2016. július 25., hétfő

Görögország 2016 - Vikos-szurdok, a Zagoria falvai, Vikos-Aoos Nemzeti Park (1.rész)

Olyan sok fotó van, és annyi mindent csináltunk ezen a napon, hogy sajnos le kell bontanom két részre...

Este megkérdezték, mit kérünk a reggelihez inni, mert majd a szobába hozzák és hány órára kérjük. 8 órát mondtunk, így 7:30-kor kelünk. A tulajdonos néni hozza nagy tálcán a csodás reggelit: egy teli kosár kenyeret, négy sajttal és sonkával töltött, szendvicssütőgépben készített összepréselt toastkenyeret. Ezek isteni finomak. Mellette van még lekvár, négy nagyon vastag szelet márványkuglóf, két pohár narancslé és a tea meg kávé, amik sajnos a mosogatóban landolnak. Párom kávéja érdekes kotyvalék, teljesen átlátszó színű, mint egy híg fekete tea, semmi íze nincs és tejet sem adtak hozzá. Én fekete teát kértem citrommal, de valami hegyoldalból szedett (ezt a lányuk mondta) gógynövényekből kapok keserű, nagyon rossz italt kapok és citromnak nyoma sincs. De nem baj, a többi dolog nagyon jó és hangulatos az erkélyünkön reggelizni. 

Fizetünk (40 Euro volt az egy éjszaka kettőnknek, reggelivel) és 9 órakor elindulunk a Zagoria falvaihoz. 

*Itt most bemásolom az évekkel ezelőtt általam összegyűjtött és külföldi honlapokról összevagdosott, lefordított szöveget, melyet a hellasz.hu oldalon is megtaláltok. Akit ez nem érdekel, ugorja át a dőlt betűs részt.*

Kb. 40 km-re északra Ioanninától fekszik a Zagória (szláv eredetű szó = a hegyek mögött). Egy vidék, amely egy jó tucatnyi falut foglal magába; amely a görög történelem során, félre eső mivoltának köszönhetően, autonómiáját magas mértékben meg tudta őrizni. Ez az önállóság még ma is jól felismerhető a jellegzetesen egyedülálló építkezési stíluson. A falvak tradicionális házai a környékről származó mészkőből épültek és nincsenek kivakolva. A tetőket is sima mészkőlapok fedik. Ezen a vidéken nem terjedt el a különben mindenütt jelen lévő építkezési stílus: ahol a tetőszerkezetet öntött vasbeton oszlopok tartják, és a házak falait tégla borítja. A falvak jellegzetessége házaikon kívül a sok kis meredek, lépcsős utca, a vízimalmok, az utcai kutak, kolostorok és a régi ívelt kőhidak. 2000 méter magas hegyvonulatok és az egész évben vízzel telt patakok jellemzik e tájat.
Egyedülálló kulisszát képez a Vikosz-Aoosz és a Pindosz Természetvédelmi Terület, a Valia Kalda vízben gazdag, magasan fekvő völgyével. Így, a két természetvédelmi terület által a Zagória több mint 2500 növény- és állatfaja védelem alatt áll. A terület kb. 46 települése (44 lakott) mind 600 és 1350 méter közötti magasságban fekszenek, így kellemes hőmérsékletet kínálnak a nyári csúcsszezonban is a túrákhoz. A legismertebb Zagória-falu Papingo. Bár a hegyi falvak ifjúsága általában Ioanninába költözik, a falvak mégsem „kihaltak”.  A hegyi falvakban nincs lehetőség bankkártya használatára, és telefonkártyát sem lehet kapni.
Papingo kb. 60 km távolságra fekszik Ioanninától, 960 méteres magasságban. Az eredeti hegyi falu Mikro Papingo és Megalo Papingo településrészekből áll és kb. 180 lakosa van. Egyetlen kis szupermarketje van és néhány tavernája. A házak és az utak is mind fel vannak újítva és ápoltak, gondozottak. Papingóból jelzett turistautak indulnak a Vikosz-szurdokba, a Sárkány-tóhoz (2000 m) az Astraka-csúcsra (2436 m) és a Gamila-csúcsra (2497 m).

A görög polgárháborúban e vidék a partizánok hazája volt, akik a görög Ché Guevara, Aris Velouchiotis példájára a hegyek mélyén sáncolták el magukat. 1941-ben az olaszok átlépték az albán határt és elakadtak az Epirusz szurdokaiban. Ekkor önkéntesek ezrei vonultak Észak-Görögországba, hogy hazájukat megvédjék a bevonuló idegenektől. Hiszen még 400 éves oszmán uralom okozta sebek sem gyógyultak be. Még Odysseas Elitis is, aki 1978-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, az epiruszi frontra sietett és finom tollát nehéz fegyverre váltotta. Majd súlyos sérülésekkel tért vissza a hegyekből, ami egy cseppet sem tartotta őt vissza attól, hogy az Epirusz tájainak egy himnuszi verseskötetet szenteljen. Zagoria sem – távol Görögország hangos fővárosától – marad a turizmutól megkímélve.

Évente 200.000 fő feletti látogató érkezik ide. Mégis tíz emberből kilenc görög. Nekik elegük van a tengerből és a szigetek kopárságából és emberforgatagából. Zagoria nem csak a forró nyárban kedvelt célpont, hanem az ünnepnapokon is sokan odautaznak és a szállodák már jó előre mind le vannak foglalva. Ide utazva emlékeznek az idősebbek a tradicionális Görögországra, és megmutatják a fiataloknak, hogy hogyan nőttek fel ők maguk, nem is olyan régen a saját falvaikban.
A kissé egyedi lakosok jól illenek ebbe a tájba, mintha ezt a vidéket csakis nekik teremtették volna, és nem pedig fordítva.
Két főütőér élteti a sziklás lejtőket, az Aoos és a Voidomatis folyók. Közöttük terül el Görögország második legnagyobb természetvédelmi területe, ahol a Timfi-hegyek 2480 méteres magasságba nyújtózkodnak az ég felé. Itt még barnamedvék élnek az erdők sűrűjében és kopár sziklák barlangjai körül csoportosulnak a vad hegyikecskék.
A közeli falvakból kiinduló utak a fennsík zöld dombjain keresztül vagy a régi, vakmerő karavánvezetők sziklák között kitaposott ösvényein, mind a szakadék pereméhez vezetnek: a Vikosz-szurdokhoz.

A Zagória déli részét Konitsa, Karies és Tsepolovo falvakon keresztül érjük el. A főút a folyómedret követi, meredeken felkapszkodik hegyoldalba,  majd egy 180°-os kanyart téve befordul egy magasan fekvő völgykatlanba. Itt érinti meg először a turistát e vidék elzártsága. Aki Görögországba nem csak a tengerpart miatt utazik szívesen, annak ajánlatos pár napot ezen a környéken maradnia. A Zagóriát felfedezni elegendő egy autó és pár séta. Nincs szükség nagy túrázásra, kisebb séták is elegendők ahhoz, hogy pillanatok alatt magával ragadjon és elbűvöljön minket ez a vidék. De aki időt szán egy-egy túrára, annak egészen biztosan megtérül ideje és fáradozása is, amikor e bizarr hegyi vidék nyáron kiszáradt folyómedrei mentén régi, szamárhátíves kőhidakat láthat. Görögországban sajnos alig akad hasznát vehető vándortérkép és a jelzőtáblák e környéken is – mint Görögország más részein – példát követően elhanyagoltak. Ezért ajánlatos előzőleg informálódni, mert a vidék igen elhagyatott és a kieső szakaszok közötti távolságok részint nagyon hosszúak és megerőltetők. 

A magasan fekvő (1300 méter feletti) Zagória-falvakhoz hosszú, kígyóként kanyargó szerpentinút vezet fel. Az egész út során pompás kilátásban lehet részünk. Egy bizonyos magasságot elérve a hegyek egyre kopárbbak lesznek, a távoli hegyoldalakban lépcsős szerpentineket láthatunk. Régebben a falvakat csak ezeken az utakon lehetett gyalogosan, illetve szamárháton megközelíteni. Az embernek még most is az az érzése támad, hogy ez a hely teljesen elszigetelt, csak az új utak engedik az idegen e terület autonómiájába belekukkantani. A havas téli hónapokban gyakran le kell zárni az utak egy részét, ilyenkor a Zagóri falvai néha akár hónapokon át is teljesen el vannak zárva a külvilágtól.
    Ha Vradetótól továbbautózunk, akkor pár kilométerrel a falu után az aszfaltozott utat egy salakos út váltja fel, ezen hat km-t kell autózni, hogy a Vikosz-szurdokra letekinthessünk. Bár az út minőségét látva, biztosan kétségeink támadnak, vajon tényleg egész hosszában járható-e autóval. 

Már kora reggel borzalmas hőség van, az első hetünkben még csak egy enyhe szellő sem jár, áll a beszorult kemencehőség. Ahogy kifelé indulunk Peramaból északra, elmegyünk egy Lidl üzelt mellett, ahol veszünk a mai napra elegendő vizet és két hideg kávét, valamint fetával ás spenóttal töltött leveles tasakokat. 

Elsőként Monodendri faluba autózunk, annak fentebbi részén parkolunk le és kis, kacskaringós, lépcsős, már fűvel benőtt és széteső házakkal szegélyzett utcákon haladunk lefelé a falu főtere felé. Ez igen hangulatos. Innen indul egy kőlépcsőkkel lerakott út lefelé, az Agia Paraskevi kolostorhoz, ahonnan szép kilátás nyílik a Vikos-szurdokra. 

Monodendri falu
  





A levegő izzik és mindenütt elszáradt kórok, vadvirágokkísérnek, amiken a legkülönfélébb bogarak tanyáznak és órákat el tudnék tölteni ezek fotózásukkal.













Visszaérve az autónkhoz, egy tábla áll előttünk, miszerint 6 km-re van egy kilátópont, ahonnan a szurdokba látni, így következő célunk ez a hely. A kanyargós út a "kőerdőn" át vezet, ahol természetes módon kialakult palakőtornyok állnak mindenfelé. Sok közűlük el van bontva, mert a környező falvak házainak tetejét ebből építették.

Visszatekintés Monodenrire




Az út végén egy parkolóban egy soványka csacsi fogadja az újonnan érkezőket. 





Az infótábla után, amin a környék összes középkori kőhídját bejelölték, a lenti képen látható út vezet ki egy sziklaszirthez, ahonnan mélyen belelátni a szurdokvölgybe. Az Oxia nevű hely ez, ahonnan a következő képeimen a szurdoknak, a táblán északnyugat felé mutató ágát mutatom.











Vikosz-szurdok

A Vikosz-szurdok minden túlzás nélkül Görögoszág egyik legszebb vidéke. Az érintetlen természet és a napjainkban még kevés számú turista különleges élményt biztosít. Tériszonyosoknak nem javasolt itt kirándulni, mert a túra során sehol sincs korlát. A legideálisabb időpont egy túrára február és május között van, amikor virágzik a természet. A kanyon aljától a teteéjéig zöld borítja a sziklákat. Szirti sas, törpesas, dögkeselyű és állítólag barnamedve és farkasok is élnek itt. A Vikosz-szurdokot a Szamária-szurdokkal szemben csak igen kevés ember látogatja, így még napjainkban is különleges varázsa van egy ide tervezett túrának. Európai viszonylatban a kanyont leginkább a dél-franciaországi Canyon du Verdon-nal lehet összehasonlítani, csak annyi a különbség, hogy a dél-francia kanyon jól megközelíthető, és mellett is párhuzmosan is vezet út. A mi görög kanyonunknál egy ilyen út szóba sem jöhet.
A Vikosz-Aoosz Nemzeti Parkot a Voidomatis folyó alakította egy impozáns méretű kanyonná, a park Park Monodendritől az északi Konitsáig terjed, központja és névadója a 10 km hosszú Vikosz-szurdok. A különböző szinteken kialakult természetes balkonokról lélegzetelállító kilátás nyílik a kanyon egyes részeire. „Görögország legpompásabb panorámája” – így emlegetik. A legszebb kilátás a Monodendrivel szemközti oldalon fekvő Vradeto faluból nyílik. Vradétóból egy ősrégi, kikövezett, megszámlálhatatlan lépcsőt magába foglaló szamaragoló ösvény vezet meredeken lefelé, valamint jól kitáblázott utak vezetnek három kilátóbalkonhoz.

Jó kiindulási pont Vitsa falu, ahonnan csodaszép kirándulásokra kerekedhetünk fel. Innen a legkönnyebb eljutni Monodendribe, ahol a Vikosz-szurdok-túrák kiindulópontja van. Monodenriből jutunk el a Vikosz-balkonra, innen még 6 km-t kell autózni egy alsóbbrendű, de jó minőségű úton addig a parkolóig, ahonnan még 5 percnyi sétára található a túra kiindulópontja. Az út egy kitűnő kilátóhelyhez vezet, ahonnan jól belátható a szurdok majdnem 1000 méter mély völgye. Ezt a helyet nem védi korlát, így esős időben veszélyes itt tartózkodni, mert a vizes talaj nagyon csúszik. Aki csak egy fotó vagy filmfelvétel kedvéért jön ide, annak ajánlatos délután idelátogatni, akkor a nap a hátunk mögött jár.
Egy másik csodálatos rálátási lehetőséget kínál a szurdokvölgyre a Monodendriben lévő kis kolostor. De itt egész biztosan turisták hadával találkozunk. Innen egy macskaköves út vezet egy táblához, amelyen a következő felirat olvsható: „A Vikosz-szurdok szerepel a Guiness Rekordok Könyvében, mint a világ legmélyebb szurdoka.“  
A festői hegyoldalban fekvő kis kolostor után az út a szurdok mentén vezet egészen egy régi menedékhelyig. Másik lehetőség szerint, egy meredek szerpentinúton le lehet ereszkedni (600 m magasságkülönbség) a szurdok aljára. Ezt az utat a kolostor után bal kéz felé találjuk meg. Mivel több út is van, akkor győződünk meg arról, hogy a helyes úton vagyunk, ha röviddel a kolostor után egy játszóteret érintünk és tőle jobbra pedig egy új építésű színházat. Kb. egy óráig tart leérni a folyómederhez, amelyet csak szeptemberben találunk néha kiszáradva. Innen kb. 8 órás vándorlással juthatunk el az északi Zagória-falvakhoz, pontosabban Papingóhoz. A visszaút autóúton kb. 50 km, ezért érdemes mindent előre megszervezni, vagy szervezett, csoportos túrára jelentkezni, különben nehézséget jelenthet Papingóból Monodendribe visszajutni.
 

Mi eredetileg úgy terveztük, hogy lemegyünk a szurdokba és egy darabon túrázunk, de a fentiekben leírt kiindulópontoknak mind a közelében voltunk és csak Vikos faluban találtuk meg a levezető utat. Ezen kívül 40 fokban nem igazán vonzott a dolog, meg az időnkbe sem fért volna bele, így is rettenetesen elszaladt és hosszúra nyúlt ez a mai nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése