2016. február 13., szombat

Utazások 2016-ban

Még tavaly októberben írtam róla, hogyan terveztük az idei évet. Akokr még csak a Fekete-erdő volt biztos, de azóta az egész év be lett tervezve. Így most már mesélhetek róla, milyen utazásaink lesznek idén.

Portugália - 10 nap
A TAP-Portugal légitársaságnál találtunk jegyeket kedvezőbb áron, mint a németeknél, bár így sem olcsón. 
Kora reggel érkezünk Lissabonba és egy magánszálláson, azaz teljesen (konyhával) berendezett kiadó lakásban fogunk lakni. Az első két napban tervezzük a város megnézésést, olyan intenzíven, ahogyan csak lehet, majd a harmadik reggelen vesszük fel a bérautót, amiért sajnos vissza kell mennünk a reptérre. A következő 3 napban a várostól kintebb, illetve északabbra fekvő látnivalókat tervezzük megnézni, majd a 6. nap reggelén indulunk le 4 napra az Algarvéra. Végül Lissabonból vissza. Ezt okosan úgy szerveztük, hogy két hétvége és egy ünnapnap esik bele, így csak 5 nap szabit kellett kivenni. :-)

Görögország/Parga, Lefkada - 16 nap
Ahogy a fent linkelt bejegyzésemben már írtam, lehetetlen volt találni fejenkénti 400 Eurónál olcsóbb repülőjegyet bárhova is, ahova szívesen mentünk volna, így végül oda vettünk, ahova a legolcsóbb volt, Thessalonikibe, az Aegean Airlines társaságnál. Ismét megjegyzem, ez sem az olcsó kategória volt. Szalonikiben felvesszük a bérautót és nekivágunk az Epirusnak. Estére érünk Ioanninába, ahol alszunk egyet és másnap reggel túráznánk a Vikos-szurdokban, majd estáre Pargába érkezünk, ahol pár napot töltünk el. Innen kocsival megyünk tovább Lefkadara, ahol egy egész hetet töltünk el. Szállás volt dögivel a booking.com-on, de kevés, ami tetszett, ami modern volt, volt benne konyha, volt hozzá medence és a fekvése is tetszett. Hármat foglaltam le, mert nem tudtam dönteni, mivel mind az utolsó előtti napig sztornózható volt. Végül csak a Vassiliki-i szállás mellett döntüttünk, igaz medence nélkül, de ott jó part fürdeni, és az volt a legszebb, legtágasabb, ami még a tervezett árba belefért. A sziget nem olyan nagy, hogy autóval ne lehessen bárhova is eljutni. Végül a hazafelé úton a Meteórák felé megyünk és megnézzük azokat, majd az Olimposz alatt egy kis faluban alszunk. Jó lenne itt is még kicsit körülnézni, de az utólsó nap reggelén már indulni kell vissza Szalonikibe, így max. a Meteórák után fér még bele valami, de elég szűkösen.

Kanári-szigetek/La Palma - 11 nap
A Kanári-szigetek 4 nagyból (Tenerife, Gran Canaria, Fuerteventura és Lanzarote) és 3 kicsiből (La Gomera, La Palma és El Hierro) állnak. Az négy nagyon jártunk már, és a három maradék kicsi is mind a célunk. Most La Palma van soron, egy hegyes, zöld sziget, ahol főleg a természet szépségei és a túra lehetőségek jönnek számításba, mint érdekesség. Heti egyszer megy a Condor direktben, ez nekünk sajnos így nem jött szóba, mert a 7 nap (ottlét csak 5 nap) nagyon kevés. Így az Iberia járatát választottuk madridi átszállással, amit nagyon jó áron kaptunk meg, igazán olcsón. A szigeten rengeteg magánszállás van, temérdek felújított lakás, szépek mind és meglepőbbnél is meglepően olcsók. Így most a keresés közben fincácon (birtok házzal, telekkel, sokszor medencével) is megakadt a szemem, amik olcsóbbak, mint a másik Kanári-sziegten egy éjszaka egy hotelben. Végül ki is vettünk egy fincát, amitől teljesen odáig vagyok.

3 megjegyzés:

  1. Hogy is maradtam én le erről a posztról? :) Klassz helyek! Én is ilyen társat szeretnék, aki ilyen csoda dolgokban is társ. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Évi,
      nekünk az első beszélgetés során kiderült, hogy ez a közös érdeklődés mindkettőnket az őrületig felizgat és főleg ez által kerültünk össze. És nem fordított sorrendben. :-)

      Törlés
  2. Nagyon jól hangzó tervek Flögi!!!

    A Meteórákra vagyok különösen kíváncsi. Majd 25 éve jártam ott és már akkor tiniként elvarázsolt a látvány! Érdeklődve várom a képeket, mely emlékek ugranak be, ha meglátom őket!

    Portugália nálunk is terv, biztos kapok sok segítő infót tőled.

    La Palma - lássuk a hasonlóságokat és különbségeket Lanzarote-hez képest! :-)

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről