2016. augusztus 10., szerda

Görögország 2016 - Lefkada: Szigetkörutazás (1. rész)

(Ismételtem le kell bontanom két részre egy napot a túl sok kép miatt.)

Mostantól már nincs kötelező program, megnéznivaló, csak lustizás. 
10-ig alszunk és házi néni az ajtó előtt toporog és kéri, hogy maradjunk már 15 percet az erkélyen, mert ő most takarít. Esküszöm, ha véletlenül nem keltünk volna fel, kiszedett volna az ágyból, mert amit ő eltervez, az úgy kell legyen. A takarításnak nem sok nyoma látszik, inkább amolyan fontoskodás volt ez részéről (amúgy 8 nap alatt ez volt az egyszeri alkalom, amikor valamit csinált a szobában, de ez különösképpen nem zavart, mert nem volt kosz és egyszer összesepertem magam a behordott homokot). 

Korareggel egy kicsit esett az eső, azóta felhősebb az ég és fúj a szél. Így ma sokkal elviselhetőbb a meleg is, ami ma 42 fok helyett csak 32 fokot jelent. Mivel a tegnapi hajókiránduláson abszolút nem tetszett az a felkavart átlátszatlan tenger a nyugati partokon, egyelőre pihentetni kell a vágyunkat, hogy minden nap Megali Petrahoz mennénk strandolni, mert így nem akarunk, ezért ma inkább kirándulni indulunk. 


Előbb Vasiliki felett a hegyekben írunk egy kört. Egy aprócska vízezéssel és jelentéktelenebb kolostorokkal indítunk, majd Nidriben eszünk egy gíroszt és onnan a hegyi úton megyünk Lefkada felé. Itt valami hihetetlenül gyönyörű panorámákban van részünk. Az egész hegyoldal illatozik a vadon növő fűszernövényektől. Imádom ezt a mediterrán illatot, a kabócák hangját és az ezüstösen csillogó olívaligeteket. Ekkor már nyoma sincs a reggeli enyhébb levegőnek, ismét forróság van.




 

 












 
 















 



2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a képekhez és az őszinte, részletes leíráshoz! Élmény olvasni minden beszámolót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és nagyon örülök, ha tetszik és segítségedre van.
      üdv, Andi

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről