruktúra, azaz nincs sok nagy üzlet, nincs sok nagy hotel és igazán turistás település, falusias érzése van az embernek, de ennek előnye is van, a szigetet nem lepik el turisták. Hiába, hogy rengeteg csodaszép strand van, az állandó erős szél és hullámzás miatt szinte lehetetlen fürdeni, így másodjára már nem feltétlenül jönnénk ide vissza, mert ha a látnivalók kifogynak és fürdeni sem lehet, akkor már unalmas lenne. Az árak ugyanolyanok voltak, mint bárhol máshol a Kanári-szigeteken. Ami kicsit meglepő volt, hogy Corallejo minden szuvenírüzletében kínaiak ültek az eladópult mögött. :-) 

5 megjegyzés:

  1. A növények, amiket fotóztál az agave nevet viselik. Szívós növény, sokszor isteni finom citromos illatú virággal. Szép nyaralásotok volt, de értem azt is, hogy nem feltétlen mennétek vissza. Mi is ezzel a bilanccal jöttünk vissza Lanzarote-ról. Szép volt, jó volt, de egyszer elég volt. Annyi más felfedeznivaló van még... :-)
    ("minden szuvenírüzletében kínaiak ültek az eladópult mögött" - nem lepődöm meg, hisz már minden országban ott vannak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, szerintem ez nem lehet az agevé, mert azt ismerem, annak vaskos, kifelé görbülő, ezüstös zöld a levele és másmilyen a virágja is. Ennek egyenesen felfelé néző zöld levelei voltak, pont, mint az aloénak és ott a környéken mindenütt aloe készítű fabrikok is voltak. Küldök egy képet (saját) agavéról.

      Törlés
  2. Van közelebbi fotód is a növényről??? Volt agave-m is, aloe-m most is van. Én agave-ra tippeltem. Lehet, hogy neked van igazad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia küldtem még két képet mailben agavéról. Engem az győz meg, hogy az agavénak kifelé állnak a levelei és nagyon ezüstszínű, ezek tipikusan aloésan állnak, felül befelé és zöldek...a kettő egész másképp néz ki. Az agavét azonnal felismerem, viszont aloéról nem tudtam, hogy van ilyen nagy rúdvirágja.

      Törlés
    2. Most néztem a neten, az aloának egész más a virágja, alacsonyabb ród, sárga virágokkal. Az agavénak meg van rengeteg fajtája, olyan is, amit még nem láttam, itt egy jó oldal: http://en.wikipedia.org/wiki/Agave
      így neked lehet igazad. :-)

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről