2016. december 11., vasárnap

La Plama - A sziget közepe

Még egyszer nem visz rá a lélek, fél 7-kor felkelni, de 7-kor muszáj, hogy korán felérjünk a Roque de Muchachosra. A sorompós helynél kicsit izgulunk, de szerencsére az út már nincs lezárva, megérte még egy napot várni. Szép napos, de hideg idő van, de nem lehet olyan messzire ellátni, mint két nappal ezelőtt, amikor nem jöhettünk fel. Nem látjuk nyomát az úton kőomlásnak vagy másnak, de az is lehet, hogy csak sok hó vagy jég volt itt. Minden esetre hó még látható nyomokban.






Felérve a hegyre, jó 2000 méteres magasságba, vörös sziklák fogadnak bennünket. Egyik parkolóban megállunk és kimegyünk egy kilátóba, ahonnan a Caldera de Taburiente-be lehet rálátni. A kaldera emlékeztet a la reunioni három kalderára a sziget belsejében, csak ott sokkal zöldebb volt minden.











A Roque de Muchachos a sziget legmagasabb pontja, 2.426 m és egy valamikori vulkán kráterénk a pereme és a La Caldera de Taburiente Nemzeti Park részét képezi. A krátert a szél és az eső már erősen széterodálta. Itt találhatók a la palmai Asztronómiai Intézet Csillagvizsgáló Obszervatóriumai is, melyekhez tilos a belépés. Tiszta időben ellátni innen a szomszédos Tenerife és La Gomera szigetekig, amiben sajnos ma nincs szerencsénk. 














Mikor felérünk ide, a harmadik autó a miénk a parkolóban. Innen még el lehet menni egy pár száz méteres, lekövezett ösvényen egy másik kilátóig, amit meg is teszünk. Útközben látunk néhány elszáradt kígyósziszt, ezek májusban virágoznak, mint ahogy a sok sárga szinű rekettye bokor is, amelyek a hegy lejtőit borítják, így ebben a hónapban különösen szép lehet ide utazni.










A Caldera de Taburiente belsejébe látunk le, baloldalt van a la Cumbrecita, amibe beleütköznek a másik oldal felől a passzátfelhők és a hegy gerinc felett lassan, átfolyva, belebuknak a völgybe. 









Visszatérve a parkolóba, az tele van és az ujjonnan jövőknek már nincs hely, ezek dudálva, idegesen próbálnak helyet találni. Elég kaotikus a helyzet. Mi még leülünk az autó előtt két kőre és szendvicseket eszünk, miközben látunk két fura, gyanús figurát, akik az autókat nézegetik. 

Elindulunk lefelé és kb. két km megtétele után egy hátizsákot látok a szikla oldalában az út mellett. Megállunk. A hátizsák a vöröses sziklától megszínezett nyomokkal úgy hat, mintha a hegyről gödrült volna le, azt gyanítjuk elsőre, hogy odafent valaki ki akart venni valamit és leesett a hátizsákja. Így többször kiáltunk felfelé. Mit tegyünk? Aztán feltűnik, hogy a cipzárak ki vannak húzva és az egyik zsebben két pénztárca van, ezekbe kíváncsiságból belenézünk és nincs bennük pénz, de minden más, a bankkártyák és az igazolványok benne vannak, egy német páré a hátizsák. 

Ekkor kezd bennünk összeállni a gondolat, hogy a két ganyús alak lophatta ki egy kocsiból ezt a hátizsákot, eliszkoltak vele, útközben kiszedték a kézpénzt és kihajították a hátizsákot a kocsiból. Mi tévők legyünk? Szegény németek igen kétségbe lehetnek esve, ráadásul még hazarepülni sem tudnak papírok nélkül. Ha levisszük valamelyik városba egy rendőrségre, igen kicsi az esélye, hogy ők majd pont ugyanott keresik. Inkább felmegyünk vele, vissza a kilátóhoz, mert ott éppen távozásunkkor jött meg egy nemzeti park őr, akinek itt fent egy kis kunyhója van. Elmondjuk neki a történteket és leadjuk a hátizsákot, és ekkor jön pont a két kétségbeesett német, akiké. Nem győznek hálálkodni. A hátizsákot az autóban hagyták a vezető ülése mögött, míg a kilátóhoz mentek, az autót meg feltörték. Szerencsére csak 50 Euro készpénz volt benne. Mi is nagyon örülünk, hogy jót tettünk valakivel és minden másik esetben is így jártunk volna el. De ez az ügy eléggé felkavar, hogy az ember sehol sincs biztonságban és mennyire igazam van, amikor folyton túlzásokba esve őrzöm védem minden holminkat, hogy a strandon sem megyünk be együtt a vízbe, mert egyikőnk mindig őrzi a cuccainkat. 

Ezután egy kacskaringós, keskeny mellékúton megyünk le Puntagorda felé a parti útra és leérve Los Llanoshoz, onnan egy mellékúton a parkolóba megyünk, amely  a Barranco de las Angustias kezdetéhez vezet, ahol szerettünk volna túrázni, de mivel a túra nagyon hosszú időben, nem igazán tudjuk, hogyan oldanánk meg, főleg, hogy ez a hely jó másfél órányi autóútra esik a lakhelyünktől. De fel akarjuk mérni a helyet, a lehetőségeket. Itt eszünk szendvicset egy fa árnyékában, miközben egy sólyom kering felettünk.










Ezután megnézzük Los Llanos óvárosi kis központját, ami igen szép és utána elindulunk még a Cumbre Vieja vulkánjaihoz. 







A Cumbra Vieja a sziget keleti és nyugati felét elválasztó, hosszában elnyúló vulkanikus hegyvonulata, melynek gerince mellett sorjában sorakoznak a régen kialudt, leerodált, barna, vöröses és fekete vulkáni kúpok. Itt vezet egy közel 20 km hosszú túraösvény is, aminek legalább egy részén szívesen végigmentünk volna.







A parkolókban azonnal jönnek a hollók, ha megáll egy autó és várják a falatokat, kunyerálnak. Mi is adunk nekik egy kis kenyeret. 







A Refugio el Pilar nevű helytől indul a legtöbb túraútvonal, előbb tűleveles erdőkön át. Itt látunk az úton kullogó, kobor podenco kutyát, hát köszi szépen, de ez el is döntötte, hogy itt nem fogunk túrázni, mert annyira félünk tőlük.




A sziget másik oldala felé ereszkedünk le, amit alattunk elterülő felhőréteg takar be. Sajnos nem kapunk jó rálátást rá, mert mindig sok a bokor és fa a kilátóknál. 






Majd elnyel minket a felhőtenger és sokáig benne bolyongva érkezünk ismét le a tengerpartra. Megállunk még párszor santa Cruznál pár fotó kedvéért. 






Este ismét nyulat grillezünk.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése