Soiern-tavak, 2.rész

Szóval, ott tartottam, hogy itt állunk ezen a nyergen és elénk tárul ez a csodálatos panoráma, a Schöttelkar-csúccsal (amit még meg kell másznunk) és mögötte a nagyon szépen kéklő Walchensee-vel. 

Schöttelkarspitze, 2050 m

Itt egy meredek sziklás vájatban kell leereszkednünk a két hegy közti nyeregre és onnan egy csúszós kavicsösvényen felmásznunk a fenti képen látható 2050 m magas csúcsra. Innen tárul először elénk a kép a két kis Soiern-tóval és azt is sejtjük, hogy hol bújik meg a harmadik, ami innen még nem látható.

Itt, az oválisabb tó felett látszik a menedékház, ahova később majd lemegyünk

Sikerült!!! 

Kipurcanva

Rendesen kipurcanva érünk fel a csúcsra, 13:50-kor, és egy húsz perces pihenőt engedélyezünk magunknak, eszünk, iszunk (utolsó vizünk) és élvezzük a mindegyik irányban csodálatos panorámát.

Aztán el kell indulnunk lefelé, a menedékház felé, ahol majd ismét megpihenünk, de addig még végtelen hosszú, szerpentines, köves ösvény vár ránk. Ez az út csodálatos, végig élénkzöld lejtők, vadvirágok és szüntelenül a varázslatos kilátás a tavakra...alig tudunk betelni a látvánnyal. Már fájnak a lábaink, alig maradt innivalónk, éhesek vagyunk és kínoz a forróság, alig várjuk, hogy a házhoz érjünk.

Hiányolom a mormotákat és hegyi zergéket, csodálkozom, hogy egyet sem láttunk, míg M. felnéz egy magas, messzi gerincre és ott meglát két hegyi zegét.

15:15-kor érjük el a házat (Soiernhaus, 1613 m), végig roppanós virsliről álmodozunk, de itt az nincs, csak nagyon gyenge választék, egyedül a gúlyás levest tartjuk ehetőnek, de döbbenetünkre, ezt konzervdobozból melegítik meg (egy tál 4,5 Euro!), ami tulajdonképpen egy jóravaló Hüttében nem tipikus. Elég vacak íze van, de éhesek vagyunk, gyorsan bekanalazzuk, hozzá megiszunk 1,5 liter innivalót! Úgy érezzük, egy hordót is ki tudnánk inni. Nekem már hordóhasam van és kezd fájni a gyomrom a sok tartalmától, de mégis innék még.

A konzervgúlyás és ribizlifröccs

16 órakor indulunk el lefelé, ami igazából már elég késő, a tábla szerint 3 órás út vár még ránk. Folyamatosan lefelé menni sokszor megerőltetőbb, mint felfelé. Terheli a térdeket és az embernek már mindene fájni szokott ennyi gyaloglás után.

Visszatekintve a hegyekre, ahonnan lejöttünk

Ott fent a Hütte

Leérünk egy gyönyörű völgybe és csalódásunkra, itt ismét felfelé indul el az út. Jó fél órán át felfelé menetelünk, miközben megkerülünk egy fél hegyet és elérjük a Fischbach Almot, ahol tehenek legelésznek és az itteni Hüttében is megiszunk 1 liter üdítőt. 7 liternél tartunk (együtt), de folyton csak innánk! :-)

Gyötrelmes és hosszú út vár még ránk lefelé. Mindig a lemenet a legrosszabb, mert már nem hajt a vágy, hogy újat felfedezzünk és hosszú és nyűgösek vagyunk. Este 7-re le is érünk a kiindulási pontunkhoz. Az autóban 70 fok vár ránk, még tankolni kell és korog a gyomrunk. Irány Garnisch, ahol még Dönert eszünk (gírosz-szerűség) és elégedetten, teli jó érzésekkel autózunk még másfél órát haza. Este fél 10-re haza is érünk. :-) Minden nyűg megérte, csodaszép túra volt, nagyon élveztük és a sok szép élmény elnyomja a pillanatnyi nehézségek emlékét.

Isar, a parkoló előtt

Végül is 9 liter folyadékkal zárjuk a napot és kifelé csak pár csepp jött. Nem igazán értjük, hova lett a sok folyadék. :-)

Soiern-tavak/1. rész

Magas hegyekben csak július közepétől érdemes túrázni, előtte még sok a hómező, amik veszélyesek is. Mi néha egyetlen egy szabadnapot is kihasználunk erre, de mégis nagyon nehéz időt találni egy egésznapos hosszú tárára, mint a tegnapi. Sokkal jobb lenne, már ott aludni a környéken és helyből korán reggel elindulni. De ránk még másfél órás autóút vár oda és vissza is. 

A Garmisch-Partenkirchen közvetlen közelében lévő hegyeket már mind kipipáltuk és sokat az osztrák Ehrwald közelében is, most a német Mittenwald felé kell vennünk az irányt, ami itthonbról számítva egy plusz fél órás autókázást jelent. Az út során mindig át kell előbb küzdenünk magunk a reggeli városon, és pont a főütőérnél alagutat építenek, így előfordulhat az is, hogy egy órát állunk a dugóban, de tegnap ez is simán ment. A sors a kezünkre jászott. 

Reggel 6-kor keltünk, csak egy kicsivel később, mint a munkábamenetkor, pontban 7-kor elindultunk és 8:45-re értünk a túránk kiindulópontjához, Krünbe. A túrákat úgy szoktuk kiválasztani, hogy van egy túratérképünk erről az egész területről és kinyitjuk és keresgélünk valamit, ami "jól néz ki", azaz van valami kis tó a közelben, vagy elég magasan van, sziklát kell mászni, vagy a kilátás igérkezik jónak. A legutóbbi túránál éppen ellenkezőleg egy rövid kellett, ez azt jelenti, hogy 500 m szintkülönbség elég, de ha nagy halat akarunk, akkor azért legalább 1000 méter akarunk felmászni, ha nem többet. 

Hát tegnap alaposan elszámoltuk magunkat. Egy 6-7 órás túrára számítottunk, ami tíz órás és nagyon megerültető lett, de minden kínt megért, mert azt a sok leírhatatlan szépséget még a fényképek is alig tudják visszaadni. 

9-kor indulunk el az Isar folyó melletti parkolóból (875 m) és a jeges folyónak olyan jéghideg a lehelete, hogy majd megfagyunk. Itt szembesülünk a táblákkal, hogy a tervezett túrához sokkal több időre van szükség, vagyis csak annyira felfelé, amit mi sz egész útra számítottunk, lejövetellel együtt. Enek ellenére nekivágunk. 

Amint elindulunk az ösvényen a sűrű erdőben, máris kimelegedünk. Kezdetben kíméletes az ösvény, de aztán egyre meredekebb és a végén már nem is igazán ösvény, csak sejteni lehet, hogy a sziklás talajból kiálló sok fagyökér között kell haladnunk. Ez nagyon megerőltető, nem csak mert az út meredek, hanem mert a fagyökerek közé néha beszorul a lábunk, vigyázni kell minden lépsénél és a hőség is egyre növekszik, amit még addig jól el lehetett viselni, míg az erdőben voltunk, de aztán kiérünk valamikor egy nyílt részre és ott már ezerrel gyilkol minket a nap. Újból és újból csodás panoráma tárl elénk a lenti völgyre. 

itt még laza az ösvény

Középen a csúcs, az Alpspitze, amit már megmásztunk egyszer és a jobb csúcs,
pedig a Zugspitze, amit az idén akarunk még megmászni

Kilátás a Barmsee-re

Lent Krün település, a Barmsee és balra az Isarspeichersee

Isarspeichersee

Egy darabig egy zöld hegyháton menetelünk felfelé, erőnk egyre csükken, szomjunk olthatatlan és izzadunk iszonyatosan. Míg kicsivel 12 után elérjünk a nyerget (Seinskopf, 1961 m). Itt valami hihetetlen panoráma tárul elénk, a hegynyergen állva ellátni minden irányba és valami csodálatos természeti formák, élélnk zöld színek tárulnak elénk. Már 1000 méter szintkülönbséget leküzdöttünk és megittunk 3 liter vizet (ketten együtt). A nyergen állva bekenjük magunkat naptejjel és egy rövidke pihenő után nekivágunk a még igen hosszú ránk váró útnak. 

Egy pillanatra rálátni a szemközti csúcsra, itt csak gyanítjuk, milyen hosszú
és nehéz út vár még ránk odáig.

Először jön be a látóképbe a távolabbi Walchensee

Ilyen furán folydogál odalent az Isar

Ösvény a hegyháton

A nyerget elérve, 1961 méteren, jobbra-balra meredek lejtő

a nyergen állva, a völgyben, a távolban Mittenwald település

Kicsit (nagyon!) letörünk a tudattól, hogy előbb ismét lefelé kell menni, mert ez azt jelenti, hogy valamikor majd megint felfelé kell ugyanezt a különbséget megtenni és hát, ha az ember már egyszer felküzdötte magát, akkor nem szívesen megy ismét lefelé, annak a tudatában, hogy utána megint felfelé kell. Menetelünk lefelé az iszonyú keskeny, kavicsos ösvényen, néha alig lehet megmaradni, megcsúszás nélkül és csak pár centiméter hiányzik ahhoz, hogy bárki legördüljön a meredek lejtőn a mélybe. Ideghasogató menetelés, mert nagyon kell koncentrálni, az ember hova és hogyan lép. 

Aztán mászni kell fel szikák között, nem sziklákon csüngve, de szinte négykézláb, szikláról sziklára felhúzódzkodva, mint valami hegyizegre. És elérjünk egy újabb nyerget, ahonnan ismét fergetes a kilátás, látni lehet több tavat (Barmsee, Wagerbrüchsee, Walchensee, Sylvensteinspeicher) is lent és a csúcsot előttünk, ahova még fel kell másznunk, hogy elérjük a tengerszemtavakat. 

Schöttelkarspitze, 2050 m - oda még fel kellmásznunk!

Folytatás holnap következik.