2014. szeptember 30., kedd

Kréta, Stalis 2014 - Elounda és Spinalonga

2014. szeptember 20.


Természetesen ismét meggondolatlan kijelentésnek bizonyult, amit az utazás előtt terjesztettünk, hogy mi itt csak pihenni és strandolni fogunk. :-) Az izgő-mozgó belsőnk, a kíváncsiságunk sosem hagyná ezt ennyiben, akármilyen kimerültek is vagyunk. Már az első napon autóba ülünk és felfedező útra indulunk, spontán, minden terv nélkül keletre. 




Elsőként lekanyarodunk Agios Nikolaos előtt Elounda felé és bejárjuk a Spinalonga szigettel szemközti partvonalat. Az agyamban való névkáoszt az útikönyv csak még jobban összekeverte, így most a wikipedia segítségével írom le, hogy pontosan mi micsoda. Elounda településsel szemközt fekszik a hosszan elnyúló Spinalonga félsziget, amire gyalogosan át is lehet sétálni. Kicsivel mellette pedig a picike kerek, szintén Spinalonga névre hallgató szigetecske, mely Plaka településsel szemközt fekszik és hajóval közelíthető meg. A két sziget valamikor egybe tartozott, állítólag a velenceik választották szét őket. 1954 óta a sziget (egyként számítják a kettőt) visszakapta ókori nevét, hivatalosan most Kalydon-nak nevezik, de a köznyelvben még most is a velencei időkből származó Spinalongának mondják. 








A Görögország-témájú könyveket szívesen olvasók számára a kis Spinalonga sziget az ún. leprekolóniáról ismert, Victoria Hislop: A sziget c. könyvéből. Az izgalmas regényben bemutatott leprások szigete a valóságban is létezett, de mielőtt karanténná vált, évszázadokon át oszmán ellenőrzés alatt áll és több mint ezer muszlim lakóval bírt. 

Pillanatra felmerül bennünk a gondolat, hogy áthajókázhatnánk, de a viharos szél és a tűző napsütés nem erősítik meg bennünk ezt a gondolatot, amúgy is egy, a peloponnészoszi Monemvasiához hasonló romhalmaznak tűnik az egész, pér erődfal és romos kőház lehet ott, ami nem kelti fel az érdeklődésünket. 

Itt használom első alkalommal az új CPL-polarizációs szűrőmet és azonnal meg vagyok elégedve az eredményel, hogy ez a szűrő a vizen felcsillanó fénysugarakat kiszűrve, a vizet szinte átláthatóvá varázsolva, különleges hangulatot ad a képeknek. A késeőbbiekre nézve megemlíteném, hogy az egész nyaralás alatt folyamatosan egy UV-szűrővel dolgoztam, ami kiszűri a távolba fotózott képekből a pára által okozott elmosódásokat és erőteljesebbé teszi a színeket. A két szűrőlencse folytonos magammal hordozása, cserélgetése és tisztogatása valamennyivel több odafigyelést igényelt, de nem okozott különösebb problémát. 






Az aprócska Plaka nevű falu partján lenyűgözött a tenger és a szemközti vöröses part az erélyes szineivel. 










4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Örülök, hogy újra görögországi élményeket olvashatok tőled. A negatívumokat sajnálom, azért hidd el, nem veszett még oda teljesen Hellász-csak, Észak-Kréta jelentős része (meg még számos hely, Zante, Mykonos, stb.) vált sajnos ilyenné, sok-sok éve már. Bár valószínűleg, ahogy írod is, a helyzet csak romlik. De azért messze, keleten, vagy a déli part jelentős részén még megvan az, amiért szeretjük Krétát, szeretjük azt a földet.
    Vagyis, ne mondj le róla még. :)
    Várom a további részeket, remek szórakozás volt így késői ebédidőre az eddig három fejezet, köszönet érte!

    VálaszTörlés
  2. Szia, örülök, hogy olvasol és tetszik is. :-)
    Lassan haladok, mert már dolgozom és párhuzamosan megy az egész németül is, van, hogy németül írom meg és azután fordítom magyarra, vagy, hogy fordítva, de lassan haladok.
    Nem mondtunk le Krétáról, de szívesen veszek tippeket, melyik szigeten nincs még "invázió". Jövőre is Görögország lenne. Krétára szívesen mennék vissza a déli része, Ag. Gallini felé és attól a keletre-nyugatra eső részeket bejárni.
    üdv

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szepek a fotok,a szuro csodakra kepes plane a napsuteses napokon,en is hasznalom sokat.Jo ujra olvasni a beszamolodat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Orsi és örülök, hogy hű olvasóm vagy. üdv

      Törlés