Már elkezdtem a ruháinkat pakolászni és közben eszembe jutott, hogy M. búvárszemüvegén mintha leszakadt volna a szíj, ami az egészet a fejeden tartja. És valóban. Nem szakadt le, hanem a szíjat tartó és a szorosságot beállító kis csat törött le, de a végeredmény ugyanaz. Nemis értem, miért tettük el legutóbb így, már akkor el kellett volna dobni. Eszeveszett sebességgel megrendeltem a D-betűs sportáruházból egy újat, ami ma meg is jött. Huhh.
Hát én nagyon be vagyok zsongva. Néztem időjárást is Tanzániában. Arushában 28°, Zanzibáron pedig 34° van most éppen. Bár ne néztem volna két hétre előre is, mert pont a hegyi túránk idejében esőket muatat, ami nagyon szörnyű lenne. Egyelőre bízom abban, hogy két hétre előre senki sem tud biztosat jósolni és inkább többet meg sem nézem már a jelentést.
A képen látszik a régi vulkán beomlott falának megmaradt karéja. Ezen kell majd (az innen nézve) szemközti csúcsra éjjel fejlámpával felmásznunk. A fenti kép balalsó sarkában vannak a Saddle kunyhók. Jobbra, az őskráter belsejében ott van egy kisebb, fiatal vulkáni kúp, íme:
és itt pedig látszik még lentről a síkságról (remélhetőleg nekünk kis majd zsiráfokkal az előtérben) az egész, balra a Mount Meru legmagasabb csúcsa, a Sozialist Peak, 4.566 m, a jobb szélen a Little Meru, 3.801 m:
A hegy - mint a legtöbb ősvulkán - eredetileg sokkal magasabb volt és még a történelem előtti időkben történt kitörések során omlott be a csúcsa. Az 1880-as években voltak kisebb kitörések, ennek során jött létre a középső képen látható kis fekete lávakúp (Ashcone). A legutolsó kis kitörés 1910-ben volt. A beomlott ősvulkán krátere - kaldera - 3,5 km átmérőjű.
Most le akartam írni a túránkat részletesen, de mivel a beszámolómban úgyis minden benne lesz, most csak a napi etapokat írnám le röviden:
1. nap: dél körül belépünk a Momella Kapunál az Arusha Nemzeti Parkba, ez a tengerszint feletti 1.580 méteren fekszik. A közelben vannak az ún. Momella-tavak. Itt sok állat él, nagy valószínúséggel láthatunk bivalyokat, zsiráfokat és esetleg elefántot is. Lesz egy túravezetőnk, egy fegyveres parkőrünk, két hordárunk és egy szakácsunk. 6 km-et menetelünk enyhén felfelé, a Miriakamba kunyhókig (2.514 m), ahol majd éjszakázunk.
2. nap: a kunyhóktól a következő hegyi kunyhókig (Saddle Hut, 3.566 m) megyünk felfelé, 6,5 km-t. Itt pihenő és ajánlott még megmászni a Little Merut (3.801 m), hogy az ember szokja a magasságot és a ritkás levegőt. Ez egy nagyon szép kirándulás. Utána korán le kell feküdni, mert a
3. napon éjjel 1-kor van az ébresztő és a Saddle Hut-tól fejlámpával indulunk neki a Sozialist Peak-nek (4.566 m - itt már a mínuszok repkednek!), ennek elérése felfelé 6 km-t és 1.000 m magasságkülönbséget tesz ki. A csúcson ér minket a napfelkelte, ami bevilágítja a 80 km-re lévő Kilimanjaro csúcsát. Innen aztán 2.050 m magasságkülönbséget megyünk lefelé, vissza az első nap kunyhójához, a Miriakamba Hut-hoz. Ez a szakasz 13 km hosszú lefelé. Tehát hajnali 2-kor indulunk és összesen 19 km-t menetelünk, összesen 3.000 m magasságkülönbséggel küzdünk meg (fel és le együtt), mindezt 12-14 óra leforgása alatt. A Miriakamba kunyhókban alszunk.
4. nap: lejövünk a hegyről egy másik útvonalon, mint ahol felmentünk, közben ismét vadon élő állatokat láthatunk.