2015. február 21., szombat

A tél nyomában

Nem vagyok egy télkedvelő ember. De a friss havat és a szép havas tájakat kedvelem. Korábban itt Németországban mindig a február volt a leghidegebb hónap és sok havazással is járt. Ez az utóbbi években nem mondható el. Korábban elmentünk februárban többször is a hegyekbe, de tavaly sem volt már szerencsénk Berchtesgadenben. Csak szürkeség volt és semmi hó. A mai napon még találtunk havat, de szürke, szeles idő volt, nem esett jól kint lenni, a fejem is megfájdult. 

Kedves blogismerősöm, Kavics bejegyzése inspirált, hogy ebbe a térségbe induljunk el. Ahogy előre rettegtünk tőle, úgy is lett, az autópályán hatalmas dugóba keveredtünk és két óra alatt tettünk meg 30 km-et. Az embernek ilyenkor már mindentől elmegy a kedve. A végén egy alsóbb rendű kerülőúton tudtunk gyorsabban haladni. Végül, jó sokára odaértünk a Schlierseehez, amin többen is korcsolyáztak. 


Ezután a Spitzingseehez autóztunk, ahol 4 Eurót fizettünk a parkolásért, hogy egy alig egy órás sétát tehessünk a tó körül. 













Szürkeség volt, hideg szél, nem éreztem nagyon jól magam és közben annyira elment az idő, hogy meg is éheztünk és a környéken nézegettünk éttermek után, de nem találtunk kedvünkre valót. 

Schliersee


Bayrischzell





Fischbauchau





Végül a hazafelé úton, Hofoldingban ettünk egy nagy bajor étteremben, ami a hússzeleteiről ismert.

2015. február 16., hétfő

Izland - tervezés

Szóval..., a repülőjegyek megvoltak és én jóformán semmit sem tudtam Izlandról. Úgyhogy gyorsan le is vettem ezt a vastag könyvet a polcról és el is olvastam, ki is jegyzeteltem és a térképen hamar eligazodtam, még ha a neveket néha nem csak kimondani, de kiolvasni is főleg megjegyezni vagy újra leírni is pokolian nehéz.
Ne csodálkozzatok, én gyűjtöm az útikönyveket és országtérképeket. Ha valami hely eszembe jut, ami éppen érdekel, és azt gonodlom, szeretnék majd odautazni valamikor, akkor megveszem az útikönyvet, átlapozom és felkerül a polrca, így megeshet ez, hogy éppen el sem kell mennem megvenni, amikor kell, mert már itthon van. (Így van itthon Chile, Kuba, Costa Rica és Panama útikönyvünk is. :-))
Hoztam haza sok német katalógust, amikben Izland körutazások vannak és ezekre alapozva egy hét alatt összeraktam a 14 napos körutazást. 


Kezdetben elrémített, hogy ott "olcsón" (nem, nem olcsón, csak olcsóbban a baromi drágánnál) csak vendégázakban lakhatunk, ahol a konyha, fürdő és wc közös az éppen ott lakó vendégekkel.  De más választásunk nem igen kínálkozott és miközben a szállásokat sorjában foglalgattam, már egyre kevésbé zavart ez a tény. 

A körutazásunkba nagyon szívesen beletettem volna jó pár túrát is, de 14 napba sajnos ezek nem férnek bele, csak a legfontosabb látnivalók, amiket a szigetet körbejáró, 1-es út mentén lehet elérni. Ha egy helyen 1-2 éjszakával tovább maradtunk volna, ez már extrém módon megdrágította volna, az emígy sem éppen olcsó utazást. Ez most nem fért bele már a keretbe. De talán visszatérünk egy másik alkalomm még.  

Előbb úgy terveztem ezt a bejegyzést, hogy fellistázom pontosan az egész útitervet, de ehhez olyan sokat kellene írni, hogy ehhez nincs sem időm, sem türelmem, így most ez mégis csak elmarad.

A szigetet, durván a partvonalat követve teljesen körbe autózzuk, a belsejébe, azaz a Felföldre sajnos nem jutunk el, mert ahhoz négykerékmeghajtású autó kell, ami napi 200 Euro körül van, ez pedig végképp nem fért bele a tervezett keretbe.

Pár jelentős látnivalót megemlítenék azért, mint pl. a Þingvellir Nemzeti Parkot a vízeséseivel, a Geyzírrel és a kontinentális törésvonallal:




Aztán a különös sziklaalakzatokkal díszített lagúnát Dyrhólaey-nél:


a gleccserlagúnát Jökulsárlón-nál:


és még annyi sok képet mutatnék, de csak ezekre kaptam Eszter ismerősömtől engedélyt, más honlapokról nem veszek el kérdés nélkül képeket. 

Aztán a keleti fjordok és Borgarfjörður Eystri (vagy másképp Bakkagerdi) öreg halázsfalu, a leírhatatlanul csodás és zöld tájak, rénszarvasok, lundák, fókák és talán még bálnák is...

Ez itt egy lunda, akik akkor költenek, amikor mi arra járunk, a sziklás partok tele vannak a fészkeikkel és nagyon remélem, hogy nem csak látni fogunk párat, de jó képeket is fogok lőni róluk:

Quelle:
http://de.wikipedia.org/wiki/Papageitaucher

Azután északon a Myvatn-krátertó környéke és annak látványosságai, majd egy vitorláshajókázás Husavikból, bálnalessel. Minden vágyam a kicsapó bálnauszonyt látni és fotózni...

Mind ezek a dolgok felvetik bennem a nagyon erős filozófálást, hogy talán itt lenne az ideje egy komolyabb tükörreflexes gépet is venni, de minden tartozékkal ez is pokoli kiadás. De vajon elégedett lszek-e a képekkel így is? 

Aztán a nyugati fjordok, az eredeti halászfalvaikkal, ahol a szárított hal feldolgozás mindennapjait élhetjük meg és ismét keresgélhetünk lundákat. 

És még sorolhatnák több tíz csodálatos természeti látványosságot, vízesést, hogy órákig írhatnám ezt a bejegyzést, de azt majd inkább akkor teszem, amikor már visszatértünk. ;-)

Végül pedig az utazás végén egy csoportos kirándulás keretében elmennénk a Landmannalaugar térségbe, ahol a hegyek színesek és mesebeliek, ahol vulkán vulkánt váltogat és a patakok víze forró... 





Hát csoda, hogy teljesen be vagyok lelkesedve?

Köszönet a képekért Eszternek. 

2015. február 4., szerda

Réunion - Mauritius összegzés

Talán emlékszik még valaki, hogy a másik lehetőség, ahova menni akartunk, a Seychelle-szigetek voltak. Cédulát is húztunk a két hely nevével, ami a döntésünkben erősített, mert mindketten Réuniont húztuk ki. 
Az idén voltak a barátaink a Seychelle-szigeteken. Azt kell mondanom, hogy rettenetesen örülök, hogy a mi döntésünk Réunion volt. Ez a leírhatatlan változatosság, a trópusi táj és a hegyek, a rengeteg vízesés…minden együtt nekünk sokkal többet adott, mintha ugyanennyi idő alatt folyton csak álomszép strandokat nézegettünk volna. Közben kialakult az az érzés is bennünk, hogy már nem vágyunk a Seychelle-szigetekre, nem tudnának nekünk eleget adni, úgy értem a látni akarásunknak elegendőt. Mint ahogyan a Maldív-szigetek sem. 



Réunion teljesen tökéletes volt, tele kalandokkal. 
Mauritisról azt írtam először, hogy csalódás volt, de ez így nem igaz, ezzel azt akartam csak mondani, hogy főleg az időjárás okozott csalódást, valamint, hogy nincs a sziget méreteihez mérve olyan sok szép illetve változatos part. Összességében csodálatosan szép sziget, de nem lett volna szükséges másodjára is oda utaznunk, összességében nézve, jobb lett volna a harmadik hetet is Réunionon tölteni, azokkal a hegyi túrákkal, amiket a távolság miatt már kihagytunk. 

Teljes egészében nézve, az egész nyaralás tökéletes és csodálatos volt és minden kiadott pénzt megért. 

Réunionon megtudtuk azt, hogy az ottaniak nem szeretnék, ha sok turista felfedezné a szigetüket, ők meg akarják tartani maguknak a kis titkos paradicsomukat, ezért nincs sok hotel a szigeten, ezért nincsenek szervezett utazások és ezért van az Air France-nak egyhatalmi joga odarepülni. Nem engednek másik légitársaságokat a szigetre, csak Mauritiusról az Air Mauritiust. Az útikönyvünk azt írja, hogy sok turista azért sem jön ide, mert nehézséget okoz a francia nyelv, és hát mást nem sokat beszélnek itt. Mi elvoltunk vele. Pár alap szót megtanultunk franciául, vittünk kis szótárt, de igazából a szállásadónkon kívül senki mással nem kellett beszélgetni, így nem is volt szükség nyelvekre. Mindenhol egy Bonjour és Merci elegendő ahhoz, hogy mosolyogjanak ránk. A hegyi túrákon is minden szembejövő Bonjour-ral üdvözli a másikat. 

