Azóri-szigetek, Flores

Flores egyszerűen leírhatatlan, meghaladja a szókincsemet, hogy ki tudjam fejezni azt az élményt. 

A Sata-val repülni élmény és még nagyobb élmény volt, hetente kétszer felszállni egy repülőre, mint egy helybéli buszra és mindennél természetesebb módon, egy szigettel továbbállni. 

Flores reptere mini, egy szalag van a bőröndöknek, ahova kézzel dobálják fel a csomagokat, ahogy kijön az ember, összesen három, miniatűr kabinban van egy-egy autóbérbeadó és szemközt egy szigetinfós iroda. Itt nagyon morcosak lettünk az autókölcsönzőre, az Ilha Verdére, mert az egyetlen hölgy a kis kabinban borzasztóan kétségbeesetten telefonálgatott szinte szünet nélkül és a 6 darab ember, aki ott állt az autójáért, nem igen érdekelte őt, de ha mégis szánt az éppen az ablaknál állóra pár percet, akkor 20-25 percbe tellett neki, míg képes volt mindent elintézni, így több, mint egy órát álltunk ott sorba, ami miatt már majdnem bezárt az egyetlen helyi élelmiszerbolt, de legalább egy vadi új, még új szagú, 300 km-mel bíró, nagy, szép autót kaptunk és még bevásárolni is sikerült. Santa Cruz "nagy" szupermarketjáben a választék friss élelmiszerben szinte nulla. Mélyfagyasztott pizzából, tésztákból, konzervekből, innivalókból és higiéniai cikkekből van bőven. 

Már eléggé estefelé járt az idő, mire odaértünk Fajã Grandéba, Európa legkeletibb településébe. Már az oda vezető úton csak ámélkodtunk, mennyire gyönyörű minden. Ahogy elértük a falunkat, annak is a fekvése, a puritánsága az első pillantásra megfogott. A szállásunk az Alojamentos Flores Island volt, ami két újépítésű házból és több (egy házban) lévő apartmanból áll. Minden irányban a helybéliek házai veszik körül, két irányban le lehet a házak között látni a tengerig, és a háta mögött meg a templom áll, az utcán szemközt meg egy pub, ahol lehet vacsorázni is. Marcia az apartmanok jó lelke, egy hihetetlenül nyílt, kedves, barátságok, a munkáját imádó és magát teljesen a munkának feláldozó teremtmény, akit az ember rögtön megszeret. Minden nap sokat beszélgettünk vele, és bármi kérdésünk volt, azonnal megoldotta. Tőle és egy szomszéd idős embertől tudhattunk meg érdekes történeteket Floresről, és az Amerikába kivándorló lakosságról. A 2-személyes házat béreltük, amiben minden volt, még mosógép is, így itt mostunk is. Modern, ízlésesen berendezett a ház és az asztalon tea, kávé, lekvárok és likőrök vártak ránk ajándékkép. Ami még nagy plusz pont, hogy az egész ház szúnyoghálóval volt ellátva, amira szükség is volt, mrt este sok szúnyog volt. Azt a falusias nyugalmat, amit itt éltünk át, alig lehet elmesélni. Imádtunk itt lenni. Mintha a világ végére jöttünk volna meg. 

Gyorsan kipakoltunk pár dolgot és azonnal mentünk felfedezni a helyet. A kis falu hangulatos utcáin át hamarosan leértünk az óceán partjára, ahol csodaszép lávamedencés natúrstrandok vannak és az esti, narancsos fényben megvilágított elképesztően zöld meredeken lezuhanó, hajszálvékony vízesések sokaságával teletűzdelt helyoldalak úgy tükröződnek az óceánban, hogy annak víze is zöldnek tűnik. A másik irányban a kemping és az újépítésú apartmanegyüttes irányában a szikás partba csapódó hullámokat lehet nézni a lemenő nap fényében. Ezen a szigeten feltűnően sokkal melegebb volt, mint São Miguelen. Még a légkondit is járatni kellet, míg Miguelen inkább a fűtésre lett volna szükség. Teljesen beleszerettünk ennek a helynek az egyedi bájába és abba anyugalomba, amit kisugárzott.

Másnap reggel előbb kiemntünk a falunk végében lévő kis kápolnához autóval, majd a Cascata do Poco do Bacalhauhoz mentünk, ami nagyon tetszett. Ezután pedig elindultunk autóval körbejárni a szigetet.

Ezt a bejegyzést szeptember 4-én változtattam utoljára, hogy majd valamikor továbbcsinálom, de most szeptember 21-én látom, hogy egyszerűen nincs hozzá semmi kedvem, sem türelmem, a hatmillió képet szortírozni, kollázsolni, feliratozni, annyi munka, hogy őrület. Úgyhogy már nem fejezem be a beszámolómat az Azóri-szigetekről sem, pedig annyi sok gyönyörűséget akartam még megosztani. De nincs hozzá energiám, így most el is búcsúzom. Tervezetten nem fogok már többet blogolni, ha visszajön a kedvem, talán időnként még valamit mutatok, de nem ígérek semmit sem. Köszönöm a hűséges követőknek az éveken át való ittlétüket és hozzászólásaikat. Már mások blogjait sem követem hosszú ideje. A blogolást teljes mértékben átvette nálam a FB, ott töltök el napi több órát, főleg a fotózásom reklámozásával, csoportokban való kommenteléssel. Minden jót minden kedves követőmnek és aki akar, akármikor, ha van kedve, megkereshet e-mailben is.