2017. november 30., csütörtök

Tenerife - La Gomera 2017/1.

Hosszabb ideje nem volt miről blogolnom utazás témában, de most megérkeztünk a legutolsó utazásunkból, így ismét tudok új történetekkel szolgálni. 

Aki régen követi a blogom, tudja, hogy több, mint 10 éve minden év késő őszén a Kanári-szigetekre utazunk. Ezennel egy kisebb, kevésbé ismertebb sziget, La Gomera volt az úticél. Ide Teneriféről lehet eljutni komppal vagy kisebb, helyi repülővel. A repülő semmivel sem drágább, mint a komp, de egy picit komplikáltabb megszervezni, mint a kompot, mert Tenerife két repülőtérrel rendelkezik. Míg a legtöbb turista-charter a déli reptérre érkezik, ezek a belföldi, szigetek közötti járatok az északi reptérről indulnak. A kettő között egy kb. 1 órás utat kell autópályán megtenni. 

Az utolsó tenerifei nyaralásainknál eleve az északi reptérre repültünk az Iberiával, de most a délire kaptunk olcsóbban repülőjegyet, a német Condorral. 

Összességében egy szuper nyaralás volt, végig igen jó idővel. 


November 13.

Reggel 10:35-kor indul a gépünk Münchenből. Iszonyatosan hosszú sort kell kivárni, vagy egy órát állunk sorban, pedig 2,5 órával korábban kint vagyunk már. Csak 3 pult van nyitva a Condornál. Pontsan indulunk. Sajnos már csak a repülőgép utolsó sorába kaptunk egymás mellé ülőhelyet, ami nagyon szűk és az ülést nem hogy hátra nem lehet dönteni, de egy pici szögben elre is dől. Nagyon megfájdul tőle az egész hátam, nagyon szenvedek végig a jó 4 órás út alatt. 
A Condor régi szép ideje már lecsengett, amikor még kaptunk meleg ételt és innivalót. Most mindenért fizetni kell, egy szendvics 5 Euro, egy üdítő 2,50. Mi szendvicseket pakoltunk és hoztunk, innivalót a reptéren vettünk. 

Valamivel korábban landolunk Tenerife déli repterén, mint ahogyan kellett volna. Kellemes meleg fogad. A bárautónkat pillanatok alatt és minden probléma nélkül megkapjuk a Cicar nevű cégtől. Egy picike Fiat 500-as. 


Eddigi tenerifei nyaralásaink során a sziget északi felén laktunk és ott tetszik nekünk sokkal jobban minden, de mivel most ebben a négy napban, amit itt töltünk La Gomera előtt, főleg pihenni, fürdeni akartunk, inkább délen foglaltunk szállást, mert itt vannak fürödhető strandok, meg a barátaink is éppen itt nyaralnak és velük is akartunk találkozni. 

A hotel így itt mindegy volt, hol van és milyen, a lényeg az volt, hogy legyen benne sütő. Évek óta minden szállásunkat a booking.comról foglalom és mindig elégedettek voltunk. A képek meggyőzőek voltak, az ár elég drága volt, de mivel másikat nem találtam sütővel napi 80 Euro alatt, ennél maradtunk. Értékeléseknek most nem olvastam utána, mert azt gondoltam, négy napra mindegy. Hát hiba volt!

A szállásunk (Blue Sea Callao Garden) Callao Salvaje nevű településen van. Könnyen és hamar odatalálunk a reptérről. A recepciónál sokan ülnek és várnak szobára, érdekes módon mi azonnal megkapjuk a miénket. A széfért külön 9 Eurót felszámolnak. A hotel egy sok épületből álló komplexust alkot és három nagy medence is van az udvarában. A mi épületünk a legutolsó egy lejtő alján, oda vonszoljuk a hőségben a bőröndjeinket. A szoba nem a legszebb, de a tengerre van kilátás. Már éppen kezdenénk szétpakolászni, amikor észrevesszük, hogy a konyhapultban a sütő helyén, csak egy lyuk van, ki van szedve a valószínűleg elromlott sütő. Így nem akarunk itt maradni, mert feltétlenül halakat akarunk sütni. 


A csomagjainkat a szobában hagyjuk és visszacaplatunk a recepcióhoz. A nőt nem igazán érdekli a reklamációnk, szerinte a leírásban nincs elkülönítve hogy sütő vagy mikro van egy szobában, vagy ez vagy az van, nem lehet választani. De a leírás szerint a nagyobb (és drágább) apartmanokban sütő van, ezért foglaltunk ilyet. Vitatkozunk még egy sort mindkét oldalról rossz angollal, majd kijelenti, hogy mindegy, mert 250 szobájuk van, de teltház van, nincs másik szoba. Nem engedek belőle és ekkor hátramegy egy irodába és egyszer csak mégis lesz másik szoba. Visszablattyogunk az előző szobához, elhozzuk a bőröndöket. Jól leizzadunk.

Ez a hotel egy katasztrófa és sok évi sok utazásunk során nem éltem még meg ennyire rosszat. Nincs rendesen kitakarítva, a fürdőszoba kifejezetten undorító, a wc fedő pár fel-le nyitás után egyszer csak letörik. A falakról pereg le a vakolat, repedések, penészfoltok vannak és valamilyen lárvák tapadnak több helyen a falon. A tévé mellett egy doboz van, amibe pénzt kell bedoni, hogy nézhesse az ember. A széf a megadott leírás szerint nem programozható be, egészen máshogyan működik, mint ahogyan le van írva. Az erkélyen csak az ülőrésznél van lecsempézve az erkély, különben nyers betonból és korhadozó fakorlátból áll. De a legundorítóbb, amikor kiveszem a műanyag fogmosó poharat a nejlonból fejjel lefelé és valami, igen kevés mennyiségű, fehéresen áttetsző, sűrű folyadék jön ki belőle, ami már az egész karimáján is ott van, kis túrógombócokkal benne. Majdnem elhányom magam és belehajítom a poharat az undortól a mosdóba. Nem írom le, mit gondolok a folyadékról, hogy mi az. Csótányok is vannak jócskán, de erről a hotel nem tehet. Előbb gondolkozok rajta, hogy minden undorító részletet lefotózok, és majd nyilvánosságra hozom de nincs kedvem az időt ezzel tölteni és nem is szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni, inkább a szép dolgokra szeretnék koncentrálni, így hagyom, úgyis mi értelme lenne?







Miután egy picit kipakolunk (a ruhás szekrény nagyon büdös, oda nem teszünk be semmit sem) és lezuhanyozunk, elmegyünk a közeli Adejében lakó barátainkhoz, akiknél jó két órát töltünk el az erkélyen. Barraquitóval várnak, ami egy helyi kávékülönlegesség, likőrrel benne. 





Utána hazafelé bevásárolunk az egymás mellett lévő Mercadonában (nagy halas pulttal rendelkezik, itt csak a halatvesszük meg) és L-ben (ahol minden olcsóbb). Három dorádát veszünk és a szálláson elkezdjük sütni őket a sütőben, ami pár perc elteltével leveri a villanyórát és ha visszakapcsoljuk minden 30 másodperc után újból és újból leveri. Végül már be sem lehet kapcsolni és így ki kell venni a pár percig sült halakat és serpenyőben kell tovább sütni. De így is jók lesznek. Finom az első vacsoránk. 
Megpróbáljuk a hotel nem szép oldalait elfelejteni és csak a jóra koncentrálni. Ezt az egy kellemetlenséget leszáímtva egy szuper nyaralás el előttünk. 



3 megjegyzés:

  1. 😞 Sajnálom, hogy egy ilyen fos helyet sikerült kifognotok. Én azért a helyedben az érzékelésben leírnék mindent. Nagyon fontosnak tartom az ilyen oldalakon a pontos információt, tapasztalatokat. Ezzel te is segítesz másoknak, illetve mások neked. Én mindig minden értékelést elolvasok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Leírtam a foglaló oldaon (bookin.com) is, és a tripadvisoron is. Utóbbin írt a managment egy bocsánatkérést a kellemetlenségekért és hogy dolgozni fognak a jobb minőségen. :-)

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről