2015. január 25., vasárnap

Mauritius - Cap Malheureux és Grand Baie

A Cap Malheureux-hoz megyünk, ahol a piros tetős templom van, ami a sziget sok képeslapján látható és annó nem láttuk. Éppen egy esküvő zajlik itt. A virágba borult flameboyant fák itt lépten-nyomon jönnek egymás után és nem győzöm fotózni őket.












Ritka, de létezik: sárga flameboyant: 





Pereybere: 

Majd Grand Baie-re megyünk és ott már annyira beborul az ég, hogy korom fekete. Sétálunk egy kicsit.



















Igazából, utána még el akartunk menni Mon Choisy és Trou aux Biches partjaihoz, amiket a google earthből tanulmányoztam és a legszebbeknek ítéltem meg, de már kezd késő lenni és lóg az eső lába is, így inkább beugrunk a Grand Baie-n lévő hatalmas Super U áruházba. Ennek parkolójában annak idején büfés bódék voltak és isteni finom indiai kaját ettünk itt, ezt szerettük volna most is, de mindent átépítettek, az egész ilyen plaza szerű lett (Mall-nak hívják itt) és egy csomó üzlet nyílt a szupermarket oldalában és előterében, de az indiai büfét már nem találjuk.
Itt az üzletben szembesülünk a ténnyel, hogy a választások miatt most három napig tilos az üzleteknek alkoholt árulniuk. Az alkoholos polcok nagy rózsaszín leplekkel vannak letakarva és külön biztonsági őr őrzi őket. Hát mit ne mondjak, eléggé mérgesek vagyunk, mert milyen nyaralás az már, ahol esténként nem ihatunk egy söröcskét sem. Már pedig otthon már csak egy nagy 650 ml-es üveggel van.

Az egyik hindu templom, ahová 2007-ben bementem: 


képek 2007-ből:










A hazafelé úton, Mon Choisy Beach:









Port Louisnál hatalmas dugóban állunk. Fél 7-re érünk haza. Salátát vacsorázunk és kint ücsörgünk. 


6 megjegyzés:

  1. Kedves Flögi!
    Szép jó estét!
    Mi néhány nap múlva megyünk Mauritiusra, és azt szeretném kérdezni, hogy a helyi gyümölcsöket és zöldségeket hogyan és miben mosták meg, hogy meg tudják enni? Hallottam Neogramon (azt hiszem) használatáról, de érdekelne az Ön véleménye is, mint aki már többször volt a trópusokon. Illetve ha volt hasmenéses állapotuk, azt mivel kezelték - tömény alkoholos belső fertőtlenítésen kívül? :)
    Köszönöm a gyors választ előre is,
    smaragd89

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Smaragd!
      Köszönöm a megtisztelést, de blogban tegeződni szokás, így én ennél is maradnék, ha nem probléma.
      Mauritiuson nincs fertőző betegség, malária sem, nem szükséges semmilyen oltás sem, nincs veszélyes állat sem, legalábbis a szárazföldön, a tengerben oda kell figyelni egy kicsit, mibe lépünk.
      Bevallom, mi a gyümölcsöt egyáltalán nem is mostuk meg, csak meghámoztuk. Szerintem a Neomagnol (klórtabletta) (Neogranormon az hámosító kenőcs) rettentően túlzás. Nem volt hasmenésünk egyszer sem.
      Töményet mi nem iszunk sosem, csak sört vagy bort. Imodium és egyéb fajta hasfogó tabletta mindig legyen nálatok utazáson. Mást nem tudok tanácsolni. Mauritiuson nincs mitől aggódni.
      üdv

      Törlés
    2. Kedves Flögi!
      Köszönöm szépen a gyors választ! Nem voltam biztos a tegezésben, így lett a komoly fogalmazás. És igen, a két terméket sikerült összemosni. :)
      Megnyugtató amit írsz, főleg a gyümölcsökről, mert arra számítok, hogy abból sokat fogunk enni. Remélem. Már nagyon kíváncsi vagyok erre a szigetre! Köszönöm az élménybeszámolót,meg a pakolási listát, hasznosítom mindkettőt. :)
      Üdv :)

      Törlés
    3. Nagyon szívesen. Ha van még kérdés, ide vele! :-) Jó utazást és nagyon szép nyaralást kívánok nektek!
      üdv

      Törlés
  2. 1)Normaflore-ra gondoltatok:) sajnos az en gyomrom is igen erzekeny
    2)Igen es Legyen nálatok Imodium bar az vegszukseg eseten.
    3)estenkent 40 fokos Gin, v.Vodka is sokat segithet

    VálaszTörlés
  3. Szia,
    1. volt, de nem az egész utazás alatt nem volt semmilyen fertőzéses, gyomorrontásos, vagy hasmenéses problémánk.
    2. Imodium mindig van minden utazáson nálunk.
    3. Tömény még soha nem használt, ez egy tévhit.

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről