2015. február 21., szombat

A tél nyomában

Nem vagyok egy télkedvelő ember. De a friss havat és a szép havas tájakat kedvelem. Korábban itt Németországban mindig a február volt a leghidegebb hónap és sok havazással is járt. Ez az utóbbi években nem mondható el. Korábban elmentünk februárban többször is a hegyekbe, de tavaly sem volt már szerencsénk Berchtesgadenben. Csak szürkeség volt és semmi hó. A mai napon még találtunk havat, de szürke, szeles idő volt, nem esett jól kint lenni, a fejem is megfájdult. 

Kedves blogismerősöm, Kavics bejegyzése inspirált, hogy ebbe a térségbe induljunk el. Ahogy előre rettegtünk tőle, úgy is lett, az autópályán hatalmas dugóba keveredtünk és két óra alatt tettünk meg 30 km-et. Az embernek ilyenkor már mindentől elmegy a kedve. A végén egy alsóbb rendű kerülőúton tudtunk gyorsabban haladni. Végül, jó sokára odaértünk a Schlierseehez, amin többen is korcsolyáztak. 


Ezután a Spitzingseehez autóztunk, ahol 4 Eurót fizettünk a parkolásért, hogy egy alig egy órás sétát tehessünk a tó körül. 













Szürkeség volt, hideg szél, nem éreztem nagyon jól magam és közben annyira elment az idő, hogy meg is éheztünk és a környéken nézegettünk éttermek után, de nem találtunk kedvünkre valót. 

Schliersee


Bayrischzell





Fischbauchau





Végül a hazafelé úton, Hofoldingban ettünk egy nagy bajor étteremben, ami a hússzeleteiről ismert.

6 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon szép kirándulás volt, rengeteg hó volt a tó körül. A jégbe fagyott ágak és kövek mellett a távoli látkép a Schliersee-ről pici szigetével a kedvencem! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia Flögi,
    Újra itt, másfél év után egy új bloggal. Köszönhetően egy megoldatlan technikai problémának a régi blogomon :(
    Hasonló a helyzet itt is. A tél, a havazás éppen csak megmutatta magát egy-egy napra. Természetesen mindig csak egy-egy napra és azt is hét közben így esélyt sem adva, hogy kicsit is élvezhessük. Jó látni ilyen szép havas tájakat legalább fotókon :)
    Üdv Miklós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is a hegyekben kellett hajkurászni. Szilveszter előtt volt pát nagyon szép nap, jó 30 cm-es hóval, de akkor meg nem fényképeztem...sajnos. :-(

      Törlés
  3. Nice pictures, I liked your blog, I am a follower. Best regards from Spain.

    http://faunacompacta.blogspot.com.es/

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről