2014. augusztus 13., szerda

Túra a Delpsee-hez

Két éve nem tudunk túrázni meni, mert alig van nyaranta közös szabadnapunk és amikor meg volt vagy esett az eső vagy csak egy nap volt és sokmás teendő volt. De most, augusztus elsején végre eljutottunk a hegyekbe. Végre közös szabadnapunk volt és nem esett az eső. 

Kinyitottam, előtte való este (mint mindig) az erről a területről szóló részletes túratérképet és bogarásztam benne egy túra után, ahol még nem jártunk. Az évek múltával egyre kevesebb ilyen helyet tudunk találni. Szeretjük az újat és ha köttúra, azaz olyan, hogy egy másik útvonalon megyünk fel és egy másikon vissza, hogy különböző dolgokat láthassunk és szeretünk az erdők szintjénél magasabbra menni, jobban mondva, én nem szeretek erdőben menni, mert én a szabad területet, a kilátást részesítem előnyben. És minél fentebb megy az ember, annnál érdekesebb dolgokat lehet látni. 

Mostani célunk a Sylvenstein víztározó tó mögött feküdt és kiindulási pont a tó egyik csücskénél lévő Fall nevű pár házas település volt. 






Előbb egy hosszú aszfaltozott úton meneteltünk, aminek mindkét oldalán vad málnás volt, rengeteg érett málnával, de csak 2-3 szemet mertem megkóstolni, azt is, ami magasabban lógott, mert mindig intenek a róka-szalagféreg betegségtől, ami a róka nyálával terjed és a rádióban szokták mondani, hogy ne egyen az ember vad erdei gyümölcsöt emiatt. Pedig milyen finom volt és simán össze tudtam volna egy egész vödörre valót szedni belőle. 



A hosszú aszfaltút után egy több kilométer hosszú kanyargós, enyhén emelkedő erdészút következett (azaz dzsippel járható salakos út). Ez végig az erdőn keresztül vezetett és mellettünk mindig feltűnt egy zöldes vízű patak a mélyben. Lepkék százai lepték el az útmenti virágokat, néha egy helyen több, mint 10 lepke is volt egyszerre. Nem győztem fényképezni, ami rengeteg időt elvett. Ezekről majd később lesz egy külön bejegyzés. 








Valamikor az út elkezdett lefelé tartani, amit utálunk, mert ha az ember már egyszer felküzdötte magát valamennyire, akkor nincs kedve lemenni és ismételten felmenni. 




Itt az alábbi képen egy kicsi piros vonallal jelöltem be a vízesést, ami egy tónak a vízéből ömlik le és ott fent volt a mai célunk. Amikor innen megláttuk, milyen távol és magasan van még, kételkedtünk, hogy lesz-e erőnk odáig eljutni.  




Esővédő menedékház

Gyakran szép rálátás nyílt a Krottenbach vizére. Amikor véget ért ez a szélesebb út, egy farakásnál uzsonna pihenőt tartottunk, majd ezután egy vékony csapáson indult tovább az erdőben és bokrok között az ösvény. 



 Az uzsonnaszünetünknél elleptek a lepkék, a fejemre, a ruhámra, a kezemre, mindenütt rám szálltak. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése