2014. március 30., vasárnap

Végre Innsbruck

Már fiatalon is mindig meg akartam nézni Innsbruckot, megfogtak és megmaradtak bennem azok a katalógusképek, ahol a városka felett hatalmas havas hegyormok magasodnak.


Párszor már átutaztunk a városon délnek, a Garda-tóhoz tartva, de sosem volt idő megállni, szétnézni. 
Most végre eljutottam a városba, ami egy gyönygszerm és még sokkal jobban beleszerettem, mint Salzburga, valahogy beszippantott a város, és én borzalmas vágyakozást éreztem, hogy ott szeretnék élni.

Ahogy leér az ember a meredek hegyi útról a völgybe, az út utolsó szakaszán "vészfékesző utak" vannak, hogyha egy teherató a 16%-os lejtőn nemtudna fékezni, így tudjon megállni:



Hát, nem szerenék kényszerből egy ilyen menekvőutat kipróbálni, őszintén.
Leréve Zirlnél az Inn folyó völgyébe, hamarosan jobbra mellettünk elérjük az innsbrucki repteret, ahol meg lehet állni és a felszálló gépeket figyelni. Mivel Inssbruckot minden oldalról magas hegyek veszik körbe, nem egyszerű itt sem a landolás, sem a felszállás.



Innsbruckba érve természetesen előbb egy csomó idő elmegy parkolókereséssel, de mikor lárjuk, hogy egy órára 2,50 Eurot akarnak a parkolóházakban, akkor inkább továbbkeresgélünk. Találunk is teljesen ingyenes parkolót, így nem kell az idő miatt aggódnunk. Csodálatos nyárias időben indulunk el felfedezni a várost.













Folyt. köv....:-)

4 megjegyzés:

  1. Látom nem csak én imádom a havas hegycsúcsokat. Itt ahol lakunk, a Kapuvárról hazafelé vezető úton, ha tiszta az idő nagyon messze látni a havas Alpok csúcsait vagyis hát arra tippelünk mert ott más nem nagyon van. 16 éve ezen az úton járunk, de csak pár éve fedeztem fel, mert annyira messze van és olyan kicsi, de mégis érezni az erejét még ilyen távolságból is. Imádom, ha tehetem leállok és gyönyörködöm benne. Remélem egyszer én is láthatok ilyen gyönyörűséget közelről! Jobban vágyom rá mint tengert vagy óceánt látni! :) Csodaszépek a képeid, szeretem nézegetni őket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Barbi, örülök, hogy tetszenek a képeim és én is meg vagyok ám babonázva a magas és havass hegycsúcsoktól, szinte mágnesként vonzanak magukhoz. Úgyhogy megértelek. :-) üdv

      Törlés
  2. Épp április 10-én érkezem meg magam is Innsbruckba. :) És München a kedvenc városom, az életem. :) Hihetetlen, hogy még ebben is hasonlítunk.
    Üdv.:
    Ina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. München nekem is évekig nagyon akedvencem volt, de most, hogy 12 éve már itt élek, már nem találom annyira érdekesnek, van, hogy egy egész év is eltelik úgy, hogy be sem megyek a városba, mert mi eléggé kint lakunk. üdv

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről