2009. augusztus 21-én, pénteken indultunk. Párom előtte éjszakás volt, kicsit kellett hagyni aludni, aztán pakoltunk és felszereltük a bicajokat a kocsi tetejére. Mivel az egyik tartó új és valahogy nem éreztük elég stabilnak, ezért inkább lassan mentünk az autópályán is és így két órába telt, míg odaértünk Göppersdorfba, 13 órakor. Itt a barátaink laknak egy olyan pici faluban, mely csak egy utcából és 20 házból áll.
V. éppen az ebédet készítette, U. pedig kint volt a garázsban a szerelő aknában, új fékeket szerelt az autóra.
Én elsőként körbejártam a kert felső részét, mi virágzik, milyen gyümölcs érik és megnéztem a pár hete született kicsi „minibirkát”.
Azután ebédeltünk és a kertben beszélgettünk még, mindenki lusta volt ahhoz, hogy aznap még valami megerőltetőt csináljunk (leginkább a macska):
Végül elindultunk autóval egy kisebb környékbeli körútra. Először egy kilátóhoz vittek minket, ahonnan a látni lehetett a Brombachsee-t is:
(A képnek nagyon a bal szélén középen van az ő pici falujuk.)
Majd innen egy nagyon különleges helyre mentünk, egy erdőbe, ahol egy olyan vízfolyás van, amit még életemben nem láttam:
Egy forrás fakad ott és a picike patak egy saját maga építette magas csatornában folyik. Hogy hogyan lehetséges ez? A patak nagyon erős mésztartalmú vizet szállít, ha eléggé benövik a mohák oldalról, akkor a mész mindig a mederben lerakódik és egyre feljebb halmozva magát, megépít egy falat, aminek a tetején folyik a patak. Ez a magas mészkőfal már embermagas volt és a tetején csurdogált a kis erecske. A parkolóban pedig vérkeringést pezsdítő lábfürdő volt, ahova csak én nem mentem bele, érzékeny hólyagomra tekintettel:
Innen pedig egy Wülzburg nevű várhoz mentünk, ahol egy hatalmas középkori erődítmény falai között épült fel az új barokk kastély:
Kicsi pótlék Görögország helyett:
Majd egy sörkertbe mentünk, ahol ittunk egy nagy korsóval (azaz csak U. itta a literest, mi csak felest) és ettünk helyi jellegzetességet.
És már esteledett, amikor a közeli Weißenburgba mentünk, ahol „templomavató-évforduló” (Kirchweihfest) ünnepség volt (talán a magyar búcsú tesója), hatalmas fesztivállal, vidámparkkal, sörsátrakkal. De előbb a magát a városkát néztük meg, ami engem nagyon lenyűgözött csodás épületeivel:
Igen későn értünk haza és nagyon jól éreztük magunkat. Kellemes volt a vendégszobánk is, jót tudtunk aludni benne.
Szombat reggel korán keltünk, a biciklitúra miatt, de éjjel vihar volt, lehűlt a levegő 14 fokra, nem sok kedvünk volt bicajra szállni.
A reggeli csodálatos volt. Egy hatalmas kosár, tele friss zsemlével a falusi péktől, sonkák, szalámi, sajtok, lekvárok, nutella…három zsemlét be is vágtam (igazán jól passzol a visszafogott étkezésünkbe), de hát nem bírtam ellenállni a sok gerjesztő finomságnak.
Szendvicseket készítettünk és 11-kor indultunk csak el a biciklitútára. A Brombachsee-hez mentünk, lefelé egy meredek úton, M. azóta is százszor emlegeti, hogy 63,7 km/h-val ment, ami rekord biciklis sebesség neki!!! Én félek az ilyen sebességtől, gyakran húzogattam a már alig működő fékemet.
Útközben érintettünk több homokbánya-tavat is.
Egész nap borús és hűvös idő maradt, de biciklizéshez elég kellemes volt, azért délután előbújt a nap is. Így is rengeteg ember volt mindenütt, mert ez egy olyan üdülőhely itt, mint nálunk a Balaton.
A tó körül minden nagyon szép volt, igazán szépen kialakították a bicikliutakat, a strandokat és az egyén szabadidős lehetőségeket, mint pl. mászóparkot.
Egy kellemes pihenő és ebédes piknik után ők hárman még a tóban is fürödtek egyet, nekem túl hideg volt.
Hazafelé persze nem volt éppen a kedvenc szakaszunk a meredek lejtő, ahol mi lányok csak tolni tudtuk a bicajt felfelé. 49 km-t kerékpáruztunk!! Életem leghosszabb egybefüggő túrája volt – persze kellő fenékcsont és térdizületi fájdalmakkal utána. Sportos napunk jutalmaként este egy hatalmas grillezést csaptunk, volt magunk készítette, atom erős tzatziki, bajor grillkolbász, sertéskotlett, nekem csirkemell, saláta, sok-sok limonádés sör és házilag készített bodzalikőr is. Isteni finom volt minden. Ismét annyit ettünk, hogy már régen nem is kellett volna, csak a szemünk kívánta még. A végén szinte már mozdulni sem bírtunk.
Mire ettünk, nagyon lehűlt az este, de bemenni a házba senkinek sem volt kedve. Így ismét újra és újra rátettünk a grillre sok fát és szorosan közel húzódva egymáshoz, direkt a grilltálca lángjai előtt ülve beszélgettünk sokáig az ezercsillagos éjben.
Vasárnap megint királyi reggeli várt ránk. Ismét hatalmasat ettem. Bár meleg éppen nem volt, de kék volt az ég, fújt a szél és a melegebb idő reményében strandolni indultunk a Brombachsee-hez. Az egész napot ott töltöttük el, sokat napoztunk, kétszer fürödtünk is és gumicsónakoztunk. Remek volt.
Este fél 7-kor indultunk haza barátainktól, akikkel talán Mexikóig már nem is találkozunk, de a „teszthétvége” eredménye pozitív lett. El bírjuk viselni egymást, összezárva is (legalábbis, 3 napig biztosan!).
