2015. június 16., kedd

Öhringen, Schloß Neuenstein és Waldenburg

Reggel elhagytuk a szállásunkat és a napot úgy terveztük be, hogy a hazafelé úton is érintsük pár látnivalót. Elsőként az Öhringen nevű városkában álltunk meg, ahol szintén egy szép városmag fogadtott bennünket. A korareggeli órának és Pünkösd Hétfőnek köszönhetően, teljesen kihalt volt minden, csak a fecskök vijjogását lehetett hallani. Imádom ezt a délszaki érzést. 











Öhringen után Neuenstein település következett, ahol egy mesébe illő kastély várt ránk. Ez sajnos csalódás lett, mert kívülről nem sokat lehetett látni, be pedig csak 11 órakor egy csoportos vezetés keretében lehetett menni. Így innen hamar tovább is álltunk. Valahogyan a budapesti Vajdahunyad vára utánzatra emlékeztetett a vizesárokkal és a tornyokkal. 













Majd Waldenburgba érkeztünk, ahol a vár szintén nem volt látogatható, viszont itt kisütött a nap és pokoli hőség lett. Sétáltunk egy keveset, és elindultunk ismét tovább, most már Schwäbisch Hallba, ami a mai napi utolsó célpontunk volt. 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről