Szóval, felértünk a Tajatörl-re (2.260 m). Előbb levegő után kapkodunk, iszunk és azután élvezzük a panorámát, ami mindegyik irányba lélegzetelállító. Ismételten elmondjuk a kedvenc mondatunkat, hogy utálunk erdőben hosszasan túrázni, az unalmas és olyan, mintha bezárna, megfojtana. Legszívesebben csak ilyen magaslati túrákat csinálnánk, de hát nem mindig van rá lehetőség, de ez egészen más érzés: fent állni, minden irányba ellátni, meghódítani, győztesnek lennni és a szemünkkel (és lelkünkkel is) szárnyalni, mint egy madár. Ez az érzés leírhatatlan és becserélhetetlen bármire is és boldog vagyok minden hegy tetején, hogy reggel 6-kor keltem, hogy kínlódva vonszoltam fel magam...
Elérjük a Coburger Hüttét a Drachensee felett. Úgy tűnik minden turista most egyszerre ért ide, mert tele van, alig akad ülöhely és a konyhánál jó negyed órát kell a kígyózó sorban állni. Virslit és innivalót veszünk és kicsit pihenünk itt. A legszebb hely ez itt a környéken, ahol valaha is voltam (már többször is), a tavak színei elvrázsolnak.
A következő képen a Seebener Almhütte, ahol augusztusban anyósommal voltunk. Most is sokszor gondolok még arra, hogy nem semmi a teljesítménye, hogy ide felmászott velünk.
Szépen, kényelmesen lecaplatunk a hegyről a felvonó felső végállomásáig. A hazafelé út a pokollá válik, mert már Grainauban dugó van, mert Garmischnál le van zárva a 2 km-es alagút és egy kis mellékúton kell menni, amibe több út is beletorkollik. Másfél órát állunk a dugóban az autópálya kezdetéig (kb. 30 km!) és még utána is többször is az autópályán is. Összesen 3 órába telik hazajönnünk, ami hulla kimerülten nem éppen egy élvezetes dolog.
Ott lapul a Drachensee:
Ott álltunk fent, a nyeregben, ahogy a másik oldalról felértünk:
Drachensee
Seebensee
Drachensee és Seebensee
Elérjük a Coburger Hüttét a Drachensee felett. Úgy tűnik minden turista most egyszerre ért ide, mert tele van, alig akad ülöhely és a konyhánál jó negyed órát kell a kígyózó sorban állni. Virslit és innivalót veszünk és kicsit pihenünk itt. A legszebb hely ez itt a környéken, ahol valaha is voltam (már többször is), a tavak színei elvrázsolnak.
A következő képen a Seebener Almhütte, ahol augusztusban anyósommal voltunk. Most is sokszor gondolok még arra, hogy nem semmi a teljesítménye, hogy ide felmászott velünk.
Szépen, kényelmesen lecaplatunk a hegyről a felvonó felső végállomásáig. A hazafelé út a pokollá válik, mert már Grainauban dugó van, mert Garmischnál le van zárva a 2 km-es alagút és egy kis mellékúton kell menni, amibe több út is beletorkollik. Másfél órát állunk a dugóban az autópálya kezdetéig (kb. 30 km!) és még utána is többször is az autópályán is. Összesen 3 órába telik hazajönnünk, ami hulla kimerülten nem éppen egy élvezetes dolog.