A franciák úgy hajtanak, mint a veszett egerek. Ennyire durva vezetési stílust még sehol sem éltünk át, mint itt. A kilátóknál és egyéb turisztikai helyeken, egyértelműen szeretik mutogatni, hogy ez az ő szigetük, ők itt az urak és a külföldi egy senki. Ilyen nagyképű viselkedést sem gyakran láttam még. De ezek nem a helyiek, hanem a franciák, akik itt nyaralnak. 
Mauritiuson nekünk nem okozott egy cseppnyi problémát sem a bal oldali forgalom. Az utak jók, minden ki van táblázva és a helyiek normálisan vezetnek. Leszámítva a távolsági buszokat, amik hihetetlen sebességgel száguldanak a legkeskenyebb és legrosszabb utakon is. 

Most csak ezek jutnak eszembe, de majd írok még tippeket mindkét helyhez és még jönnek a mauritiusi árak is. 

2015. február 3., kedd

Mauritius - Utolsó nap, Le Morne és hazautazás

December 13.

Az utolsó napunk ez és a Le Morne strandon akarjuk eltölteni. Reggeli után el is indulunk oda, de borult az ég, útközben egy hatalmas esőn megyünk át és a strandon is csepereg az eső. Szombat van. Erre nem gondoltunk, ez mivel járhat. Sorban jönnek buszok és szállnak ki helybéliek, főleg muszlimok és hinduk, elkendőzve és hozzák a fél lakásukat is magukkal, szőnyegeket terítenek le, asztalokat, sátrakat építenek fel, hatalmas üstöket és még hatalmasabb gázpalackokat pakolnak ki. Hindu asszonyok mennek le a vízhez, imádkoznak a tengerhez, majd hibiszkuszvirágokat dobnak a vízbe, ezután pedig egy aprócska szentélyt építenek kövekből, erre egy nagy zöld levél kerül és egy füstölő, amit meggyújtanak. Fura, hogy mi abból a vízből lubickolva nézzük mindezt, ami nekik talán valami szent vizet jelent. A partot teljesen ellepik a népek. A gyerekek szép ruhákban fürdenek, még a gyerekeik sem vetkőznek le. A felnőtt nők is abban a szép ruhában mennek a tengerbe, ami rajtuk van és azután a csurom vizes ruhában ücsörögnek a parton. Nem öltöznek át szárazba. Hát én úgy megfáznék, mint csihajj, meg a szép anyagoknak sem hiszem, hogy jót tesz a sós víz. Odajön hozzánk egy helybéli taxis, reméli, hogy élünk a szolgáltatásaival, de miután hamar kiderült, hogy van autónk és nem szándékozunk innen eltaxizni sehova sem, mégis egy óra hosszát ül mellettünk és beszélgetünk. Mindenről, az itteni életről, a kórházi ellátásról, a turisták fajtáiról, Rodrigues szigetről, a taxizásról és a keresetekről…Végül ő mondja el nekünk, hogy miért nincs itt korall: mert kiszedték őket az egész Le Morne lagúnából, hogy a turisták, akik itt nyaralnak a luxushotelekben, ne sérüljenek meg, ne zavarja őket az úszásban és a vizi sportokban. Ettől enyhén ledöbbenünk, mert a korallok védettek és turistaként is igen megbüntethetnek, ha csak egy kisebb darabot is letör és elvisz az ember, erre itt meg ők maguk kiirtják őket?? Hihetetlen. Mondjuk, a mi partunkon, ahol a szállásunk van, ez nem elképzelhető, mert ott nincsenek luxusszállodák, csak kis magánvillák, ott még mindig nincs magyarázat arra, hogy hova lettek a korallok.  
A végén már nem érezzük jól magunkat a sok embertől, mert szabályosan ránk telepszenek, a gyerekeik a mi türülközőinkön ugrálnak, mellettünk ricsajoznak és végül elmenekülünk. (Fényképezőgép nincs ma nálam.)
Salátát és szendvicset vacsorázunk, sétálunk a parton, ücsörgünk az erkélyen. 





December 14.

4:45-kor kelünk, 6-kor elindulunk a repülőtérre. Annyira nincs forgalom, hogy rettenetesen korán oda is érünk. Fél 8-ra beszéltük meg kölcsönzőssel, de mivel ott nincs az autókölcsönzőnek irodája, a beszállási rész előtt kell parkolnunk és várnunk, hogy jöjjön az autóért. Jön is pontosan, gond nélkül visszaadjuk az autót és elindulunk a hazafelé, a télbe vezető úton…

2015. február 2., hétfő

Mauritius - Keleti partok

December 12.

8-ig alszunk és fél 10-kor indulunk a sziget közepét átszelve a keleti partra, ahol csodás strandokat szeretnénk felfedezni, amiket előzőleg a google earth-ről kikeresve bejelöltem mindet a térképen. Belle Marétól dél felé haladunk, de egy szép partot sem találunk, sőt még azokat sem, a miket 2007-ben. Sok szálloda miatt nem lehet a parthoz férni, de köztük azért ki-kimegyünk, de semmi extra.





























Trou de Douce-ban látunk több vizitaxis helyet is, ahonnan csónakok mennek át Ile aux Cerfs-re, de nem megyünk át. Visszafordulunk és Centre de Flacq-ban egy újonnan épült Mallban ebédelünk egy indiai kifőzdénél, mennyei ételt. A szakáccsal beszélgetésbe eredünk, elmeséli, hogy sokan jönnek ide Indiából a több kereset reményében, de igazából kihasználják őket. Ő pl. 5000 Rupiát keres egy hónapban, ami 130 Euronak felel meg. Nehéz ebből megélni, de azt mondja, mégis több annál, mint amit Indiában keresne.



Haza akarunk menni, mert a szigetnek ezen a felén totálisan borult az ég és nem sok érdekeset látunk itt, így inkább a hazai napos oldalon strandolni szeretnénk.






Fél 4-re érünk haza, veszünk pár apróságot és utána a szállásunk előtt megyünk snorklizni. Itt 2007-ben rengeteg korall volt, sok akkor is már el volt pusztulva, de mások nem. Volt sok színes hal is és temérdek kagyló. Voltak olyan koralltömbök, amik nem ágas-bogasak, hanem hatalmas gömbölyű tömbök, az emberi agy mintázatával. Semmi, de semmi, de még egy árva kavics sincs az egész lagúnában most! Annó sosem volt olyan mély a víz, hogy ne ért volna le a lábunk, de most már kezdetben ilyen mély, és opálos, szinte lehetetlen az aljáig látni, ha mégis, akkor csak apró koralltörmeléket látunk. Sokkal kintebb úszunk, mint valaha. Itt régen a hasunk fennakadt a korallbokrokon, most egy darab korallnak még csak a nyomát sem találjuk. Nem is értjük a szituációt. Nincsen értelmes, kézzel fogható magyarázat erre. Messzire elúszunk, és La Preneuse nyilvános strandján evickélünk ki. Itt még sétálunk a parton és találunk pár kisebb kagylót, de azokból a fajtákból, amikből régen hatalmasakat találtunk, most csak egészen miniket.

2007-ből:


Valami okból innen eltűnt a korallvilág, ezzel a halak és a kagylók is. Márpedig ha egy vihar szétveri az ágas korallokat, akkor is a nagy tömbök még ettől itt maradnának. Az lehetetlen, hogy egy vihar vitte volna el innen nyom nélkül az összes korallt.

















Ananászt vacsorázunk, és nézzük a naplementét. Este jön egy fickó, a biztonsági őr ismerőse, az engedi be, hogy ő pálmaszív salátát csinál, akarunk-e egyet. Mivel már a réunioni szállásadóink istenítették ezt, meg az útikönyvben is a „gazdagok salátájaként” szerepelő különlegességnek van leírva ez, kipróbálunk egyet 250 Rupiáért. Ott, frissen készíti el és biztosít róla, hogy valahol máshol ennek az árnak a többszörösét fizetnénk érte. Érdekes az íze, leginkább a pínea fenyő mag ízéhez tudom hasonlítani. De hogy akkora nagy szám lenne, azt nem tudom elmondani róla. Egy egész pálmára van szükség egy adag salátához, ezért olyen drága. Még egy darabig elvagyunk az erkélyen és 10-kor lefekszünk.