2014. december 26., péntek

La Réunion - Cap Noir/Mafete

November 26. 

7-órakor kelünk és 8:15-kor elindulunk St. Paul felé, a Cap Noir a célunk, de ma reggel is dugóban ácsorgunk az autópályán. Rettentően idegesítő, mert időben felkelünk, egész napra tervezünk és aztán minden csúszik a dugó miatt. 

ilyen tájak mellett ácsorgunk a dugóbanaz autópályán

10 órára érünk csak fel a Dos d’Ane falu feletti parkolóba, ahonnan a másfél órásnak leírt túra indul. Minden hegyre borzalmasan sok és meredek kanyarral bíró szerpentinút vezet fel. Eleve ezek leküzdése (egy ilyen gyenge motorral rendelkező autóval) sok időbe telik. 
Mivel több helyen is olvastam, hogy a passzát felhők délelőtt korán, azaz már 10 óra körül elérik a hegyeket, ilyen túrákra korán kell indulni, mert különben könnyen megeshet, hogy minden a felhők között vész el és pár méternél többet nem is lehet látni. Nekünk e téren hatalmas szerencsénk van az egész utazás alatt. 
Míg lent 27 fok volt, itt fent a hegyen (1.140 m) csak 20-22 fok van, de ez is bőven elég, mert ha süt a nap, akkor iszonyú melegnek érződik. A Cap Noir-ról meseszép kilátás nyílik az amúgy autóval megközelíthetetlen Mafete völgykatlanra. 













Itt most tennék egy kis kitérőt. A sziget belsejében három ún. Cirque (a szótár szerint cirkusz, az én gondolkozásom szerint „kerület”) található: a Cirque de Mafete, Salazie és Cialos. Mind a három egy hatalmas nagy, üst szerű völgykatlan, mindegyik szinte minden oldalról hegyekkel van elzárva a külvilágtól. Hogy jobban el tudjuk képzelni, kivágtam egy részletet a google earth-ből. 


Itt valamikor az ősidőkben egy hatalmas vulkán uralta a sziget akkori közepét, a Piton des Neiges, ami rendszeresen kitört és a kiömlött lávával táplálta a sziget növekedését. A vulkán csúcsa alatt, a hegy lejtői mögött, mindenütt gigantikus méretű magmakamrák voltak. Egy hatalmas, ősidőkben játszódó, robbanásszerű kitörés során a vulkán teteje szétrobbant és az oldalsó magmakamrák teteje is berogyott. Így láthatjuk a műholdas felvételről, hogy a három völgykatlan, tulajdonképpen egy ősvulkán gyomra, melyeket az ősvulkán falai ma is egy hatalmas, nem teljesen egybefüggő kalderaperemként ölelnek körbe. Az évmilliók során a természeti erők leerodálták és kivájták a völgyek belsejét. 


Végigjárjuk a másfél órás túraútvonalat, előbb lefelé megyünk, majd sokkal többet felfelé, néha meredek az ösvény és pár helyen egy-egy fémlétrát is odatettek. Alaposan leizzadunk, de a túra mindent megért. Innen látja az ember azokat a tipikus katalógusképeket, amik a réunioni utazásoknál szoktak lenni. A három párhuzamos hegygerinc, a hihetetlenül mélyen felszabdalt táj, a rengeteg zöld. Ilyen táj sehol sincs, ezért nekünk szinte már földönkívülinek hat. Rettentő nagy hatással van ránk. Egyszerűen gigantikus a Mafetére való rálátás. 



























A túra végén, a parkoló feletti kis lejtőn, a zöld főben ülve, egy fa alatt uszonnázunk, aminek meghitt hangulata van és utána elindulunk tovább Sainte Suzanne felé. 

2 megjegyzés:

  1. Ámulok és bámulok! Úgy írod le az élményeidet, hogy képzeletben veled van az olvasó.Látszik a sok utánaolvasás, precíz a tájékoztatás, tökéletesek a helyszínek neveinek leírása. Csak így tovább, boldogan olvasom, örülök, hogy te is megszeretted Réuniont. Üdv:Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsuzsa,
      jajj, a francia neveket nem hogy kiolvasni, kimondani sem tudom. Az utazás alatt naplót írtam, abba minden este leírtama neveket a térképből kinézve, meg itthon, ahogy írom a beszámot, is nyitva van mellettem az asztalon a térkép. A vulkánok már hosszú évek óta érdekelnek, rengeteg vulkános könyvet olvastam már és sok alapismeretem van a vulkáni működésről. Köszönöm ez elismerésed, jól esik.
      üdv, Andi

      Törlés