2015. június 27., szombat

Mindjárt Izland

Közeleg az utazásunk Izlandra. Az utóbbi években minden utazásszervezés igen hasonlóan zajlik. Én szervezek le mindent. Megvszem a repülőjegyet, szállásokat, autót foglalok, elolvasom és kijegyzetelem az útikönyvet, megtervezem a napi programokat...azután minden kész van, nincs már mit vele foglalkozni és az asztal egyik szegletében fekve marad minden és feledésbe merül. 
Más dolgok történnek, aktuális, kisebb utazások vannak soron, sokat dolgozunk és valóban az utazásra egyáltalán nem is szoktunk már gondolni. Általában csak pár héttel előtte kezd megint felerősödni az érzés, hogy hova is megyünk, de addigra már az elolvasott dolgokat régen elfelejtettük és tulajdonképpen csak egy káosz marad a fejünkben, amit egy-két nappal az utazás előtt megint össze kell rakni. Nálunk így zajlik ez. 

Pár napja jöttek haza barátok egy hasonló Izland-körutazásról, mint amit mi is tervezünk és nekik még csak 4-10 fok, sok helyen még hó fedte a tájakat. Meleg ruhával készülünk és kicsit aggodalmasak is vagyunk, mind a saját módon megoldandó étkezésünk miatt, mint pedig a vendégházak miatt, ahol egy fürdő és egy wc jut 6-8 idegen emberre és ez reggel igen nagy problémát jelenthet. 

lélegzetelállítóan zöld tájak (Harmath Eszter barátnőm fényképe)
Sajnos a munkahelyen elfelejtettem mondani, hogy a megadott szabadságdátumok előtt és után plusz egy nap legyen, így most úgy jártam, hogy munkából utazunk és munkába jövök is vissza, nem lesz közte egy percnyi fellélegzés sem. Kemény lesz, hiszen Izlandon is napi 300 km-eket megyünk majd...Lassan már kezdek izgulni és várom az egészet! :-) 

Gullfoss vízesés (Harmath Eszter képe)

2015. június 22., hétfő

A schwetzingei kastélypark állatvilága

Ezzel véget is ért ez az elég hosszúra sikeredett baden-württenbergi sorozatom. Jobban mondva, még van egy rész, ami már nem is annyira utazási, mint fotózási jellegű, de azért még szeretném ezt is idebiggyeszteni, főleg, mert a schwetzingeni kastélyos résznél megígértem, hogy jönnek még állatos képek. 

nílusi vadlibacsalád: 


feltehetőleg egy "albínó" pézsmapocok gyerek: 







ismét a nílusi vadlibák:




és egy egyáltalán nem félős nutria:














gólya:


kormorán:




kormorán és szürke gém:


"rocker-punker" szárcsagyerekek :-) :








páva:



Hát ennyi. Most egy hosszabb szünet következik, hiszen hamarosan utazunk Izlandra és addig már nincs miről beszámoljak, utána lesz bőven, de arra ugye bár még várnotok kell. 

2015. június 17., szerda

Schwäbisch Hall

Schwäbisch Hall? Számomra már ez a név valahogy "ipariasan" hangzik. Soha nem mentem volna a hangzása után ebbe a városba, ha nem nézek utána előre az interneten és nem tudom meg, hogy gyönyörű történelmi városmagja és favázas házai vannak. 

Tudta már valaki közületek, hogy a Hall szó sót jelent? Mert hogy ezt a legtöbb német sem tudja. Pedig milyen egyértelmű, ha csak Bad Reichenhall-ra vagy Hallstatt-ra gondolunk, amik szintén ismert sókitermelő városok voltak.

Schwäbisch Hall a középkorban virágzó sókitermelő központ volt. Az alapító levelekben még csak Hall-nak nevezték. Ezen a napon, pont a sókitermelők évenként megismételt ünnepségébe csöppentünk.  




Schwäbisch Hall a Kocher folyó völgyében egy sóban gazdag helyen fekszik, a Kocher mindkét partján kiterjeszkedve. 















A 14. század óta ismétlődnek a hagyományőrző Sókitermelő Ünnepségek Schwäbisch Hallban, "a fehér arany városában".  Napjainkban ez a fesztivál a Kuchen- und Brunnenfest névre hallgat. 








Nie hätte ich gedacht, daß es so eine schöne Stadt ist und meine Überraschung war hier sehr positiv. 























Amennyire semmit sem vártam ettől a várostól, annyira kellemesen csalódtam benne. Favázas házak rengetege és egy előre nem is sejtett népünnepség várt ránk. A búcsú pedig a Kocher folyó egy természetes szigetén volt megrendezve és középkori kosztümökben flangáló emberkéket lehetett látni mindenhol. A város leírhatatlanul tetszett nekem és ha már Sváb földön voltunk, hát sváb sajtos nokkedlit ettünk ebédre, ami hatalmas adag és isteni finom is volt. 


















Mire amúgy is már indulni akartunk, megeredta szakadó eső és mindeki rohant a parkolóházak felé. A hazafelé tartó út nagy részét esőben tettük meg.

Ez a három nap a baden-württenbergi borvidékeken csodálatos élmény volt, és nagyon nagy hatással volt rám. Ha nem is ugyanezekbe a falukba, de Württenberg más részeire egészen biztosan vissza akarok még térni.