2015. január 13., kedd

La Réunion - Forȇt de Bebour, Bassin Hirondelles

Burg Muartból most nem hazafelé, hanem az N3-as úton a Col de Bellevue hágó (1.606 m) felé tartunk, ahol legutóbb hazafelé a ködben vésztünk el. 









És innen La Petite Plaine falun keresztül a Forȇt de Bebour erdőbe indulunk. Ez a sziget egyik primér erdeje, amiben kifejezetten a szigetre jellemző őshonos növényzet található. A sűrű, áthatolhatatlan dzsungelben orchideák is nőnek, amiket sajnos nem látunk sehol. 

















Leírhatatlan gyönyörűségű a táj és a növénytakaró. Nem tudom leírni szavakkal, de a képek is csak kis részben adják vissza a látottakat. Egy ideig autókázunk a kanyargós erdei úton. Itt 2-3 túra közül választhatunk a könyvből, de már nem akarunk hosszabb, órákig tartó nagy menetelésbe kezdeni (természetesen pokoli hőség van), így egy túrának a felét választjuk, ami innen a Takamka-völgyig vezetne és egy leágazásnál egy tóhoz, a Bassin Hirondelles-hez lehet letérni. 





Csupán 200 méter szintkülönbséget kell megtennünk a párás, cseppfolyós időben. A páfrányokkal, mindenféle ismeretlen őserdei növénnyel teli sűrű erdőben, eleinte egy deszkalapokkal lerakott, kiépített ösvény vezet, fejmagasságig érő kék hortenziák és derékig érő hatalmas fehér kálák között. Csodálatos és mesebeli az egész. Csúszós, nedves ösvényen, nagyon lépcsőzetesen halad az ösvény, folyton fák ágaiba és gyökerekbe kell kapaszkodnunk, hogy le tudjunk a csúszós úton a magas agyaglépcsőkön lépkedni. Egyszer megcsúszok és jó nagyon tanyálok az oldalamra, éppen hogy csak nem a fényképezőgépre esek rá. 



















Elég sokat megyünk lefelé, időben egy jó ¾ órát. Egy nagy tavat vártunk el valahol lent egy tisztáson, így nem vagyunk egészen biztosak benne, hogy amikor megérkezünk egy patak, picúrka smaragd zöld színű kiöblösödéséhez, hogy valóban ez-e a tó, amihez elindultunk. De innen már ösvény nem vezet tovább, így csak ez lehet és mi pedig tucskosra vagyunk izzadva és izzik a testünk a hőségtől. Semmi és senki sem tarthat vissza, hogy ebben a tóban megmártózzunk – meztelnül. Mivel semmi strandholmi nincs nálunk, de másik ember fia sincs itt a közelben, levetkőzünk anyaszült meztelenre és belecsobbanunk a jeges vizű tóba, ami a legmélyebb helyen is maximum másfél-két méter mély, de inkább sokkal sekélyebb. A vize kristálytiszta, az aljzat köves és a kövek vastagon be vannak nőve valami nyálkás, csúszós békanyálszerűséggel. 










Keresztülúszunk, a túloldalon nagy sziklákra lehet kimászni, ahol melengetjük a testünket a nap sugaraival, ugyanis a víz sokkolóan jeges. Az utolsó pár méteren már majdnem görcsbe álltak a végtagjaink. A forró sziklán alig lehet megállni. Mögöttünk a patak kisebb vízesésekben folyik tovább lefelé. Eszményi, mesebeli, leírhatatlan, felfoghatatlan, extázis ez a hely. Az egyik csúcspontja a nyaralásnak. Az a hely, amit eddig csak filmekben láttunk és amiről csak álmodni mertünk és teljesen perfekt a magányos meztelenségünk az egészhez. Amikor visszaúszunk a túloldalra, hangokat hallunk és hamarosan egy idősebb, 60 év körüli pár érkezik meg a keskeny sziklás részhez, ahova lepakoltuk a ruhánkat. Rosszallóan és szégyenkezve, elfordulva mennek kicsit odébb, látszik, hogy totál zavarban vannak, ami rólunk nem mondható el, ugyanis nekünk még valahogyan meg is kell száradnunk, úgyhogy egy darabig még pucéran ácsorgunk a sziklákon, aztán felvesszük nedvesre és büdösre izzadt, koszos holmijainkat, eszünk egy szendvicset és elindulunk felfelé. Lassan megyünk, hogy ne készüljünk nagyon ki a hőségben. A tó jeges vizének hatása még egy jó darabon kihat és nem izzadunk olyan borzalmasan, ahogy szoktunk. Csodálatos élmény volt. 



Igen csak megéheztünk és egy erdei pihenőhelynél esszük meg a második szendvicsünket, majd elindulunk hazafelé.


Megint pizzát és salátát vacsorázunk. Azután megjelenik az erkélyen ismét egy olyan óriáspók (babouk a neve, mint később a szigeten élő magyar ismerősömtől megtudom), mint a második napon volt a lakásban. Ez egy egy eurós méretű tasakot hordoz a hasán és miután palancsintává válik, mini kis pókók másznak ki a tasakjából. Ettől eléggé bepánikolok, hogy a pókbébik majd mindenünkbe bemásznak és hazahozzuk őket. Már az első pók és mégjobban a skorpió óta, mindet zárva tartok, ami zárható és percekig püfölöm, meg villával belepiszkálok a vándorbakancsokba, mielőtt felvennénk. Annyira lesokkol ez az undorító ó, hatalmas pók, hogy még éjjel is róla álmodok és sikongatok álmomban. 
Sokáig iszogatunk az erkélyen, csodásak ezek az esték.









Másfajta, ismeretlen, különös lények is meglátogatnak:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése