2016. december 13., kedd

La Palma - Reptéri fotók

Már el is érkeztünk az utolsó napunkhoz. Ismét sokáig alszunk. M. beteg rendesen, rázza a hideg is és borzalmasan köhög, nincs kedve így már semmiféle kiránduláshoz, ömleszti magába az aszpirinokat. Végre egyszer süt nálunk is a nap és ki is használom, napozok egy fél órát, majd belecsobbanok, az általam 16 fokosnak tippelt, jégverem medencébe, ahol úgy átfagyok, hogy utána fél órán át citerázok. Nem volt jó ötlet, de ha már van medencénk, hát nehogy már bele se menjek egyszer sem.


Délben már nem süt a nap és elmegyünk a reptér környékére fotózni. Megnéztük a menetrendet, egymás után jön három gép, de sajnos csak a Binter pontos, a két Condor még egy fél órás késéssel sem jön, így elmegyünk. Hát persze, hogy akkor landolnak, amikor nem tudjuk lefotózni, pedig a reptér végében a leszállópálya melett szuper lett volna.

pici falu a reptér alatt: 






A távolban balra Tenerife és jobbra La Gomera látható



La Gomera












Azután még felmegyünk Mazoba és hazafelé ismét megállunk egy pár képre Santa Cruzban.










Utolsó alkalommal nem grillezünk, már fánk sem lett volna hozzá, hogy begyújtsunk. Ma a konyhában főzünk és a cica meg alszik szépen a széken, vagy kunyerál. Rákokat pucolok és M. meg tonhalat akart enni.





Most is sokáig fent vagyunk, kicsit összepakolok és tévézünk, és a cicát dögönyözöm.


1 megjegyzés:

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről