2017. december 17., vasárnap

Tervek és már foglalt utak 2018-ra

Az idén nagyon gyorsan eldőlt minden és már két utazás le is van foglalva jövőre. 

Első 2018-as nyaralásunk tavasszal lesz: Madeira. Itt is találtunk házat, méghozzá teljesen új építésű gyönyörűt, medencével, nagyon jó áron. 16 napot leszünk a szigeten. Már csak a bérautót kell leszervezni. 

Azután a szokásos őszi Kanári-szigetek sem maradhatnak el, főleg, hogy már csak egy van a hét szigetből, amelyiken nem jártunk (illetve még egy mini 8-adik is, amit nem szoktak hivatalosan a 7-be beleszámítani: La Graciosa). El Hierro lesz a szigetünk ismét tenerifei repülőátszállással, és ismét falusi kőházban. 

A maradék szabadságunkat két részre szeretnénk felosztani és még nem tudjuk, mire használjuk fel, de jó lenne egy déltiroli vagy garda-tavi hegymászós pár nap és valami görög sziget is, de mivel ezek az utazások egy hétnél rövidebbek lesznek, még nem tudjuk pontosan és ráérünk később és megszervezni. 

Nagy, távoli utazás 2018-ban nem lesz, de remélhetőleg 2019-ben az is lesz egy. 
Hát ennyi, röviden és tömören.


9 megjegyzés:

  1. Szia, Mindig izgatottan várom milyen terveket írsz le :-) Madeira nekem is régi vágyam, de a belátható tervek között sajnos nem szerepel. Olyan jó, hogy ennyire előre le tudjátok foglalni az utakat, tudjátok a szabadságot. Nekünk sajnos csak a tervek vannak de a pontos dátumokra még várni kell. Nagyon várom a beszámolókat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditke,
      le kell adni már most a szabadságkérelmet és emiatt kell ennyire hamar foglalnunk, mert ha nincs meg a foglalás, nem tudunk pontos dátumot megadni. Viszont elvileg engedélyezni kell előbb a cégnek az időpontot és utána foglalhatnánk, de addigra már elúsznak a kedvező repülőjegyek. Ezért minden évben kockáztatunk és mivel olyan időpontokban utazunk, amikor mások nem nagyon szoktak, eddig mindig simán ment. Egyszer kétszer nagyon leszídtak, de mivel már le volt foglalva, elengedtek. Szóval kicsit erőszakosan bele is kényszerítjük a cégeinket és mivel a mi szakmánkban borzalmas munkaerő hiány van, mindent megengednek, mert kirúgni nem tudnak. Szóval kicsit erőszakos vagyunk. Ha előbb adnánk meg az időpontokat és várnánk, hogy mehetünk-e akkor és hónapokkal később keresnénk ahhoz passzoló repülőt, szállást stb. már nagyon drágák lennének az utak és nem is találnák megfelelő szállást.

      Törlés
  2. Én is pont ezt akartam írni, hogy ennyire előre tudjátok már a szabitokat... Nálunk ez sajnos nem így megy...

    VálaszTörlés
  3. Szia. Mi is idén megyünk májusban madeirára először. Repjegy meg van szállás booking-on van lefoglalva, de az még változhat. Én is az autó bérléssel vagyok gondba, nem tudom kinél merjek foglalni. 1-szer tenerifén a gold car-ral megjártuk,tanultunk belőle. Fórumot olvasva nem igazán van olyan cég madeirán mint a kanári-szigeteken az autoreisen. Ha esetleg már találtál autóbérlési lehetőséget akkor megírnád, hogy kinél és mennyiért? Előre is köszönöm. Egyébként leírásaidat olvasva vágtunk bele tenerifén a túrázásokba. Masca a kedvenc és megunhatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Enikő,
      hát valószínűleg az lesz, hogy közvetítőn keresztül foglalunk autót, van egy olyan német plattform, hogy https://www.billiger-mietwagen.de, itt be lehet jelölni azt is, hogy melyik kölcsönző céget szeretnéd kizárni a kölcsönzésből és pl. olyan is, hogy legyen-e önrészvisszafizető biztosítás, meg még egy csomó akárit, így ha ezeket bejelölöm megfelelően, mindegy is hova kerülök, a nagyokhoz is közvetítenek. A gold car nekünk is tabu, rabló, borzalmas egy becsapós cég.

      Törlés
  4. Szia Flögi,
    Ma találam Machico-ba egy autó kölcsönzőt, Happy Car a nevük, 7 napra 168 euro a bérleti díj.Bank kártya adatokat nem kért, így lefoglaltam.Mi átfoglaltuk a szállást a fővárosból machico-ba mert éjjel fogunk érkezni és hajnalba hazaindulni, így közelebb leszünk a reptérhez és taxival is ki tudunk menni Machicoba.Ti a virág karneválra mentek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem direkt, legalábbis eddig még nem is tudtam konkrétan róla, majd utánanézek, hogy mikor van és ha pont ott vagyunk, akkor persze nem hagyjuk ki. Köszia tippet. Autó neekünk reptértől reptérig kell 16 napra.

      Törlés
  5. Szia! De örülök, hogy végre Madeira szigetét választottátok a jövő évi egyik úticélotoknak. Biztos vagyok benne, hogy nem fogtok csalódni és csodálatos élményekkel lesztek gazdagabbak.
    Ez a kis ház pedig, amit El Hierro szigetén találtál, egyszerűen fantasztikus, nagyon szívesen elfogadnám... ;-)
    Üdv, Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van nálam is, a házat jobban várom, mint a nyaralást ott :-) Ezek a házak azok, amik nekünk soha nem lesznek az életben, de nagyon vágyunk egy ilyenre, így legalább egy rövidke időre élvezhetjük.
      üdv

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről