2015. október 13., kedd

Ismét Oberfranken és a Frankenwald

Hétvégén látógatóban voltunk Felső-Frankországban párom rokonainál. Tájilag ez egy csodálatos vidék, a dombos Frank-erdő, a Fichtel-hegység és megannyi szép kis város, rengeteg kirándulásnak adnak lehetőséget. Most Coburgot akartuk meglátogatni, de a program másképpen alakult és így csak egy kis kocsikázásra a Frank-erdőben maradt időnk.

A Selbitz patak Naila városában.

Tudtátok, hogy az ismert Faber Castell színes ceruzák Németországból valók? Hát, én nem tudtam. Csak azt tudom, hogy az én, még szocializmusban megélt gyermekkoromban, otthon, Magyarországon nagy dolog volt, ha egy gyereknek egy egész készlet színes Faber Castell ceruzája volt. Nem mindenki tudta azt megengedni magának. 

Most pedig egyszer csak ezekbe a színes épületekbe botlottunk Geroldsgrün településen, és lám, ez a Faber Castell gyár maga. 














Majd ezután ezt a régi pályaudvart láttuk kicsivel Nordhalben település előtt, a Rodach völgyében, ahol egy régi szerelvény ácsorgott, amiben egy kávéház volt berendezve. 



Ezután megérkeztünk a Ködeltalsperre víztározóhoz (azaz a Ködel völgy zárógátjához), ahol egy fjord szerű, hosszúkás, kacskaringós víztározó pompázott mélykék színekben. E körül egy széles betonozott út vezet, ami nagyon alkamas biciklizésre vagy görkorizáshoz. A tó körül jó 13 km a sétaút. Mi csak másfél kilométert mentünk. 







Volt nektek is olyan kártyátok, amin törpék voltak és az egyik egy légyölő galóca alatt állt? Hát nekem ez a kép nagyon erősen megmaradt a fejemben gyerekkoromból, mert nem gondoltam volna, hogy ez a csodaszép, díszes kinézetű és nagyon mérges gomba a valóságban is létezik. Eddig még soha nem is volt szerencsém látni egyet sem. Most kapásból vagy tizenötöt láttam egymás mellett. 

















Ilyen víztározó tavakból a környéken több is van, ezek látják el a környező településeket ivóvízzel.


Az őszi öltözékbe burkolózott fák pedig csodálatosak voltak: 









4 megjegyzés:

  1. Csodálatosak az őszi színek! Ha jobban meggondolom, az elmúlt 6 évben nem láttam ilyet... most hirtelen olyan nosztalgia tört rám... :-)
    A Faber Castell ceruzák pedig nálunk is nagyon menők voltak. És emlékszem, nagyon jó minőségűek, nem tört folyton a hegyük, nem úgy mint a lengyel piacos társaiké meg a mai kínaiak!
    A gombás kártyára nem emlékszem, de ezek a gombák nekem is nagyon tetszettek, szerintem minden gyerek ilyen piros gombákat rajzol ha gombát kell rajzolni, nem? Érdekes, mert csiperkét mindenki lát, de valahogy a piros pöttyös az igazi :-))
    Mint mindig, most is gyönyörűek a képeid!
    Üdv, Ditke

    VálaszTörlés
  2. Színekkel teli fotók!!! Csodás! Hogy a Faber-Castell is ilyen színes nem csoda, a név kötelez. :-)
    A légyölő galócához már nekem is volt szerencsém személyesen fotózni a közeli erdeinkben. Valóban ilyen szépek, jó "alanyok" a fotósoknak. Az őszi képeid poszter-értékűek!

    VálaszTörlés